A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése

Karácsonyvárás Znojmóban - 2018

Ahogyan Csehország majd minden nagy városa, úgy advent idején a dél-morvaországi Znojmo is díszbe öltözik, és a harminc ezer fős város lakossága együtt ünnepli a közelgő karácsonyt, amelyhez idén egy rövid időre nekünk is volt szerencsénk csatlakozni. Advent első vasárnapján, azaz december 2-án gazdag programsorozat kezdődött a városban, amely segíti az ott élőket az ünnepekre való fokozatos ráhangolódásban. A programok nem csak a vasárnapokra korlátozódnak, hanem hétköznapokon is zajlanak, így bőségesen lehet válogatni belőlük. A klasszikus karácsonyfa állításon és a betlehem csodáláson túl kórusok, zenekarok, énekesek, népzenészek lépnek fel, maszkos alakok szórakoztatják a kis- és nagykorú nagyérdemű közönséget. Máskor iskolás gyerekek adják elő karácsonyi műsoraikat, így megtudhatjuk, hogyan is látják ők a karácsonyi misztériumokat. A városi intézményekben színházi előadások, jazz és rock koncertek, karácsonyi zenei előadások kerülnek megrendezésre. A templomok az istentiszteleteken túl helyet adnak egy-egy koncertnek, élő betlehemi játéknak is. Ezeken túl pedig számos karácsonyi kiállítás tekinthető meg a városi Dél-morva Múzeumban. Egyszóval külső és belső tereken egyaránt zajlanak a közösségi programok.

Adventi vásár Znojmóban

Veselé Vánoce! - A Třebechovicei Betlehemmel kívánunk áldott, békés karácsonyi ünnepeket!

Csehországban a Karácsony az év egyik legszebb és talán legvidámabb ünnepe, telis-tele van olyan szokásokkal, hagyományokkal amelyek segítenek ünneppé varázsolni ezen napokat, persze csak akkor, ha nem hagyjuk magunkat elveszni a részletekben vagy éppen a kötelezőnek vélt teendőkben. A karácsonyi betlehemek is talán ezt az üzenetet közvetítik a számunkra. De, hogyan is teszik ezt?


A Třebechovicei Betlehem

Karácsonyi vásár Csehországban – Brno - 2017

A karácsonyi készülődés egyik kellemes, de egyben fárasztóan kimerítő feladata a szeretteinknek szóló ajándékok megvétele, a karácsonyi ünnephez szükséges, de legalábbis a hagyomány által diktált kellékek (karácsonyfa, díszek, szaloncukor stb.) megvásárlása. Ugyan egyre többen a számítógépjük mögül, vagy az okos telefonjuk segítségével szerzik be mindezeket, ám az emberek többsége még mindig személyesen vesz részt a nagy karácsonyi vásárlásban. Ezért nem csoda, hogy Csehországban (is) minden évben nagyszámú látogatót vonzanak a különféle karácsonyi vásárok, melyek közül mi idén az egyik legnagyobban, a Brnói Vásárváros területén megrendezett Karácsonyi Vásárban néztünk körül. Íme kis képriportunk, némi szöveges magyarázattal.

A Brnói Karácsonyi Vásár a Vásárváros két nagy pavilonjában került megrendezésre, amely telis-tele volt árusokkal.

Békés, boldog karácsonyt kíván a Csehország nem csak Prága!

Netmagazinunkon keresztül már az ötödik Karácsonyt ünnepeljük Olvasóinkkal, és most is szeretnénk az év legnagyobb ünnepére méltó tudósítást adni a cseh karácsonyról. Mint azt már korábbi cikkeinkben is írtuk, a csehek karácsonyi szokásai, az ünnepi asztalra kerülő ételei nagyon hasonlóak a mieinkhez, náluk azonban nagyon sok hagyomány is fennmaradt, ami tovább fokozza a cseh karácsonyok hangulatát és játékosságát. Néhányukat már bemutattuk a korábbi években, így érdemes visszanézni ezekre az írásainkra is.



