2013. december 20., péntek

Arany kismalac várás és karácsonyi csehes étel ajánlataink

Csehországban a Karácsonnyal kapcsolatban igen sok népi hagyomány maradt fenn, ugyanis ilyenkor van itt az ideje mindenféle jóslásnak és varázslásnak, amely az egészséggel, a szerelemmel, a bőséggel és a jó szerencsével kapcsolatos. 

Az egyik legkedvesebb ilyen hagyomány az Arany kismalac (Zlaté prasátko) várása. A legenda azt tartja, hogy ha a Szent este napján, azaz december 24-én valaki képes egész nap megtartani a böjtöt, azaz nem csábul el a készülő fogások és sütemények finom illatától és látványától, akkor az esthajnal csillag megjelenésekor megláthatja a szoba falán vagy mennyezetén az Arany kismalacot. Aki meglátja, annak a jutalma nagy boldogság lesz.



2013. december 17., kedd

A třeboňi halastavakról, avagy hol élt egykor a karácsonyi ponty...

Villámsebes léptekkel közeledik a karácsony, bőszen készülődnek a halas kofák a főszezonra. Az ország különböző részén üzemelő halgazdaságokból vagy éppen külhoni halastavakból sorra érkeznek a nagyvárosokba az élő pontyokkal teli tartályok, amelyek uszonyos utasai a karácsonyi asztal hagyományos ennivaló „vendégei”. Ilyenkor gyakran még az is elkészíti a maga rántott halát, vagy halászlevét aki egyébként nem érez túl sok kedvet a halhús sütés-főzésére, fogyasztására. Ahogyan azt a 2012. évi karácsonyi cikkünkben is jeleztük, a közeli Csehországban szinte Šumava-i magaslatokba emelkedik az év végi halfogyasztás. De honnan veszik a csehek a sok halat? Nos ez a kérdés igazán könnyen megválaszolható mindazok számára, akik csak egyszer is nyitott szemmel végigutaztak Dél-Csehország tavakban bővelkedő vidékén.

Tavak Třeboň városa körül

2013. december 13., péntek

Cseh hírcsokor (XII. 7.-13.)

  • Jiří Menzel életműdíjat kapott a varsói Grand OFF Független Rövidfilm Fesztiválon. A nálunk is igen népszerű Oscar-díjas rendező a lengyelek körében is nagy elismertségnek örvend. A leghíresebb filmjei közül a Szigorúan ellenőrzött vonatok című műalkotást, amely Bohumil Hrabal regényéből készült, a közel jövőben digitálisan felújítják, és 2014-ben, a híres cseh író születésének századik évfordulóján újból bemutatják a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon.

2013. december 12., csütörtök

A Becherovka története II. - Napjainkig

Gustav Becher
 A Becherovka történetét előző cikkünkben Johann Bechernél fejeztük be. Ő 1871-ben átadta a cég irányítását fiának Gustavnak, aki apja 1895-ben bekövetkezett halálát követően a családi vagyon fő tulajdonosa is lett. Gustav vezetése alatt eltelt években a cég elsősorban az értékesítés terén igen ért el komoly sikereket. Egységesítette a korábban használt English Bitter és a Becher Bittert márkaneveket, és helyettük apja tiszteletére bevezette az egységes Johann Becher megnevezést (csehesen Jan Becher). Gustav főként a kisebb vásárlókat célozta meg, és előszeretettel szállított nekik a megrendelt mennyiségnél kevesebb italt, így is fokozva a Becherovka utáni keresletet. Ő vezette be azt az értékesítési szokást is, hogy az áru mellé kis porcelán csészét, mint ajándékot mellékelt. És ő volt az aki levédette a márkanevet, amivel megvédte a vállalatot a későbbi jogviták során. Gustav azonban – egy általa hőn szeretett hölgy hatására - mégsem tervezett élethosszig tartó karriert az italgyártában. 1900-ban eladta a prosperáló gyárat két mostohatestvérének Rudolf Antonnak és Johann Michaelnek.

2013. december 10., kedd

A Becherovka története I. – Kezdetek

„Ez az egyetlen rövidital, amelyet szeretek a számban tartani mielőtt lenyelném” – mondta a minap egy barátom, és én nem tehettem mást minthogy helyeslően bólogassak, hiszen jómagam is éppen a jól ismert, de megunhatatlan folyadékot ízlelgettem. Ki ne hallott volna róla, és ki az aki ne kóstolta volna már meg a zöld üvegben rejlő aranysárga nedűt? Az italt, amely a Csehországot járók, a Felföldre átruccanók hű társa, itthoni hideg téli napjaink csodás lélekmelegítője. Na jó, ennyit az erősen reklám ízű bevezetőről, de azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy lelkesítő bevezetőnket méltán megérdemli cikkünk tárgya, a Becherovka, Karlovy Vary folyékony aranya.


2013. december 6., péntek

Cseh hírcsokor (XI.30-XII.06.)

  • Csehországra is lecsapott a Xavér! A helyenként 140 kilométeres lökésekkel tomboló vihar számos helyen megrongálta a nagyfeszültségű vezeték hálózatot, aminek következtében több tízezrek maradtak áram nélkül. A legnagyobb károk az ország északi részén keletkeztek, ahol a szél a magasabban fekvő helyeken heves hóeséssel társult. Jó néhány utat torlaszoltak el a kidőlt fák, és a vasúti közlekedésben is problémák mutatkoznak. Aki arrafelé tervezi az utazását mindenképpen vezessen óvatosan!
    Kidőlt fák a vihar után (forrás: iDnes.cz)

2013. december 5., csütörtök

Posázaví, ahol Önre a kaland és a nyugalom vár!

Az alábbi cikket, nem kis örömünkre a Posázavi mikrotérség turisztikai menedzsere, Ing. Martina Kubinová küldte el a számunkra. A szöveg szerzője: Andrea Marešová. 

Nem tudja hova utazzon a családdal vagy a barátaival szabadságra? Szereti a történelmet, a gyalogos és kerékpáros túrákat, a csónak kirándulásokat, az adrenalin növelő élményeket, vagy éppen a lovaglást? Akkor jöjjön a Posázaví térségbe!

