A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Škoda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Škoda. Összes bejegyzés megjelenítése

Nincs Csehország Škoda nélkül?! - II. rész: A Škoda történet 1900-tól

Folytatjuk a Škoda család, a Škoda vállalatcsoport történetével foglalkozó cikkünket. Emil Škoda halála után a cég részvénytársaságként működött. Fia, Škoda Károly (Karl von Škoda) örökölte a telepet, amely ekkor már 1100 tisztviselőt és 25 ezer munkást foglalkoztatott. Az új tulajdonosnak, aki modernizátor is volt egyben, leghíresebb találmánya a 30,5-ös mozsárágyú volt, amelyet a világháborúban többek között a belgiumi várostromnál és a gorlicei áttörésnél alkalmaztak a központi hatalmak. A 30,5-ös a korszak egyik legmodernebb és leghatékonyabb ostromfegyvere volt. Jelentősen hozzájárult a Monarchia katonai kezdeti sikereihez az első világháború során. Ekkortájt a Škoda volt a Monarchia legnagyobb hadiipari üzeme.

A híres, hírhedt 30,5-es.

Érdemeiért a császár még 1914-ben báróvá s három év múlva az urak háza tagjává nevezte ki. Škoda báró ugyanekkor részt vett a győri magyar ágyúgyár alapításában is. Az első világháborút követően az új Csehszlovák államban Károlyt rávették arra, hogy jóval az ára alatt adja el az államnak a gyárát (pontosabban a többségi részvényeit). Maga a lépést nem lehetett meglepetésnek tartani, hiszen az új országnak mind gazdasági, mind nemzetbiztonsági szempontból szüksége volt erre a nehézgépipari vállalatra. Škoda a kényszerű eladást követően visszavonult Bécsbe, majd 1929-ben, mindössze 51 évesen elhunyt. A vagyonát három gyermeke (Emil, Karl és Hedwig) örökölte, akik közül kettő gyorsan el is herdálta a rá jutó részt. A továbbiakban a családnak már nem volt köze a Škoda történetéhez. A Žinkovy kastély azonban egészen 1945-ig a család tulajdonában maradt. De térjünk vissza magához a Škoda gyárhoz.

Karl Škoda

A két világháború között a gyárban a Prága–Bécs–Párizs tengely mentén a francia Schneider-Creuzot vette át a részvénytöbbséget s több utódállamban, mindenekelőtt Romániában alapítottak a Škodának fiókokat. Ez a cég ma több átalakulást követően Schneider Electric néven ismert. Továbbra is a hadiipar volt a főprofil, de fontos lépést jelentett a személy-, tehergépkocsi, autóbusz gyártás elindulása is, melynek során a Škoda egyesült a már évtizedes tapasztalatokkal bíró Laurin&Klement céggel. Az autógyártás 1930-ban önállósodott és autóipari részvénytársasággá lett az autógyártási ágazat a Škoda konszernen belül.

Egy klasszikus Škoda

Ez a Škoda Autóipari Részvénytársaság a második világháborúban beolvadt a német Hermann-Göring cégcsoportba, de egyúttal a Škoda vállalatcsoport egésze a hadiipari termelés termelés központjává vált. 1946-ban az immáron kommunista Csehszlovákiában úgy döntöttek, hogy több részre osztják a Škoda vállalatcsoportot. Minden egyes rész külön termékkörrel foglalkozott, mint pl. autógyártás, vagonok, teherautók, erőmű berendezések stb. A Škoda 1978-tól konszernné vált, és Kelet-Európa egyik legnagyobb ipari konglomerátuma lett.

A Škoda művek 1945-ben

A rendszerváltást követően az autóipari részt gyorsan privatizálták és 1991 áprilisától a Volkswagen csoport részeként öregbíti tovább a Škoda nevet. A cégcsoport további részénél egy állami menedzsment vitte tovább az irányitást, újraszervezve a holdingot, majd az állam eladta a 49%-át egy rejtett tulajdonosi struktúrával rendelkező holland cégnek. 2010-ben teljes felvásárlást követően a holding eladta a szétdarabolt ipari részcégeket. A jelenlegi főbb Škoda utódok a Doosan Škoda Power (Dél‑Korea) (energetikai berendezések), a Škoda JS (nukleáris ipar), Škoda Transportation – közlekedési járművek (villamos, mozdony, metró), a Pilsen Steel, a TS Plzeň a.s., Czech Precision Forge a.s. stb. Az egykori Škoda birodalom ugyan már több részletben, de továbbra is jelen van és egyes területeken dominál a mai Csehországban. Erről még talán Emil Škoda sem álmodott legoptimistább napjain sem.

Nincs Csehország Škoda nélkül?! – I. rész: Emil Škoda munkássága

Ugyan nem szeretünk írásainknak a kattintásvadászat felé erősen elhajló cikk címeket adni, de ezúttal mégis kivétellel élünk. Tesszük ezt azért, mert van egy olyan név a cseh gazdaság és azon belül is az ipar egyes kulcsfontosságú ágazatainak történetében, amely a mai napig meghatározó és az elmúlt két évszázad alatt világszerte ismertté és megbecsültté vált. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egykoron a mai cseh ipart egyetlen ember munkássága alapozta meg. Ő pedig nem volt más, mint Emil Škoda. Cikkünkben róla, majd örököseiről és a család fajsúlyos hagyatékáról próbálunk röviden szólni.

