Karácsonyi vásár Csehországban – Brno - 2017

A karácsonyi készülődés egyik kellemes, de egyben fárasztóan kimerítő feladata a szeretteinknek szóló ajándékok megvétele, a karácsonyi ünnephez szükséges, de legalábbis a hagyomány által diktált kellékek (karácsonyfa, díszek, szaloncukor stb.) megvásárlása. Ugyan egyre többen a számítógépjük mögül, vagy az okos telefonjuk segítségével szerzik be mindezeket, ám az emberek többsége még mindig személyesen vesz részt a nagy karácsonyi vásárlásban. Ezért nem csoda, hogy Csehországban (is) minden évben nagyszámú látogatót vonzanak a különféle karácsonyi vásárok, melyek közül mi idén az egyik legnagyobban, a Brnói Vásárváros területén megrendezett Karácsonyi Vásárban néztünk körül. Íme kis képriportunk, némi szöveges magyarázattal.

A Brnói Karácsonyi Vásár a Vásárváros két nagy pavilonjában került megrendezésre, amely telis-tele volt árusokkal.

A nagyobb pavilonban felállított pódiumon gyerek és felnőtt programok, koncertek szórakoztatták a látogatókat.
A elárusítóstandok százain lényegében mindenféle termék közül válogathattunk, a karácsonyi díszektől, a hagyományos árucikkeken (pl. ruhák, cipők, stb.) át egészen a különféle élelmiszerekig.
A türelmesebbek akár kileshették a fonott butykos készítés alap fortélyait is.
A vásár számos pontján találkozhattunk csehországi regionális termékkel.
Itt például a híres Štramberské uši-t, azaz a régebbi cikkünkből ismerhető, stramberki fülecskét lehetett megvásárolni. 
A választékból természetesen a cseh sörök sem maradhattak ki.
Akik pedig megéheztek a hagyományos cseh bisztró ételeken túl, strucc hússal készült pacallevest vagy akár igazi magyar kürtőskalácsot is eszegethettel.
Azért valljuk be őszintén, az árú választék egy része azért kissé meredekre sikerült, de hát ízlések és pofonok.
Áldott, békés karácsonyt mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. At Delite Cleaning Services we understand that it is hard to find time to clean your house and that’s why we are here to help. We take those tiresome chores off your list, give you your life back all with a clear focus on attention to detail, customer satisfaction and going that extra mile. Our services are tailor-made to suit your needs and for your convenience, we supply cleaning equipment. For More Detail Check out...... House cleaning

    VálaszTörlés