Konopiště kastélya (forrás: Archive Posázaví)

2013. december 3., kedd

Akkor és most 16. - Nepomuk - Főtér

A Pilsentől 35 km-re dél-keletre fekvő Nepomuk városát nem csupán a híres szülötte, Nepomuki Szent János nyomait kutatandó érdemes felkeresni, de maga a település is számos csodás látnivalónak ad helyet. Sorozatunk ezen részében Nepomuk keletről nyugat felé meredeken lejtő, sajátos alakú főterével foglalkozunk. De előtte ismerkedjünk röviden a város történetével.



XIX. sz. eleje
A városka lényegében egy 1144-ben alapított cisztercita kolostornak köszönheti a létét. A kolostor közelében, részben annak kiszolgálására egy kis kereskedő falu alakult ki, amely 1413-ban már kisvárosi méretet ért el. A település (amely akkoriban még a Pomuk nevet viselte) fokozatosan a kolostori javak, birtokok gazdasági és adminisztratív központjává változott egészen a kolostor 1420-ban bekövetkezett leégéséig. Ezt követően a ciszterciták helyett egy új uraság a Zöld-hegyi kastély birtokosa azaz a Švamberk család lett. Az új birtokosok számos jogot biztosítottak a városnak, így természetesen saját sört főzhettek és piacot is rendszeresen tarthattak. 1730-ban IV. Károly immáron hivatalosan is városi címet adományozott a településnek. Ez részben annak is volt köszönhető, hogy időközben Nepomuki Szent János, a híres városszülött szentté avatása okán Nepomuk maga közkedvelt búcsújáró hellyé avanzsálódott. Ugyanakkor a település a háborúknak, valamint talán nem a legideálisabb fekvésének köszönhetően soha sem nőtte ki magát, megmaradt kisvárosnak. Ehhez az is hozzájárult, hogy a városban a XVI. és a XIX. között számos tűzvész tombolt, amelynek sok-sok régi épület, és a fejlődés reményei is martalékává vált.

2013. november 29., péntek

Cseh hírcsokor (XI.23.-29.)

  • 109 éves korában elhunyt Csehország legidősebb nője. A görög származású Evangelia Čarasová több mint 60 éve élt Osoblažsko-ban az ország keleti szegletében. 1904 februárjában született és egyike volt a mintegy 10,000 görög menekültnek akik az 1940-es évek végén kitört polgárháború miatt elhagyták hazájukat és Csehszlovákiát választották új életük színhelyének. Érdekességként megemlítendő, hogy a most elhunyt asszony habár értett csehül, de ő maga sohasem tanult meg ezen a kétségkívül nem egyszerű nyelven beszélni, maradt a görögnél.  
 

2013. november 28., csütörtök

Idézet és pár kép XIV. - Jiří Hájíček: Zöld lókötők

Az alábbi idézetünk Jiří Hájíček, az Idézet és pár kép sorozatunkban már korábban bemutatott dél-cseh író 2001-ben írt regényéből származik. Egy kis értelmezésként elöljáróban annyit, hogy Csehország igen gazdag varázslatos ásványokban, melyek közül az egyik legnevesebb és legegyedibb a világon csak a névadó Moldva folyó környékén, és Dél-Morvaország nyugati szélén megtalálható moldavit.


2013. november 26., kedd

Nepomuki Szent János (Svatý Jan Nepomucký)

A római katolikus egyház az elmúlt 2000 évben több mint 10 ezer embert avatott szentté, akiknek többségét (kivéve ha honfitársunk volt) még a magyar vallásgyakorlók sem ismerik. A szentek nagy létszámú „seregén belül” ugyanakkor vannak olyan neves alakok is, akik nem csupán a katolikus hívők, hanem más vallásúak, sőt még az ateisták többsége számára is ismerősek. Ezen közismertségnek örvendő szentek rövid sorában bizton említhetjük Nepomuki Szent Jánost, aki kétség kívül hazánk egyik legnépszerűbb és legtöbb szoborral megörökített szentjének számít.


2013. november 22., péntek

Cseh hírcsokor (XI. 16.-22.)

  • Az elmúlt hét nap folyamán elhunyt Csehország két nagy öregje, Pavel Bobek és Zbyněk Hejda. Bobek az 1960-as években Prága színpadain rock and roll dalok éneklésével, Kris Kristofferson és Johnny Cash nótáinak interpretációjával vált híressé, valamint tagja volt a népszerű Semafor musical színháznak. Hejda pedig költőként, történészként és fordítóként tevékenykedett. Munkái ún. pesszimista lírai stílusúak erős erotikus beütéssel. Hejdát üldözte a kommunista rezsim mivel aláírta a Charta 77 politikai nyilatkozatot.

2013. november 21., csütörtök

Cseh(es) sörözők Magyarországon II. – A lista - térkép:

A cikkünk előző részében a magyarországi cseh sörforgalmazás hazai helyzetéről írtunk. Most következzék maga a lista, az általunk ismert csapolt cseh sört forgalmazó vendéglátóhelyek listája a náluk kapható csapolt cseh sörök gyártóinak (azaz a sörgyárak) felsorolásával. A felsorolásban vastagítva szerepelnek azok a sörözők, akik saját maguk hozzák be a sört (vagy közvetlenül az általuk preferált gyárból vagy egy nagykerből), a többi hely általában tőlük szerzi be a nedűt! A legtöbb esetben könnyen megfejthető, hogy melyik egység kinek a terjesztői körébe tartozik, de azért ezt ne minden esetben vegyük készpénznek. A listánkban nem szerepelnek a hazánkban gyártott Kozel és Staropramen forráshelyei. Ugyancsak kivételt tettünk azon multinacionális sörgyár produktumokkal, így a Pilsner Urquell-el, Zlatopramennel és Krušovicével, amelyeket Magyarországon számos vendéglátóhelyen vernek csapra. 



