A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Šumava. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Šumava. Összes bejegyzés megjelenítése

Akkor és most 20. - Sušice – főtér

Sušice városát a netmagazinunkban sűrűn emlegetett Šumava hegység kapujának is hívják, hiszen Nýrsko, Vimperk és Kašperské Hory mellett egyike a hegyvidéket körülvevő nagyobb településeknek. Ez az egykor aranyban gazdag medrű Otava folyó partján fekvő város a maga több mint 11 ezer lakosával, a környék egyik központja, és egyben a kerékpáros, bakancsos továbbá télen a síturisták kiinduló helye. Az Akkor és most sorozatunkban ezen csodás városka főterével foglalkozunk, miközben szokásunkhoz híven sok-sok képet mutatunk be.

Sušice – főtér a levegőből

Csehország természet-, tájvédelmi területei V. – Šumava Nemzeti Park

Sorozatunkban eddig Csehország három Nemzeti Parkját mutattuk be. A soron következő negyedik, egyben az utolsó is, de ez nem azt jelenti, hogy a legkisebb, a legkevésbé látványos-fontos területről lenne szó, sőt ennek épp az ellenkezője igaz. A dél-nyugat cseh határ vidéken elterülő Šumava Nemzeti Park ugyanis alapterület tekintetében messze kiemelkedik a többi nemzeti park közül, és egyéb vonatkozásban is felveszi velük a versenyt.

Šumava Nemzeti Park

Csehország természet-, tájvédelmi területei I. - Áttekintés

Új sorozatot indítunk el, amelyben Csehország természetvédelmi, tájvédelmi szempontból védett területeit kívánjuk bemutatni. Hétről-hétre egy-egy újabb védelem alatt álló terület, emlék rövid ismertetését követjük el, remélhetően az olvasóink örömére. Sorozatkezdő cikkünkben általános betekintést nyújtunk a cseh természetvédelem rendszerébe, mondhatni bemutatjuk a védelem alapjait és fő pilléreit.

Csehország rendkívül gazdag természeti, tájképi kincsekben. Jóllehet a múltban, elsősorban a szocialista iparosításnak köszönhetően a cseh bánya- és iparvidékek környéke a környezeti – természeti károkozás iskolapéldáinak számítottak, de a bársonyos forradalmat követően a helyzet gyökeresen megváltozott. Az országban, csakúgy mint hazánkban is a természetvédelem a korábbiaknál sokkal nagyobb szerephez jutott és ez a jogrendszer változásában, új törvények születésében is megmutatkozott. Csehországban Magyarországnál jóval korábban, már 1992-ben megszületett a természetvédelmi törvény. A törvényben megkülönböztették az általános természet- és tájvédelmet, és annak speciális formáit. Az általános védelem részben területi (tájvédelem), részben fajvédelmi jellegű (pl. védett madarak és azok élőhelyei), továbbá a magyar ex lege (azaz a törvény erejénél fogva általános jellegű) védelemnek megfelelő. Ez utóbbiakhoz tartozik valamennyi barlang, ősmaradvány, ásvány.

Csehországi Nemzeti Parkok, és Tájvédelmi Területek (forrás: Nature Conservation Agency of the Czech Republic)