2017. december 25., hétfő

Veselé Vánoce! - A Třebechovicei Betlehemmel kívánunk áldott, békés karácsonyi ünnepeket!

Csehországban a Karácsony az év egyik legszebb és talán legvidámabb ünnepe, telis-tele van olyan szokásokkal, hagyományokkal amelyek segítenek ünneppé varázsolni ezen napokat, persze csak akkor, ha nem hagyjuk magunkat elveszni a részletekben vagy éppen a kötelezőnek vélt teendőkben. A karácsonyi betlehemek is talán ezt az üzenetet közvetítik a számunkra. De, hogyan is teszik ezt?


A Třebechovicei Betlehem

2017. december 19., kedd

Karácsonyi vásár Csehországban – Brno - 2017

A karácsonyi készülődés egyik kellemes, de egyben fárasztóan kimerítő feladata a szeretteinknek szóló ajándékok megvétele, a karácsonyi ünnephez szükséges, de legalábbis a hagyomány által diktált kellékek (karácsonyfa, díszek, szaloncukor stb.) megvásárlása. Ugyan egyre többen a számítógépjük mögül, vagy az okos telefonjuk segítségével szerzik be mindezeket, ám az emberek többsége még mindig személyesen vesz részt a nagy karácsonyi vásárlásban. Ezért nem csoda, hogy Csehországban (is) minden évben nagyszámú látogatót vonzanak a különféle karácsonyi vásárok, melyek közül mi idén az egyik legnagyobban, a Brnói Vásárváros területén megrendezett Karácsonyi Vásárban néztünk körül. Íme kis képriportunk, némi szöveges magyarázattal.

A Brnói Karácsonyi Vásár a Vásárváros két nagy pavilonjában került megrendezésre, amely telis-tele volt árusokkal.

2017. december 6., szerda

Boldog 60. születésnapot Kisvakond!

Rohamosan telnek a napok, ráadásul oly gyors ütemben, hogy időnként túl is szaladunk egy-egy nevesebb eseményen, jelen esetben egy szülinapon. Pedig ez a születésnap igen jelentős, hiszen az ünnepeltje sok millió gyerkőc életébe hozott, és hoz a mai napig is derűt, kedves tanításokat a jóról, rosszról. Persze jelen esetben nem egy emberről beszélünk, hanem egy rajzolt kisállatkáról, melyet élő formájában már kevésbé szeretünk, s jellegzetes nyomokat (túrások) hátrahagyó felbukkanásával az ápolt pázsitok gazdáira a sikító frászt hozza rá. Bizony immáron 60 éves a Kisvakond, avagy eredeti nevén a Krtek, illetve becézett alakjában a Krteček!


Boldog születésnapot!

2017. november 21., kedd

Jövőre a 90. születésnapját ünnepli a Brnói Vásártársaság!

A Brnói Vásártársaság Közép-Európai Kiállítási Központja, cseh nevén a Veletrhy Brno, jövőre immáron a 90. születésnapját ünnepli. Ez emberéletben mérve is egy igazán tiszteletre méltóan hosszú idő, de a Vásárvállalat szép kora ellenére nemhogy fárad, és lassul, hanem egyre dinamikusabban fejlődik. Az idei évben nem kevesebb mint 11 kiemelkedő vásárt rendeztek, amelyen a sok-sok hazai kiállítón túl jelentős számban képviseltették magukat külföldi vállalatok is.





2017. november 14., kedd

2017 a barokk éve Csehországban II. – a barokk építészetről és a cseh barokkról röviden

Ahogyan azt a Csehországot idén felkeresők is megtapasztalhatták a 2017-es esztendő a barokk jegyében zajlik. Barokk kiállítások, barokk koncertek, barokk fesztiválok, barokk barokk hátán elsősorban a Cseh Turisztikai Hivatalnak köszönhetően. Az országos turisztikai szervezet ebben az évben ugyanis a barokk stílust jelölte ki, mint olyan központi témát, amely köré a legfontosabb turisztikai eseményeit, programjait felfűzi. Ezen programoknak a többsége ugyan már lezajlott, de természetesen a barokk műemlékek, maguk az építészeti és egyéb művészeti remekművek nem csupán most tekinthetők meg, barokk zene sem csak most hallgatható így érdemes többet megtudni a barokkról és azon belül is a csehországi barokkról. Mi ebben a cikkben főleg az építészetre koncentrálunk, tesszük ezt azért, mert pl. a cseh barokk zeneszerzők nevei (Brixi, Mazák, Vojta, Vodňanský, Biber, Černohorský) és művei vélhetőleg igen keveset mondanak a magyarok számára. Azt azonban mindenesetre leszögeznénk, hogy a csehországi barokk zeneművészet, szobrászat, festészet számtalan remekművel gazdagította a világot.
Egy tipikus barokk templom belső

2017. november 7., kedd

Egy pohárka cseh whiskyt? De még mennyire!