2013. november 19., kedd

Csehország természet-, tájvédelmi területei IV. – Podyjí Nemzeti Park

Csehország méretében legkisebb, ugyanakkor természeti, táji értékeit tekintve egyik legizgalmasabb, leggazdagabb nemzeti parkja az osztrák határ mentén, Znojmo és Vranov nad Dyjí városa között terül el. Ez a Podyjí Nemzeti Park, ami lényegében a Dyje folyónak (németül Thaya) az említett két település közti mély völgyszakaszát, mondhatni kanyonját, valamint a környező középhegységi területeket foglalja magába. Ennek megfelelően a mindössze 63 km2 kiterjedésű Park képét a számtalan kanyart leíró, majd Znojmo előtt kiszélesedő Dyje, a határfolyó határozza meg. Határfolyó, így szinte természetes, hogy az 1991-ben alapított Nemzeti Parknak kilenc évvel később az osztrák oldalon is kialakították a párját, a Thayatal Nemzeti Parkot. A két ország között a Park területén belül az ausztriai Hardegg városánál határátkelő is található, de természetvédelmi okok miatt a motoros – gépjárműves átjárás nem engedélyezett.

2013. november 16., szombat

Cseh hírcsokor (XI. 9 - 15.)

  • Immáron a tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Passzív Házak Napjai elnevezésű program, az ország 13 pontján. Az érdeklődők a programok keretében megtekinthették azon energia hatékony épületeket, amelyekből Csehországban eddig mindössze pár száz kapta meg a Passzív Ház minősítést. Az energiatakarékos házak építése iránti érdeklődés az elmúlt években folyamatosan növekszik. A cseh kormány a Green Savings programja keretében összesen 400.000 korona támogatást nyújt passzív ház építéséhez magánszemélyek számára.

2013. november 15., péntek

Cseh(es) sörözők Magyarországon I. – Általános kép:

Az elmúlt években Magyarországon valóságos sör forradalom zajlott le, sőt a „forrongásoknak” várhatóan a közeljövőben sem lesz vége. Erőteljesen megnőtt a magyar kisipari sörfőzdék száma és népszerűsége, továbbá jelentősen kibővült a külföldi sörgyártó cégek termékeinek itthon is elérhető palettája. Négy-öt elhivatott és nem kevéssé szemfüles vállalkozónak köszönhetően a sör egyik Mekkája, Csehország sörei is ütemesen foglalták el helyüket elsősorban a budapesti sörcsapokon. Ez adja az apropóját mostani kétrészes cikkünknek, amelyben a cseh sörök hazai terjedéséről igyekszünk egy kisebb körképet felvázolni.




2013. november 12., kedd

Varázslatos Český Krumlov XIV. - A krumlovi zsinagóga

Český Krumlov turisták seregeitől nyüzsgő városa maga a megtestesült multikultúra. Már egy-egy rövidebb séta alkalmával is csak kapkodhatjuk a fejünket, hogy hányan, hányféle nyelven cseverésznek körülöttünk. Ez a sokféleség a múltban is a város jellemzője volt, hiszen a történelme során a középkori utcáin, terein, épületeiben számtalan nemzet, megannyi nyelven beszélő polgára élt és dolgozott. Ezen különféle népek közül nem maradhattak ki a zsidók sem, jóllehet esetükben Krumlov sokáig nem éppen a lelkes befogadásukról volt híres.
A zsinagóga a megépítését követően

2013. november 8., péntek

Cseh hírcsokor (XI. 2 - 8.)

  • Egy vadonatúj felmérés eredményei szerint a csehek 75%-a még soha nem járt egzotikus országban. Ugyanakkor a lakosság 3 %-a minden évben ilyen izgalmas és költséges úti célt választ magának, míg további 9%-uk is gyakorta utazik luxus helyekre. A legnépszerűbb célország Thaiföld, a Dominikai Köztársaság, Kuba és az Egyesült Arab Emirátusok. Egy-egy utazásra személyenként mintegy 450-600 ezer Ft értékű koronát költenek.

2013. november 7., csütörtök

Pacalleves – azaz a kimondhatatlan nevű Dršťková polévka

Csehországot megjárt honfitársaink biztosan találkoztak már az étlapokon a Dršťková (ejtsd: kb. drstyková) polévkával, ezzel az igazán nyelvtörő elnevezésű specialitással, amely nem más, mint a jó kis pacalleves cseh elnevezése. Ha nem csak mutogatni szeretnénk az étlapra, hanem megpróbáljuk szóban is közölni a kívánságunkat, akkor a pacalleves rendelésekor egyszerre élhetünk át vidám és izzasztó pillanatokat. Ha viszont egészen véletlenül (néhány évnyi gyakorlás után) sikerül hibátlanul kimondanunk a levesünk nevét, a pincértől nem kis elismerésben lehet részünk.



2013. november 5., kedd

Szent Mór ereklyetartója - Bečov nad Teplou

Észak-nyugat Csehországban, Karlovy Vary városától délre, mintegy 20 km-re fekszik Bečov nad Teplou, az egykori fejlett bányászvároska. A település legfőbb nevezetessége a jelenleg állami tulajdonban álló festői szépségű várkastély melynek múzeumában ma Csehország egyik legértékesebb, féltve őrzött műkincse, az aranyozott Szent Mór ereklyetartó ejti rabul az idelátogató turistákat.
Bečov nad Teplou kastélya

2013. november 1., péntek

Cseh hírcsokor (2013. X. 26. - XI. 1.)

  • Lezajlottak a cseh parlamenti választások, amelyek eredménye egyelőre igen bonyolult, már-már kaotikus állapothoz vezetett. Összesen 7 párt mozgalom jutott be, de senki sem rendelkezik elegendő erővel az önálló kormányalakításhoz. A cseh szavazók négyötöde szerint a már hosszú ideje fennálló politikai krízist a jelenlegi választás sem oldja meg. A Konrad Adenauer Alapítvány elemzői egyenesen a cseh pártrendszer széthullásáról beszélnek. Hosszabb írás a cseh választások eredményéről a Csehország, nem csak Prága Facebook oldalán (https://www.facebook.com/nemcsakpraga) (október 29-i bejegyzés).

