Csehország
nyugati szélén, a német határ mentén fekszik a Cseh-erdő nevet
viselő hegység. A Cseh-erdő lényegében a dél-keletebbre
található Šumava-hegység folytatása, a Duna és az Elba folyamok
vízgyűjtő területeit elválasztó vonulatok egyike. A történelem
során nem csak a két óriás vízfolyamot szeparálta el egymástól,
de a cseh és német (bajor) népet is. Mint igazi zord, átkelőkben
nem bővelkedő, áthatolhatatlan erdőkben gazdag vidék a modern
korig alig volt járható a mezei gyalogos számára.
A
területről a II. Világháborút végeztével a szudétanémet
lakosságot kitelepítették, a falvakat, kisebb városokat (pl.
Paulusbrunn) felszámolták, így a Cseh-erdő szinte teljesen
lakatlanná vált. Ezt követően a határvidék a Vasfüggöny
melletti zóna részeként erősen militarizált, csak a katonaság
által használható övezet lett, ami ugyancsak meggátolta a
gazdasági hasznosítást, ill. a benépesedést. De ami nem volt
kedvező az embereknek, az hasznára vált a természetnek, ugyanis a
terület botanikai-zoológiai, tájképi értékei csodásan
fennmaradtak. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy 2005 januárjában
Csehországban eleddig utolsóként a hegyvonulat egy 470 km2-es
részén hirdették ki az ország legfiatalabb tájvédelmi körzetét,
szintén Cseh-erdő néven. Szükség is volt a természetvédelmi
státusz megállapítására, hiszen a cseh rendszerváltást
követően egyre többen és egyre nagyobb mértékben kezdték el
kizsákmányolni, megbolygatni az addig csodás módon fennmaradt
természeti környezetet.