Közismert tény, hogy Csehország a sör hazája. Aki minőségi cseh alkoholos terméket kíván fogyasztani az elsősorban ezt a maláta-komló-víz-élesztő alapú italféleséget keresi, ám a sört kevéssé vagy egyáltalán nem szerető fogyasztóknak sem kell jóféle hazai nélkül maradniuk, hiszen a főként morva borászatok egyre jobb minőségű borokkal lepik meg a fogyasztóikat. Ha valami erősebb cseh itókára vágyunk akkor akár a nálunk is jól ismert Becherovka, vagy a kevésbé ismert Ferneten túl, felmelegíthetjük testünket-lelkünket egy kis tuzemákkal (ezzel a nem túl szofisztikált rumszerű lénnyel), vagy sok egyéb csehországi szeszipari termékkel. Ám mindezek mellett még a csehek, vagy éppen az országot jól ismerő külföldiek többsége se tudja, hogy van egy további italfajta amelynél a „Csehországban készült” felirat egyben a nemzetközi szinten is elismert kiválóságot is jelzi. Ez pedig nagy meglepetésre nem más, mint a whisky.

Hammer Head és Gold Cock a cseh ütős whisky páros

2017. október 19., csütörtök

Az új lošticei kvargli múzeum képekben

Pár évvel ezelőtt amikor az Olomouctól észak–nyugati irányban, mindössze 30 km távolságra található Loštice városkájában, a sokak által ismert híres kvargli szülővárosában jártunk a gyár udvarán még csak egy kisebb épületrészben tekinthettünk meg egy kis múzeumot. Mára egy komplett épületszárny alakult át interaktív, attraktív bemutatóközponttá, múzeummá, ahol az Olomoucké tvarůžky, azaz a kvargli eredetéről, a lošticei sajtgyártás történetéről, az A.W. nevet viselő sajtgyárat alapító, és mai napig is működtető Wessels család múltjáról, a kvargli jelenlegi felhasználási lehetőségeiről kaphatunk kimerítő információt. Az épületrész két szintjén nem csupán képeket, különféle sajtgyártáshoz szükséges korabeli eszközöket, térképeket, bútorzatokat láthatunk, de egy kis filmet is megtekinthetünk a kvargli történetéről, sőt letesztelhetjük, hogy mi időegység alatt mennyi sajtot tudnánk készíteni.


A fenséges kvargli

2017. október 11., szerda

Mi kell egy cseh(es) kisvárosi sörfesztiválhoz? - Prachatice

Idén augusztus közepén volt szerencsénk életünkben nem először, de remélhetőleg nem is utoljára egy igazi cseh kisvárosi sörfesztiválon részt venni. Miközben kellemes órákat töltöttünk el az eseményen, két zamatos sör között elméláztunk: miképp is lehet(ne) egy sörös eseményt oly módon megrendezni, hogy az valóban kiérdemelje a kisvárosi sörfesztivál nevet? Természetesen mindezt csupán a magunk naiv, fesztiválszervezéshez nem értő módján. Tettük ezt azért is, hogy megfejtsük a talányt: vajon miért is érezzük oly kellemesen magunkat ezen kis dél-csehországi városka, nevezetesen Prachatice jeles eseményén? Nos rövidke cikkünkben megpróbáljuk mindezen tépelődéseinket felvázolni, de legalábbis a prachaticei példák alapján megtippelni, hogy mi is kellhet egy hangulatos csehes sörfesztiválhoz? Nézzük végig a fő témákat:

Prachatice főtere

2017. szeptember 28., csütörtök

Cseh hírcsokor (2017.09.27.)

Az előző hírcsokrunk óta eltelt három hónap alatt számos érdekesség, esemény történt Csehországban, s különösen az elmúlt hetekben értesülhettünk sajnos nem mindig kellemes hírekről. Rövid hírcsokrunkban megpróbálunk az olvasóinknak négy hírecskéről beszámolni, némi szubjektív mondanivalóval fűszerezve.

