Jóllehet
a blogunk szándékosan politika mentes de reméljük olvasóink
megbocsátják, hogy most mégis egy aktuálpolitikai történéssel
kezdjük, és zárjuk mostani monstre bejegyzésünket.
![]() |
Forrás: Marie Frajtová |
Csehországban
a számunkra, magyarok számára is tanulságos módon a történelme
során először a nép maga választja a köztársasági elnökét,
és nem az aktuális domináns párt (koalíció) erőlteti rá a
jelöltjét az emberekre. Az első fordulót követően ketten
maradtak versenyben: a korábban is esélyesek között számon
tartott Miloš Zeman és meglepetésre a kormányzó párt
külügyminisztereként igen jelentős hátrányból induló, majd
erős kampánnyal felzárkózó Karel Schwarzenberg. A január
végi zárófordulóra készülve a versengés tovább keményedett,
és a politikai csatározásokba a most leköszönő Vaclav Klaus
elnök is erőteljesen beszállt, kifejezvén, hogy ő első sorban
olyan utódot szeretne aki az országhoz tartozik, és az életét
Csehországban töltötte. Ezzel a nyilatkozatával, mint ahogy majd
a későbbiekben meglátjuk egyértelműen Schwarzenberg ellen
foglalt állást. Ugyancsak igen éles összetűzés alakult ki
kettejük között a Benes-dekrétumok eltérő megítélése kapcsán
is.