    A kalózokon (Pirátská) kívül mindenki bejutott a parlamentbe

2013. október 31., csütörtök

A JAWA motorok atyja: František Janeček

2013 júniusában rendezték meg Cegléden az izgalmas nevű Furfangos Járművek Fesztiválját, ahol számos valóban fifikásan különleges, egyedileg épített vagy éppen veterán gépjármű versenyzett egymással a különféle kategóriákban. A szakavatott zsűri a sok érdekes és szép járgány között külön értékelte a legszebb Jawa motorokat is. Az egykori cseh (szlovák) motor márka iránti megkülönböztetett figyelem az esemény fővédnökének, Dr. Leitner Józsefnek volt köszönhető, aki nyugdíjas korában a Jawa szerelmeseként és gyűjtőjeként éveken át a csemői Jawa Fesztivál főszervezőjeként tevékenykedett. De mit rejt a mozaikszó mögötti négy betű, ki volt a Jawa motorok atyja, és mit is tudunk a Csehországban ma is működő gyár történetéről?

František Janeček
1878. január 23-án egy kis kelet-csehországi faluban, nevezetesen Klášter nad Dědinou-ban született František Janeček, akit a technikai dolgok iránt vonzódó édesapja (Josef) a testvéreivel egyetemben a műszaki pálya felé terelt. A prágai Műszaki Főiskola és Technológiai Egyetem elvégzését követően egy évig elektromérnöki tanulmányokat folytatott a Berlini Egyetemen. Prágába visszatérve mint mérnök egy darabig a Schukertnél gyakornokoskodott, de csakhamar áthívták a Vysočany székhelyű Kolben & Co-hoz, a kor egyik legtekintélyesebb vállalathoz. A fiatalember tehetségét már igen korán felismerték mivel mindössze 23 évesen kinevezték egy hollandiai dinamó gyár vezetőjévé. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével (az elsővel, de nem az utolsóval). A történet szerint egy nap a munkába igyekvő Františeket elgázolta egy kocsi és a vétkes sofőr lánya oly sikeres volt az ápolásban, hogy nem sokkal később már össze is házasodtak. 



2013. október 29., kedd

Akkor és most 15. - Lőportorony és Reprezentációs Ház (Vigadó) - Prága

Prága Óvárosát a X. században több kis falu alkotta, amelyek az idők során fokozatosan összeolvadtak. Az így kialakult várost, későbbi városnegyedet védelmi célból kőfallal vették körül. Mára az egykori városkapukkal tarkított kőfalnak csak a nyomai maradtak meg, és a valaha volt 13 kaputorony közül is mindössze egyetlen egy áll. Ez az egyke a Prasná Brána azaz a Lőportorony, Prága egyik fő jelképe, a cseh főváros „kötelezően” megtekintendő látványosságainak egyike.


A Lőportorony 1842-ben

2013. október 25., péntek

Cseh hírcsokor (2013. X. 19 – 25.)

  • A Prága Kisoldal városrészében már évtizedek óta üresen álló Vrtbovský palota sorsa ismét jobbra fordul. A kerületi Önkormányzat közel 143 millió cseh koronát (több mint 1,7 milliárd Ft !) fektet be az épület átépítésébe, amelyet ezt követően a környéken már jó néhány épületet is bérbe vevő Angol-Amerikai Egyetem vesz ki. Az egykori Thurn-Taxis vagy más néven Vrtbovský palota a 17-ik század végén épült, majd ezt követően számos neves nemesi család birtokában állt.
    Vrtbovský palota

2013. október 24., csütörtök

Idézet és pár kép XIII. - Zelnik József - A magyar kultúra selyemövezetei

Mostani idézetünkkel még maradnánk egy kicsit Strakonice városában, a cseh dudások fővárosában. Zelník József magyar etnográfus, író így emlékezik vissza a cseh városka fesztiválján tett egykori látogatására az „Éljenek a magyar dudások” című írásában:

A 70-es évek elején egy "ázott" kis dudáscsapattal részt vettem a strakonicei nemzetközi dudafesztiválon. A dél-csehországi városka várkastélyának az udvarán lévő négy toronyból kellett a különböző országok dudásainak megmutatni, mit tudnak. A meghívók ezt előre nem jelezték, így naivan egy jó tánccsoporttal és mindössze két dudással mentünk ki. Nem csoda, hogy lélegzetünk is elállt az "ellenünk irányuló" toronyzenés merénylettől. Nem volt mit tenni, elkezdődött az előadás. Több ezer néző tekintete szegeződött az első toronyra, ahol a reflektorfényben felharsant húsz bretagne-i duda, majd a másik toronyban a skótok kezdték rá, "majd mi megmutatjuk ezeknek a franciáknak" jelszóval. Azután a bolgárok. Talán a törökök csaptak hasonló zajt a mohácsi vész idején. Végül mi... 

2013. október 22., kedd

Csehországi Sörfőzdék XIV. - Dudák Sörgyár - Strakonice

A dél-csehországi Strakonice nem csupán csodás várkastélyáról, főteréről, szépséges házairól vagy éppen templomairól híres. Az Otava folyó mentén elterülő város a cseh dudazene fővárosa. Dudával, dudaszóval, egykori híres dudások emlékeivel, dudás szoborral és még sok-sok más duda vonatkozású eseménnyel, köztük a messze földön híres nemzetközi dudás fesztivállal is „találkozhatunk” itt ebben a kedves városkában.


2013. október 18., péntek

Cseh hírcsokor (2013. X. 12 – 18.)

