Akkor és most 5. - Most, a bányászat oltárán feláldozott város

Most városa Prágától észak-nyugatra mintegy 80 km távolságra fekszik, az Érchegység lábánál. Nevét, ami csehül hidat jelent, az egykori mocsaras, vizenyős területen épített számos fahídról kapta, amelyek a biztonságos átjárást biztosították. Történelme a XIII. században kezdődött, és bármilyen furcsán is hangzik az 1980-as évek elején ért véget. Miért is mondjuk azt, hogy a ma is csaknem 70 ezer ember lakhelyét jelentő város meghalt, és nincs történelme? Erre hamarosan visszatérünk, de haladjunk sorban.

Most, a XVIII. században

A település 1238-ban vált királyi várossá, és a Přemysl királyi dinasztia alatt egyben igen-igen gazdaggá. Eme gazdagságnak az évszázadok elmúltával vége szakadt, egészen a XVIII. századig, amikor is felfedezték, hogy a város körüli - és sajnos alatti - területek igen gazdag lignit, és barnakőszén lelőhelyek. Ezt a hatalmas energia bázist egyre intenzívebben kezdte el a mindenkori állam hasznosítani.

Most, a Híd ennek a hatalmas kincsnek köszönhette az újbóli fellendülését, és gazdasági megerősödését, de ez okozta a későbbi „halálát” is. A XX. század elején Most-on már cukorgyár, acélmű, porcelán üzem működött, városi múzeuma volt, és fejlett vasúthálózattal rendelkezett. 1911-ben itt épült fel az Osztrák-Magyar Monarchia talán legmodernebb színháza, az 1914-re megépített víztározó pedig a város vízellátási gondjait is megoldotta.

Most, 1898

Az 1898-ban készített képeslapon látszik Most, vagy ahogy németül hívták Brüx városa, háttérben a Hněvín heggyel. Látható a sok szép templom (a háttérben a Szűz Mária templommal), amelyek a főként német nemzetiségű hívőket fogadták.

Most, 1912

Az 1912. évben készült fényképen a város piactere látszik, a tér jobb oldalán az egykori kolostorral.

1925

Az 1925-ös képeslapon a Szűz Mária templom figyelhető meg, a háttérben a Hněvín-hegyi kilátóval. A második világháború során a város teljesen a hitleri Németország irányítása alá került, hiszen az amúgy is főként német nemzetiségű lakossággal rendelkező városában kitermelt energiahordozókra hatalmas igény jelentkezett. Az itt bányászott barnakőszénre alapulva állították elő az úgynevezett Ersatz üzemanyagot, jobbára a sachsenhauseni koncentrációs tábor foglyainak a most-i munkatáborban történő dolgoztatása révén. Sajnos hadászati jelentősége miatt a várost számos jelentős légicsapás érte a világháború utolsó időszakában.

Most, piactér, 1944

Az 1944-ben készített felvételen a városka még ép piactere látható. A város és lakosok az idők során igen sok szenvedést éltek át. Tizenkét nagyobb és ki tudja hány kisebb tűzvész, a részben a bányászatnak köszönhető földomlások, valamint a háborúk rendszeres pusztulást hoztak de a város ezt mind túlélte. Az Óváros számára a véget mégis a béke időszaka hozta. A szocialista érában a gazdasági verseny a kapitalista nyugattal, a nyersanyagok, és energiahordozók iránti éhség mellett eltörpült minden más. A környezet védelme, a kulturális, épített örökség megőrzése teljesen háttérbe szorult és ez sokszor végletes, és végzetes tettekhez vezetett.

Terjed a bánya, a templom már torony nélkül vár az elszállításra

1964-ben a Csehszlovák kormány döntött arról, hogy Most városának teljes történelmi negyedét megsemmisíti, és a területen új lignit bányát nyit. A következő évtizedekben az Óváros valamennyi épületét felrobbantották, eldózerolták, beleértve a már említett színház épületet, számos templomot, a XV. század óta működő sörgyárat, az acélművet, mintegy 20 éttermet, mindent.

Bánya, a város határában

Ezzel egy időben egy teljesen új, szocialista stílusú, azaz panel rengetegből, és ízléstelen beton szörnyeteg középületekből álló új várost építettek fel, ahová mintegy 16 ezer lakost költöztettek át az otthonaikból. Ez az új, 85 ezer főre tervezett város azonban már nemigen nevezhető Most-nak, inkább egy történelmi múlt, és hangulat nélküli Most 2-nek. Így bátran mondhatjuk, hogy 1982-ben, amikor is a teljes terület elpusztításra került egyúttal Most, a történelmi város is eltűnt.

Ilyen volt, ilyen lett

A pusztítás során egyedül egyetlen épületnek kegyelmeztek meg. Valószínűleg csak a minimális látszat fenntartása végett a XVI. században épített Szűz Mária templom teljes épületét - amely 12 ezer tonnát (!) nyomott - vasúti sínen gördítették 841 méterrel távolabbra. Az épület áttelepítése (torony nélkül) 28 napon át tartott, és naponta 30 métert tettek meg. Erre a műveletre fenemód büszke volt az akkori kormány, hiszen ezzel még a Guiness Rekordok könyvébe is bekerültek.

Szűz Mária templom - az egyedüli túlélő

Ha valaki errefelé jár, ajánljuk, hogy menjen fel a hněvín-hegyi kilátóba, és miközben körbenéz a tájon, kérjük emlékezzen meg az egykori városról, amelyet elpusztított a hatalmas emberi „értelem”.