Emil Škoda

Kezdjük azzal, hogy Emil Škoda - akinek a neve amúgy azt jelenti, hogy kár vagy veszteség - 1839-ben született Plzeňben, egy gazdag cseh család tagjaként. Prágában és Karlsruheben gépészmérnöknek tanult és mivel a mai Plzeň (németül Pilsen) a XIX. században a Habsburg Birodalom egyik legdinamikusabban fejlődő ipari központjának számított, nem csoda, hogy Emil is ebbe az irányba képzelte el pályafutását. Tette ezt a szülei elképzelése ellenére, akik inkább az apját követve orvosi karriert szánták neki. Ám ő a céljai elérése érdekében bejárta Európa és Észak-Amerika számos neves ipari létesítményét, megfordult Angliában, Franciaországban, Poroszországban közben kellő inspirációt szerezve terveihez. 1866-ban főmérnökként helyezkedett el Plzeňben gróf Waldstein-Wartenberg gépgyárában, ahol főként tartályokat, öntöttvas alkatrészeket gyártottak cukorgyáraknak, sörfőzdéknek és bányáknak. Három évvel később jelentős családi támogatással, közte a rendkívül neves és elismert, Bécsben praktizáló orvos unokatestvére (Josef) segítségével 1869 június 12-én megvásárolta az üzemet, amelyet azon nyomban elkezdett fejleszteni. A feljegyzések szerint Emil Škoda rendkívül szigorú, de innováció-orientált vezető volt. Nagy hangsúlyt fektetett a mérnöki képzésre és a kutatás-fejlesztésre, ami akkortájt még nem volt általános az iparban. 1871-ben megunva a nőtlenséget megházasodott, feleségül vette a gazdag Hahnenkamm család lányát, Herminát akitől egy fiuk mellett három lány született. Érdekességként megemlíthető, hogy közülük Hermina Juliana von Škoda, férjezett nevén Lauer ismert író lett és 1966-ban Magyarországon, Kisbéren hunyt el.

Hermina Juliana von Škoda
 
A Škoda gyár közben rohamosan fejlődött. 1878-ra a fegyvergyártás mellett a gépészetre is összpontosított, és összesen 25 cukorgyár, valamint 11 malátaüzem és sörfőzde berendezéseit gyártotta. Ezt követték a bányák, kohók és hengermalmok gépei, ráadásul ezeknek a termékek nemcsak a Monarchiában, hanem a műszakilag fejlett Németországban is megjelentek. Emil 1886-ban egy új acélgyárat építtetett, majd fokozatosan tovább bővítette a termékskálát. Előbb vasútipari fejlesztésekbe, mozdonyok és turbinák gyártásába szállt be, majd a hadiipar nyújtott számára jelentős megrendeléseket. A modern acélöntési technológiák kifejlesztésével főként a Császári és Királyi Haditengerészet számára készített nagy kaliberű ostromágyúkat és lőszereket, hajóalkatrészeket. De emellett a vállalata erősen exportorientált is volt. Szállított termékeket nemcsak a Monarchiának, hanem akár az Oszmán Birodalomnak és más országoknak is. Fontos megemlíteni, hogy a gyár nemcsak ipari, hanem egyúttal szociális központ is volt, mivel Škodától nem állt távol a társadalmi érzékenység sem. A munkások számára lakásokat építtetett, iskolákat és kórházakat támogatott, így végeredményben kialakult egy teljes „város a városban” jellegű ipari közösség, mely az ipari mellett egy igazi szociális központ is volt.

Az eredeti Škoda részvény

A vállalat jelentősége olyan nagyra nőtt, hogy Emilt lovaggá ütötték. Az immáron Emil Ritter von Škoda báró 60 évesen megalapította a Škoda Műveket (Works), mint részvénytársaságot. Ő maradt a többségi tulajdonos, ám alig egy évvel később, 1900-ban vélhetően a testi, lelki problémák, a túlterheltség és depresszió következtében vélhetőleg öngyilkos lett. Ez ugyan nem teljesen bizonyított, mindenesetre így szólt egy korabeli magyar újság gyászhíre: „Skoda Emil, a pilseni vasöntőgyár tulajdonosa, ma reggel Gasteinból Bécsbe menet, a vasúti kocsiban hirtelen meghalt. Skoda nevét a délafrikai háborúban sokat emlegették, mert különösen az ő gyára volt az, amely a búrokat ágyúval látta el.”

De eddig tartott a cikkünk első része, hamarosan folytatjuk!

A Žinkovy várkastély

Žinkovyba érkezésünket jelentős várakozás előzte meg. Nem szokásunk, hogy alaposan felkészüljünk a meglátogatandó helyekre, és nem szeretünk fotókat vadászni előzetesen, inkább hagyjuk, hogy ott kerítsen hatalmába a látvány. Ebben az esetben véletlenül mégis ez történt, és a titokzatos fotó kellőképp felborzolta a kedélyeinket. A valóság pedig nem okozott csalódást, de lássuk miről is van szó.

Žinkovy
község és a hozzá tartozó, megnézésre igazán érdemes kastély Pilzen déli járásában, a névadó nagyvárostól mindössze 40 km-re, Nepomuktól pedig alig 8 km-re található.
Itt vár minket a kastély a Hattyú-tó partján