  • Magyarországhoz hasonlóan Csehország futball válogatottja sem vesz részt a jövő évi brazíliai világbajnokságon. Hiába nyertek Málta, majd az utolsó selejtező mérkőzésen Bulgária ellen, a csoportjukban – akárcsak mi – a harmadik helyet szerezték meg Olaszország és Dánia mögött. De legalább nekik nem volt nyolc.
    Nekik sem sikerült, pedig még a nyelvük is kilógott

2013. október 17., csütörtök

A legvonzóbb "könyök" - Loket vára

A varázslatos Ohře folyó völgyében, Karlovy Varytól alig több mint 12 km-re fekvő azonos nevű városkában áll Loket vára. Loket (régi német nevén Stein-Elbogen), azaz Könyök. Arany János a nevét nemes egyszerűséggel Könyökvárnak fordította. A névadást könnyű megérteni, hisz a várnak és a történelmi városrésznek helyet adó gránit hegyet csaknem teljesen körülölelő folyó, éppen itt, a vár tövében vesz egy igen éles fordulatot.
Az Ohře "könyök" és a vár

2013. október 15., kedd

Csehország természet-, tájvédelmi területei III. – Óriás-hegység (Krkonoše) Nemzeti Park

Észak-kelet Csehország szélén, a lengyel határon átnyúlva terül el az Óriás-hegység. Nevéhez hűen Csehország legmagasabb, 1500 méter feletti hegycsúcsait magába foglaló hegyvidéki terület kétharmada Csehországhoz, míg közel egyharmada Lengyelországhoz tartozik. A lengyel oldal a markánsan meredekebb, veszélyesebb, sziklafalakkal határoltabb, míg a cseh oldal inkább lankásabb, felszabdaltabb, mondhatni barátságosabb.
Az Óriás-hegység és a főbb csúcsok

2013. október 11., péntek

Cseh hírcsokor (2013. X. 5-11.)

  • 2013. október 5-én, a néhai cseh elnök Václav Havel születésnapján az általa és a felesége (Dagmar) által létrehozott Alapítvány a működése során először díjazott egy már nem élő személyt, nevezetesen Jiří Fiala-t. Fiala egyszerre volt kiváló matematikus és filozófus, ugyanakkor a kommunista rezsim alatt igen aktívan vett részt a szamizdat irodalmak szerkesztésében, terjesztésében és más ellenállási megmozdulásokban.

A 2012-ben elhunyt Jiří Fiala

2013. október 10., csütörtök

Gombaszedés, az össznépi cseh sport

Itt van az ősz, itt van újra, az időjárás csapadékosabbá és hűvösebbé változott, aminek köszönhetően a hagyományos őszi gombász idény kezdetét vette, kitartva az első október végi - novemberi komolyabb fagyokig. Csehországban járva az erdő melletti utakon a forró nyár után ismét „gomba módra” megszaporodtak a parkoló autók, amelyek csomagtartója a gazdáik zsákmányára vár, egyre több ember keresi fel fonott kosarával az erdőket. Amíg Magyarországon inkább csak a megélhetési problémák miatt szedik a természet ezen csodáját, addig Csehországban az évszázadok alatt valóságos nemzeti sporttá nőtte ki magát a gombák utáni vadászat. Régebben a gombát a szegény ember húsának is hívták, hiszen a természet bőséggel biztosította ezt a kiváló „húspótlót”. Ma már azonban nem csak emiatt szedik, hanem egyben kiváló családi programot is jelent a természetjárással összekapcsolt gombászás. Egy csöppet jobb és egészségesebb program mint a számítógép vagy a TV monitorját bámulni.

Gombaszedéssel összekötött természetjárás

2013. október 8., kedd

Varázslatos Česky Krumlov XIII. - Főtéri pestis oszlop és díszkút

Česky Krumlov óvárosában, az omega alakú kanyart leíró Moldva által csaknem szigetté formált Parkán városrész közepén található a régi piactér (német nevén 1917-ig Ringplatz), amely ma a Svorností nevet viseli. Ezen főtér egyik legnevesebb látványossága, persze a pompás épületeken túl a város Pestis oszlopa és egyben díszkútja, amelyek habár nem egyszerre születtek, ma mégis egy egységet mutatnak.
Pestis oszlop és díszkút a főtéren

2013. október 4., péntek

Sumplat, azaz krumplis lepény Dél-Csehországból

A burgonyás ételek a cseh konyhában nagy népszerűségnek örvendtek a régi időkben és manapság is. Ez szinte természetesnek mondható, hiszen az éghajlati viszonyok (kivált a Cseh Magasföldön – Vysocina) bőséges és kiváló minőségű burgonyatermést biztosítanak. A burgonyából készült fogásokat (akárcsak nálunk is) régen nagyobb mennyiségben elsősorban a szegényebb rétegek fogyasztották, és amennyire lehetett, törekedtek az egyszerű, mondhatni egysíkú alapanyag változatos felhasználására. Ezért is találhatunk a cseh konyhában oly sokféle krumplis ételt.


Krumplis ételek szakácskönyve
A cseh háziasszonyok a burgonya kérdésben általában véve tájékozottabbak mint a magyar társaik, jóval inkább tisztában vannak az egyes burgonya fajtákkal és tudják, hogy melyiket milyen ételekhez a legjobb felhasználni. Hazánkban sajnos nem igazán alakult ki a fogyasztásnak ez a kultúrája, hiszen a közelmúltig nagyjából maximum két fajta burgonyát ismertünk. A főzésre és a sütésre alkalmasat. Piaci nevezéktan szerint: Ella és Rózsa a két bűvös fajta. Igaz, hogy az Ella mint burgonyafajta már régen kipusztult és a Rózsa is csak egy gyűjtőnévnek tekinthető, de az árusok még ma is sokszor így hirdetik a krumplijaikat. Esetenként Desirée-t emlegetnek, ami szerencsére már tényleg egy létező főznivaló fajta. A cseh üzletekben viszont láss csodát, igen gyakran fel van tüntetve, hogy melyik fajta is az adott burgonya, és milyen ételhez a legideálisabb.