Jan Tříska

2017. szeptember 18., hétfő

Requiem egy középkori templomért – Guty

Ez év augusztusának elején éppen Csehországot jártuk, amikor a cseh híradásokra pillantva megláttuk a döbbenetes hírt, porig égett a morva-sziléziai Frýdek-Místek körzetében fekvő Třinec városához tartozó, egykor önálló Guty falucska temploma. Persze alkalomadtán adódnak katasztrófák, melyeknek egy-egy épület is a martalékává válik, de ebben az esetben a veszteség jóval nagyobb, hiszen nem egy közönséges templom lett az emberi buta gonoszság áldozata, hanem egy XVI. századból származó gyönyörű fatemplom.

Az egykori fatemplom Gutyban

2017. szeptember 5., kedd

Varázslatos Český Krumlov XXVIII. - Krumlovi séta - 2017

Törzsolvasóink már megszokhatták, hogy a nyári szünet utáni első cikkeink egyike Český Krumlovról, erről a csodálatos dél-csehországi városkáról szól, amelyet mondhatni nehéz megunni. Ugyan évről évre egyre drágább, egyre több kínai, japán és más nemzetiségű turista özönli el mégis a pompás épületek, a város „középkori” hangulata, összhatása bőven kárpótol minden esetleges kellemetlenségért. Mostani kis cikkecskénkben, mondhatni képsorozatunkban egy kis összefoglalót szeretnénk az olvasóinknak nyújtani Český Krumlov ismertebb és kevésbé látogatottabb helyeiről. 

Kezdjük a sort egy klasszikus képpel: vártorony, a Szent Jodocus-templom, jobbra az egykori jezsuita rendházzal, egy kép, amelyet szinte minden idelátogató turista elkészít egyszer.

2017. augusztus 31., csütörtök

Hétvégi program ajánló: Y.EAST

A hosszúra nyúlt nyári szünet után hamarosan újraindul a Csehország, nem csak Prága oldalunk, de addig is egy kis javallat arra, hogy mivel is töltsük el a soron következő hétvégénket! Higgyék el, megéri! Irány a Y.EAST!



2017. július 25., kedd

Itt a meleg, itt a nyár, irány Csehország! - Program ajánló!

Ezen a nyáron sajnos technikai problémák, a munkáink sokasága és úgy összességében az élet nem éppen egyszerű volta miatt csak kevés alkalommal tudtunk, és tudunk cikkekkel szolgálni olvasóink számára, de remélhetőleg ősztől már vissza térhetünk a régi kerékvágásba. De az olvasni való hiánya még inkább abban erősíthet meg mindenkit, hogy ha tehetik érdemes felkeresni Csehországot. A személyes tapasztalatokat ugyanis pótolhatja semmi! Irány tehát nem csak Prágáról, hanem a cseh vidék is! Ehhez most, afféle kedvcsinálóként szeretnénk néhány csehországi programról hírt adni, melyekre július végén, illetve augusztus hónapban kerül sor.

Ismerd meg a chodokat!

2017. július 3., hétfő

2016 leglátogatottabb csehországi látványosságai

A napokban elkészült a Czech Tourism listája Csehország 20 leglátogatottabb turisztikai látványosságairól. A listán nem éppen meglepetésre a prágai célpontok dominálnak, hiszen a cseh főváros az ország legfőbb vonzereje, évente sok millióan keresik fel akár munka, akár szórakozás céljából. Azt is hozzátennénk, hogy a lista nem csak a külföldi turistákra vonatkozik, hanem az igen nagy számú belföldiekre is. Ez az oka annak, hogy számos állatkert, fürdőhely szerepel a TOP 20-ban. Lássuk hát a leglátogatottabb csehországi helyeket:



2017. június 29., csütörtök

Cseh hírcsokor (2017.06.29.)

A cseh pástétomokról szóló cikk előtti írásaink igencsak szomorúra sikeredtek, mivel a Heydrich-elleni merénylet és az azt követő tragikus megtorlást bizony nem egy klasszikus cseh filmvígjáték témája. Most azonban következzék egy fokkal könnyedebb műfaj, a hírek, melyet a szokásunktól eltérően egy kicsit lazábban tálaljuk fel az olvasóinknak. Tekintettel arra, hogy már régen nem adtunk hírt, így bőséges a választék, mégis most csak az elmúlt másfél-két hónap híreiből csipegetünk.



