A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Most. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Most. Összes bejegyzés megjelenítése

Csehország „lakatlan” területei II.

Előző cikkünkben a Csehországban található katonai gyakorló területekről írtunk, azokról a nagyobb térségekről, amelyek talán első hallásra meglepő módon de mégis igen jelentős természetvédelmi szerepet tölthetnek be. Miért is? Nos mindenekelőtt ezek a területek elzártak, nincs rajtuk állandó emberi jelenlét, nincs, vagy csupán nagyon korlátozott mértékű bárminemű gazdasági tevékenység. Továbbá a területek vízelvezetése csaknem természetes, többnyire alacsony szintű az emberi károsanyag-termelés, -felhalmozás mértéke. A korábbi települések helyén már összefüggő, jórészt közel természetes vegetáció alakult ki. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ezek a területek mintegy visszatértek egy középkor előtti állapotba, ami kifejezetten jót tett a természetes növénytakarónak és az állatvilágnak egyaránt. A különböző rendszerességgel megtartott hadgyakorlatok természetesen egy-egy helyen drasztikus hatással járnak, de ezek összességében jóval kevésbé kártékonyak, mintha az évtizedek során folyamatos intenzív mező- vagy erdőgazdálkodást folytattak volna.

Patak a boleticei katonai gyakorló területen

Akkor és most 5. - Most, a bányászat oltárán feláldozott város

Most városa Prágától észak-nyugatra mintegy 80 km távolságra fekszik, az Érchegység lábánál. Nevét, ami csehül hidat jelent, az egykori mocsaras, vizenyős területen épített számos fahídról kapta, amelyek a biztonságos átjárást biztosították. Történelme a XIII. században kezdődött, és bármilyen furcsán is hangzik az 1980-as évek elején ért véget. Miért is mondjuk azt, hogy a ma is csaknem 70 ezer ember lakhelyét jelentő város meghalt, és nincs történelme? Erre hamarosan visszatérünk, de haladjunk sorban.
Most, a XVIII. században