2013. október 1., kedd

Akkor és most 14. - Špalíček - Cheb

Cheb városa Csehország észak-nyugati szegletében, a cseh-német határól alig pár kilométerre fekszik. A határvidék egyik őrzőjeként a város igen gazdag múltra tekinthet vissza. Ennek megfelelően a település első írásos említése már igen korán, 1061-ben történt, 1203-ban pedig már a kitüntető város címet viselte. Akik olvasták az Albrecht von Wallenstein életéről és legfőképp haláláról készített cikkünket, azok tudják, hogy Cheb (régi, német nevén Eger) többek között a XVII. században is történelem formáló tettek helyszíne volt. Az elmúlt évszázadok viszontagságai, a gyakori tűzvészek ellenére is megmaradt a város történelminek mondható magja, amely a napjainkban Pogyebrád György király nevét viselő főtér (náměstí Krále Jiřího z Poděbrad) köré épült.
Špalíček, sziget a téren

2013. szeptember 26., csütörtök

Szent Vencel, a legendás államalapító fejedelem

Pár nap múlva, szeptember 28-án ünneplik a Cseh Köztársaságban a cseh államalapítás napját. Ezen a napon halt meg ugyanis I. (Szent) Vencel (Václav) fejedelem, aki a modern Csehország megbecsült fő védőszentjének tekinthető.

Vencel fejedelem, aki nem volt koronázott király valamikor 907 környékén születhetett, a Přemysl családban. Ez a dinasztia már hosszú ideje a csehek legmeghatározóbb törzsének élén állt Közép-Csehországban, Prága környékén. Apja I. Vratiszláv (Vratislav) fejedelem, édesanyja pedig Drahomíra, egy törzsi főnök leánya volt. Cirill és Metód hittérítők korábbi tevékenységének köszönhetően a család már áttért a keresztény hitre, még ha az alattvalók többsége ebben az időben továbbra is a pogány isteneknek hódolt.
Szent Vencel, és édesanyja Szent Ludmila

2013. szeptember 23., hétfő

Idézet és pár kép XII. - Alena Ježková – Cseh és morva regék és mondák

Mostani idézetünk Alena Ježková korábbi műveinek válogatásaként 2013-ban megjelent Cseh és morva regék és mondák című könyvből származik. A kötetben szereplő időnként izgalmas, máskor megmosolyogtató, de minden esetben érdekes történetek válogatását, szerkesztését és fordítását Balázs Andrea végezte.
Alena Ježková

2013. szeptember 17., kedd

Csehországi Sörfőzdék XIII. - Glokner minisörfőzde - Svachova Lhotka

Csehországban napjainkban valóságos minisörfőzde forradalom zajlik. Szinte minden hónapban nyílik egy újabb, kis mennyiségben termelő sörfőzde, a sörszerető közönség nem kis örömére. Az idei évben az egyik nagy „felfedezettünk” a Glokner sörfőzde, amely mindössze a nyár elején kezdte meg folyékony kenyér főző tevékenységét, így valószínűleg az egyik első (ha nem az első) magyar vendégek között kóstolhattuk meg a műveiket.




2013. szeptember 14., szombat

Albrecht von Wallenstein élete 2. – Bukás és utóélet

Wallenstein (Valdštejn) szobra
Ígéretünkhöz híven folytatjuk Albrecht von Wallenstein (Valdštejn) életéről szóló cikkünket. A herceg 1629-re elért mindent amit elérhetett, hatalmas birtokai voltak Csehországon innen és túl, többszörös hercegi címmel rendelkezett, a császári hadsereg főparancsnokaként számos sikert aratott. Mindezen sikerek Wallensteint nem kevéssé tették magabiztossá, sőt túlontúl törekvővé. A hercegnek elege lett a Habsburgok kiszolgálásából, elkezdett önálló politizálást folytatni, és számos kérdésben kifejezte egyet nem értését II. Ferdinánd elképzeléseivel. Jóllehet annak idején áttért a katolikus hitre, és a katolikus egyházat élete végéig teljes meggyőződéssel támogatta, mégsem volt híve a császár erőszakos rekatolicizáló terveinek. Emellett békekötést javasolt II. Ferdinándnak Dániával és gazdasági-politikai tárgyalásokat kezdett a protestáns ellenlábasokkal.


2013. szeptember 11., szerda

Albrecht von Wallenstein élete 1. – Út a csúcsra

A korábbi cikkeinkből már ismert Kuksi Kastély-Kórház és Josefov erődje között fél úton fekszik egy piciny falu, Heřmanice, amely ugyan nem bővelkedik kiemelkedő építészeti emlékekben mégis jelentősen hozzájárult Európa történelmének alakulásához. Itt született ugyanis (alig két hét híján 420 évvel ezelőtt) Albrecht von Wallenstein a XVII. századi Csehország megkérdőjelezhetetlenül legfontosabb személyisége, a legendás „generalisszimusz”, a Habsburg birodalom első számú hadvezére. Cseh nemesember aki ki nem állta a cseh nemességet, zseniális hadvezér, a művészetek lelkes pártfogója, mecénása, a császár katonai jobb keze, majd elárulója. Alakjával, egykori váraival, kastélyaival, tette nyomaival szerte Csehországban találkozhatunk, így érdemes egy kicsit többet elárulni erről a nagy kaliberű személyiségről.
Albrecht von Wallenstein (1583-1634)


2013. szeptember 5., csütörtök

Csehország természet-, tájvédelmi területei II. - Cseh Svájc (České Švýcarsko) Nemzeti Park

Július elején elkezdett sorozatunk folytatásaként mostani cikkünkben Csehország négy Nemzeti Parkja közül elsőként a legfiatalabbat igyekszünk olvasóinkkal megismertetni. 

Pravčická brána
Csehország északi részén a német határ mentén terül el a Cseh Svájc (České Švýcarsko) nevet viselő Nemzeti Park. A 2000. január elsején 80 km2-es területen megalapított Nemzeti Park elsősorban csodálatos geomorfológiai értékeiről ismert. A természet erői, a víz (eső-folyók-jég) és a szél pusztító munkája varázslatos formagazdagságú sziklákat faragott az egykor egybefüggő, tenger fenéki homokkő (elbai homokkő) üledékből, amely az idők során előbb hatalmas blokkokra, majd kisebb alakzatokra bomlott. Sziklaoszlopok, őrtornyok, szűk folyosók, hidak, valóságos várak alakultak ki az évszázadok során, és a kőzet formálás ma is újabb és újabb alakzatokat hoz létre. A Park legismertebb része a Pravčická brána nevű kőhíd, amely impozáns méretével egész Európában egyedülálló ritkaságnak számít.