2017. június 13., kedd

Pástétomok, ahogy a csehek szeretik I.

Kezünkbe akadt egy szuper, „szélesvásznú” szakácskönyv, amely a cseh konyha legjobb ételeit mutatja be. A hagyományos levesek, sült húsok, bramborákok, mártások, knédlik mellett egy gusztusos pástétomon akadt meg a szemünk. Hmm, pástétom! Ez a praktikus és finom eledel valamiért kevésbé terjedt el nálunk, mi magyarok inkább a felvágottakat istenítjük ha hideg falatokra vágyunk. Ellenben a csehek nagy kedvencei a pástétomok, az üzletek hűtőpultjaiban sokfélét megtalálhatunk belőlük és egyre nagyobb a kínálat a konzervgyárak termékei között is. Egyikük-másikuk jóval túllépve a hagyományos májkrémek kereteit, egyre változatosabb ízesítésekkel kényeztetik az ínyenc falatokra, változatosságra vágyó fogyasztókat. Megtalálhatók a füstölt hússal készített, zöldfűszerekkel megbolondított, borral pikáns ízűvé varázsolt, mandulás és vörösáfonyás pástétomok, de hosszan sorolhatnánk még a különféle változatokat.


Kacsamájas pástétom

2017. június 6., kedd

75 éve történt: Operation Anthropoid, „az emberszabású hadművelet” IV. rész. - A merénylet utóélete, filmes feldogozása

A Heydrich elleni merénylet értelméről a mai napig megoszlanak a vélemények, és ez már csak így is marad. Egyes megítélések szerint a brit földön működő cseh emigráns kormány, élen Edvard Beneš miniszterelnökkel értelmetlenül, a várható következmények reális megbecslése vagy szimplán annak tudomásul nem vétele mellett, a cseh ellenállás kérése ellenében döntött a Heydrich elleni merényletről, és tartott ki mellette. Tény, hogy hiába sikerült a célpont megsemmisítése, a németek reakciója, a totális büntetőhadjárata, százak legyilkolása, két falu teljes megsemmisítése minden előzetes várakozást meghaladott. A cseh ellenállás elképesztő veszteségeket szenvedett, a lakosság rendkívüli terrort élt át, s mindeközben Heydrich helyét látszólag könnyeden pótolták Kurt Daluege Obergruppenführerrel, aki Adolf Hitlerrel és Heinrich Himmlerrel a háttérben a legnagyobb vérontásokra parancsot adott. Egyetlen, ahogy a történelem mutatja, pótolható náci tiszt halála megérte az összes azt követő tragikus áldozatot? 





2017. május 31., szerda

75 éve történt: Operation Anthropoid, „az emberszabású hadművelet” III. rész. - A megtorlás

Folytatjuk az Operation Antropoid avagy a Heydrich elleni merénylet 75. évfordulójáról szóló cikksorozatunkat. Magáról a merényletről az első részben ITT, az előzményekről pedig a második részben ITT olvashatnak. Most pedig következzék a merényletet követő tragikus eseménysorozat rövid felvázolása:


Jan Kubiš és Jozef Gabčík

2017. május 28., vasárnap

75 éve történt: Operation Anthropoid, „az emberszabású hadművelet” II. rész. - Előzmények

A cikksorozatunk előző részében már elkezdtük felvázolni, hogy milyen történések vezettek az Operation Anthropoid név alatt is ismert Heydrich elleni merénylethez, most folytassuk az események láncolatának felvázolását, s a legfontosabb szereplők ismertetését. 


Reinhardt Heydrich

2017. május 25., csütörtök

75 éve történt: Operation Anthropoid, „az emberszabású hadművelet” I. rész.- A merénylet

1942. május 27-én, délelőtt fél tizenegy felé egy nyitott tetejű, elegáns, sötétzöld Mercedes 320-as haladt Prága utcáin. Utasa egy negyvenes évei felé közeledő, fiatal kora ellenére enyhén kopaszodó, szigorú arckifejezésű, magas, egyenruhás férfi, akit sofőrje, Johannes Klein éppen munkahelyére, a Prágai Várba szállított. Aznap a cseh főváros közelségében fekvő s a több mint fél éve otthonául szolgáló, akkortájt Jungfern-Breschannak hívott, ma Panenské Břežanyként ismert település kastélyából a megszokott útvonalon haladtak, s így értek el Prága mai 8. kerületébe, Libeňbe. A Bulovka kórház közelében a V Holešovičkách utcára vezető út íves kanyart vetett, így a sofőr a fékpedálra lépve kissé lelassította járművét. 
 