Karácsonyi hagyományok Csehországban

A karácsony az év legszebb ünnepe, a cseh karácsonyok egyediségét és különlegességét pedig az adja, hogy a keresztény hagyományok mellett a mai napig jelen vannak ennek az időszaknak a pogány időkből fennmaradt népi tradíciói is. A templomok népszerű karácsonyi miséi és koncertjei mellett ma is jól megfér a mágia, a jövendő-mondás, az egészség varázslás karácsony idején.
Hagyományos cseh karácsonyi kellékek

Adventi- és Karácsonyi Vásár Český Krumlovban és České Budějovicén

Az elmúlt héten Dél-Csehországban jártunk, ahol mint ilyenkor bárhol a keresztény világban természetesen egyre fokozódik a Karácsony közeledtével járó „feszültség”. Gőz erővel, de egyre inkább lefáradva készülődnek az ünnepre az emberek, olykor céltudatosan, máskor kissé elveszetten próbálva ajándékot vásárolni. A munkahelyi év végi hajrá, az otthoni takarítási munkálatok, a karácsonyfa és díszei megvétele, a karácsonyi fogásokhoz szükséges alapanyagok és italok beszerzése mellett igazi kikapcsolódást jelent a helyi ünnepi vásár meglátogatása. Egy kis forró tea, forralt bor, grog, puncs, vásári elemózsia nyugodt elfogyasztása a színes forgatagban, a karácsonyi programok és zene szabadtéri élvezete, könnyed csevej a régi vagy éppen új ismerősökkel kellemes kikapcsolódást jelent. A mostani képriportunkban Český Krumlov és České Budějovice Adventi- és Karácsonyi Vásáráról osztunk meg olvasóinkkal néhány képet.
Advent és Karácsony Csehországban

Hogyan ünneplik Csehországban a Karácsonyt?

Netmagazinunk fennállása óta már a harmadik karácsonyi cikkünket írjuk, és minden évben izgalmas feladat kitalálni, hogy mivel örvendeztessük meg Olvasóinkat az ünnepen. Az első évben a karácsonyi ünnepi asztal étkeiről adtunk betekintést, a második évben elsősorban a hagyományokról számoltunk be. Idén arra gondoltunk, hogy egy kicsit betekintünk abba, hogyan is ünnepelnek a cseh emberek az év legszebb időszakában.
Karácsonyi vásár Zlínben

Arany kismalac várás és karácsonyi csehes étel ajánlataink

Csehországban a Karácsonnyal kapcsolatban igen sok népi hagyomány maradt fenn, ugyanis ilyenkor van itt az ideje mindenféle jóslásnak és varázslásnak, amely az egészséggel, a szerelemmel, a bőséggel és a jó szerencsével kapcsolatos. 

Az egyik legkedvesebb ilyen hagyomány az Arany kismalac (Zlaté prasátko) várása. A legenda azt tartja, hogy ha a Szent este napján, azaz december 24-én valaki képes egész nap megtartani a böjtöt, azaz nem csábul el a készülő fogások és sütemények finom illatától és látványától, akkor az esthajnal csillag megjelenésekor megláthatja a szoba falán vagy mennyezetén az Arany kismalacot. Aki meglátja, annak a jutalma nagy boldogság lesz.



Karácsony a cseh asztalokon - Bohém ünnepi ínyencségek

Jön a Karácsony, és ez nem csak nálunk, hanem a világ sok részén jelent egyet a habzsi-dőzsi eszem-iszommal. Nincs ez másként Csehországban sem. A mostani blogbejegyzésünkben megpróbálunk egy leheletnyi betekintés adni a csehek karácsonyi evési szokásaiba, tipikusabb ünnepi fogásaikba. A cseh változat sok tekintetben eltér a magyar karácsonyi menütől, de annyiban közös, hogy náluk sem a kalóriaszegénység jelenti a sütés-főzés fő vezérfonalát. Norbi Update elnapolva. Magyarul, akárcsak Magyarországon, úgy cseh földön is garantálható a karácsonyi étkek miatti pár kilós testsúly növekedés.
Halleves