2013. szeptember 3., kedd

Svatý Kopeček, Bazilika a Szent Dombon

Van egy település Csehországban ahol a naplementét farkasok üvöltése kíséri, napfelkeltekor egzotikus állathangok ébresztenek, egy falu amelynek helye több tíz kilométer távolságból is látható. Ez Svatý Kopeček, az Olomouc (egykor: Olmütz) város szomszédságában fekvő kis település, ahol számtalan kiváló vendéglátóhelyet, ám meglepetésre egyetlen boltot sem talál az idelátogató turista. A különleges ébresztő és altatódalok forrása könnyen kitalálható, hiszen a falu határában fekvő völgyben terül el az Olomouci Állatkert, amelyet felettébb ízlésesen és izgalmasan alakítottak ki. Ugyan kellemes kikapcsolódást jelent a családoknak, mégis Svatý Kopeček legnagyobb látványosságát nem az Állatkert és még csak nem is a kis helyi mini sörfőzde, hanem az olomouci síkság fölött emelt impozáns méretű és fenséges látványt nyújtó Szűz Mária Látogatása-templom, más néven a Bazilika, azaz a népszerű búcsújáróhely jelenti.
A távoli Szent Dombon álló Bazilika látványa az olomouci városháza tornyából (az ikertornyok mellett balra)

2013. augusztus 29., csütörtök

Varázslatos Česky Krumlov XII. - Krumlovi újdonságok (2013)

Hipp-hopp lassan elrepül a nyár, és mi is visszatértünk a monitorjaink mögé, hogy folytassuk Csehországgal kapcsolatos cikkeink, híreink sorát. Ahogyan az már lenni szokott, a hosszú szünet utáni első bejegyzésünkben számba vesszük a magyarok egyik legnépszerűbb úti céljának számító gyönyörű városban, Česky Krumlovban tapasztalt változásokat, újdonságokat.
Krumlov a toronyból


2013. augusztus 5., hétfő

Nyári szünetelő 2013

Ismét eljött az idő, hogy a Csehország, nem csak Prága, illetve az Irány, Csehország szerkesztői egy kis nyári szünetet tartsanak. Augusztus utolsó hetéig ugyan nem jelenik meg újabb cikkünk, de a Facebook oldalunkon (https://www.facebook.com/nemcsakpraga) továbbra is rendszeresen közlünk Csehországgal kapcsolatos új információkat, szép felvételeket. Tessék időnként ránézni, és ha valami tetszik akkor csak bátran osszák meg másoknak is!

2013. augusztus 1., csütörtök

Sgraffito – Csodálatos homlokzat festmények Csehországban

Csehországot járva lépten-nyomon különböző építészeti korszakokból származó és eltérő stílusokban megalkotott lakóházakkal, középületekkel, kastélyokkal, sőt még várakkal is találkozunk, amelyeket gyakran ékesítenek homlokzati sgraffito díszítések. A sgraffitók néha egyszerű geometriai mintái vagy a máshol gondos részletességgel kidolgozott jelenetei, növényeket mintázó díszítései gyönyörködésre adnak okot, és szinte évszázadokkal korábbra visszarepítenek bennünket az időben. De nézzük meg mi is ez a – remélhetőleg mások érdeklődését is felkeltő – sgraffito, és miért találkozunk vele oly sok helyen Csehországban?
Sgraffito minta

2013. július 30., kedd

Nap, széna és Hoštice u Volyně – avagy Szodoma és Gomora!

A kis dél-csehországi falu élete hirtelen felbolydul, amikor megérkezik a főiskolás Simon, aki forradalmi újításokat készül bevezetni a tejgazdálkodásban” – írja egy kulturális program magazin egymondatos film recenziója az 1984-ben készült Nap, széna, eper című kiváló cseh(szlovák) filmről. Nem túl izgalmas egy téma – mondhatnánk ezt botor módon - ha korábban már nem találkoztunk volna a szocialista éra zseniális cseh forgatókönyvíróinak, filmkészítőinek munkáival. De aki csak egyszer is látta már a Sörgyári Capriccio-ot, vagy éppen az Én kis falum című műalkotást, az már ösztönösen sejtheti, hogy itt is egy fergeteges, hétköznapinak és unalmasnak egyáltalán nem nevezhető történet bontakozik ki előttünk.

A film logója

2013. július 26., péntek

Főzzünk magunknak knédlit!

Az előző cikkünkben szinte egy teljes menüt állítottunk össze knédliből, így itt az ideje, hogy átadjuk a főzés szerelmeseinek a terepet! Tessék bátran próbálkozni a knédli elkészítésével, hiszen a knédlit, mint igazi házi tésztát, a cseh háziasszonyok manapság is gyakran otthon készítik el. Idő hiányában persze rendelkezésre áll náluk a szupermarketek polcain a friss, félkész változatok minden formája, de azért az otthon készített az igazi! Természetesen kaphatóak boltokban instant knédli porok is, de az igazi cseh háziasszonyok szemében elég alantas cselekedet ilyen knédlit az asztalra tenni.

A monda szerint ugyan csak Csehországban lehet igazán jó knédlit készíteni, az idegen földön tett próbálkozások ugyanis nem biztos, hogy elsőre sikeresek lesznek, de mi azért mindenkit biztatunk, hátha Önök lesznek az első kivételek és már elsőre is ehetnek a finom saját készítésű knédlijükből.


A főzéshez álljanak itt segítségül a legfontosabb alap receptek. Amennyiben további knédli
specialitásokra kíváncsiak írjanak nekünk bátran! 


Kenyér knédli – Morvaországi családi recept

Hozzávalók:
1 kg rétesliszt, 2 db tojás, kb. 5 dl tej, 2,5 dkg élesztő, só, kevés cukor, 5 db zsemle

Elkészítés:
Tegyük az átszitált lisztet egy nagy tálba, adjuk hozzá a tojásokat és a sót. Kisebb méretű edénybe melegítsünk meg egy kevés tejet, adjuk hozzá a cukrot és morzsoljuk bele az élesztőt. Ezalatt vágjuk kockára a 2-3 napos szikkadt zsemléket. Miután feljött az élesztő, öntsük a tálban levő liszthez, és dolgozzuk össze a tésztát a maradék langyos tejjel. Dagasszuk amíg kicsit levegősebb lesz, majd a zsemlekockákat is adjuk hozzá, és így is dagasszuk még további 3-5 percig. Meleg helyen kb. egy órát hagyjuk megkelni. 

Kelesztés után formázzunk belőle rudakat. Ebből a mennyiségből 4-5 rudat készíthetünk. Kis pihentetés után lobogó forró vízbe téve főzzük 14-15 percig. Ez alatt legalább egyszer fordítsuk meg őket. Miután a vízből kivettük, azonnal szurkáljuk meg pár helyen villával, hogy a gőzök távozni tudjanak belőle és ezzel még könnyebb legyen a knédlink, és kenjük meg vékonyan olajjal. Éles vékony késsel, de inkább cérnával vagy selyem szállal vágjuk szeletekre. 

Burgonyás knédli 

Hozzávalók: 90 dkg burgonya, 4dkg vaj, 12 dkg rétesliszt vagy búzadara, 10 gramm só, 2 tojás
www.selkabasta.cz
Elkészítés: A burgonyát sós vízben megfőzzük, meghámozzuk és még melegen egy nagyobb tálba reszeljük. Adjuk hozzá a réteslisztet vagy búzadarát, a sót és a vajat. Alaposan dolgozzuk össze a tésztát, és nyújtódeszkán alakítsunk belőle 3 db rudat. Forrásban lévő sós vízben főzzük 15-20 percig, közben legalább egyszer fordítsuk meg. Ha elkészült, még melegen cérnával szeleteljük fel. Azonnal tálaljuk. 

Karlsbadi knédli – klasszikus változat Václav Malovický: Švejk, útleíró szakácskönyvéből 

Hozzávalók: 7 dkg vaj, 6 tojás, 50 dkg liszt, 3-4 db zsemle, só


www.m-recepty.cz
Elkészítés: A vajat a sóval keverjük habosra, majd fokozatosan adjuk hozzá a 6 tojás sárgáját és a lisztet. Gyúrjuk tésztává, és ezt követően adjuk hozzá a kockára vágott és vajon megpirított zsemléket és a habbá felvert tojásfehérjéket. Egy vászon anyagot vagy tiszta, csak erre a célra használt konyharuhát vajjal kenjünk ki, és öntsük rá a tésztát. Tekerjük össze úgy, hogy rúd formájú knédlit kapjunk. Kötözzük össze az összecsavart, konyharuhába zárt knédlit, hogy tömör legyen, és forrásban levő sós vízbe téve kb. 1 órán át főzzük. 

Gyümölcsös knédli

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 2 dl tej, 1 tojás, 20 g élesztő, 2 evőkanál cukor, 1 csipet só, kb. 70 dkg gyümölcs (félbevágott sárgabarack v nagyobb eper v friss áfonya v felezett szilva) 

A tálaláshoz: 10 dkg porcukor, 15 dkg kemény sajt, 10 dkg olvasztott vaj


www.prodejknedliku.cz
Elkészítés: A lisztet szitáljuk egy tálba, közepébe készítsünk egy mélyedést. Morzsoljuk bele az élesztőt, adjuk hozzá a cukrot és öntsük le kevés langyos tejjel. Hagyjuk meleg helyen felemelkedni. Ha feljött az élesztő, adjuk hozzá a maradék tejet, a sót, a tojást és dolgozzuk össze sima tésztává. Fél óráig tartsuk meleg helyen, hogy megkeljen. A tésztát lisztezett gyúródeszkán nyújtsuk ki ujjnyi vastagságúra (ne túl vékonyra). Kerek kivágó eszközzel szaggassunk belőle 7-8 cm átmérőjű tészta köröket. Ezeknek a közepére helyezzük a gyümölcsöket, és gondosan zárjuk be őket a gombócokba. Ügyeljünk arra, hogy ne maradjanak lyukasak, mert akkor főzés közben kijön a gyümölcs belőlük.
www.zelpage.cz
A gombócokat forrásban lévő, enyhén sós vízben főzzük addig, amíg feljönnek a víz tetejére. Egynél ellenőrizzük, hogy megfőtt-e a tészta. Érdemes nagy edényben főzni a gombócokat, hogy legyen helyük úszkálni főzés közben. Ha megfőtt, szűrőkanállal szedjük ki a vízből és tegyük egy nagy tálba. Kisebb adagokban díszítsük, szórjuk meg porcukorral és locsoljuk meg olvasztott vajjal. Cseh specialitásként reszelhetünk a tetejére kemény túrót, majd ezt öntsük le az olvasztott vajjal. Tálalhatjuk még gyümölcs öntetekkel, esetleg vanília mártással, amit megszórunk mákkal. Rengeteg variációt kipróbálhatunk. 

Sikeres próbálkozásokat és jó étvágyat kívánunk!

2013. július 24., szerda

Knédli, knédli, knédli! - Bevezetés a cseh „gombóc” világába

Néhány évvel ezelőtt elkészült a csehek kedvenc ételeinek ranglistája, amely elsőre talán meglepő módon nem tartalmazta a knédlit. De ez nem is csoda, hiszen a knédli számukra nem egy külön étel, hanem mindennek az alapja, körete, alfája – ómegája. Ennek köszönhetően a knédli fogyasztása és elkészítése igazi kardinális kérdés a számukra. A knédlifőzésnek megvannak a maga fortélyai, és készítőjét (ha ismerik) a mennybe emelik vagy a pokolba küldik attól függően, hogy milyen alkotást hozott létre. Mivel talán nem mindenkinek tiszta, hogy mit is nevezünk knédlinek, hány fajtája van, vízben főzik-e vagy gőzben párolják stb., így mi most megpróbálunk egy kis rendet vágni a felmerülő kérdések rengetegében!

Sima, zsemlés knédli