A merénylet színhelye

2017. május 17., szerda

Cseh vonatkozású térképek a David Rumsey Térképgyűjteményből

Az elmúlt két hétben sajnos szünetelt a netmagazin, új cikk nem jelent meg, melynek oka a váratlanul hatalmas mennyiségűre duzzadt megélhetési munkában (hiszen a Csehország nem csak Prága továbbra is csak lelkesedésből, szabadidőben készül), egy kisebb csehországi terepi ismeretbővítésben és nem utolsó sorban egy szalmabála csáklya nyeléből leszakadó szilánkkal kötött nem kívánatos kapcsolatban keresendő. 

A David Rumsey Térképgyűjtemény

2017. május 4., csütörtök

Csehország természet-, tájvédelmi területei XXI. - Křivoklátsko

Prágától mintegy 30 kilométerre nyugati irányban kezdődik a Křivoklátsko Tájvédelmi Körzet 628 négyzetkilométer kiterjedésű területe. Északról Lány, Ruda, Rakovník városok és Krakovec falva, nyugatról a Zvíkovecen is áthaladó út, délről Zbiroh, Žebrák, Zdice városkák, keletről pedig Beroun, Hýskov és Chyňava határolják. Maga a terület összesen 96 kisvárost és falut foglal magába, közepén a csodás várkastélyáról is híres Křivokláttal. A jellemzően erdővel borított tájvédelmi terület közepén, Zvíkovecnél belépve és Berounnál tovább haladva a kanyargós Berounka folyó szalad át, csodálatos folyóvölgyi tájat alkotva.


Křivoklát várkastélya, a térség egykori központja

2017. április 26., szerda

Csehországi sörfőzdék XXIX. – Cseh kisüzemi sörfőzdék – Közép-Csehországi kerület 3.

Hosszú idő után folytatjuk Csehország Közép-cseh kerülete kisüzemi sörfőzdéinek bemutatását. A soron következő intézmény Csehország egyik legújabb főzdéje, amely a Prága közelében található Kytín városkában nyílt. A neve egyszerűen Kytíni Sörfőzde (Pivovar Kytín). Vele kapcsolatban információt, saját tapasztalás hiányában, csak a honlapjukról tudtunk szerezni. Ezek szerint a főzde szortimentje főként a jól ismert és szeretett cseh lágerekből áll (10-es, 12-es világos, 11-es félbarna és 12-es barna), de egy felső erjesztésű 13-as ale is bekerült a választékba.
Zámecký pivovar Všerad

2017. április 17., hétfő

Húsvéti zajkeltés, avagy a Nagycsütörtök mint D-nap!

Bőven benne vagyunk a Húsvétolásban, amelyhez számos ősi és kevésbé ősi hagyomány kötődik Csehországban. Sokukról korábbi cikkeinkben már részletesen írtunk, hol tudományosabb, hol pedig humorosabb formában. Most egy régi hagyományról és annak mai napjainkban való életben tartásáról szólunk.
Egy kis húsvéti zajongás

2017. április 13., csütörtök

Hogyan viselkedjünk úgy, mint a prágaiak?!

Itt a szinte váratlanul hosszúra nyúló, négy naposra duzzadó húsvéti hétvége, illetve a hétkezdet előtt minden bizonnyal sok honfitársunk döntötte el, hogy a magyar leányok – asszonyok locsolása helyett inkább Prágában öntözi meg a kiszáradt torkát. Irány a cseh főváros, ahol a külföldi turista tömeg részeként vadászhatjuk le a már ismert vagy éppen még ismeretlen kulturális, építészeti csodákat és persze nem mellesleg Prága söröző ezreinek egyikét-másikát. De ha már egyszer Prágában járunk miért ne akarjunk úgy viselkedni, mint a prágaiak? Miért ne akarjunk a gyakorta kisebbségbe szoruló helyiek közé sorolódni s nem kitűnni a külföldiségünkkel, turistásságunkkal? Tereza Vítková, egy tősgyökeres prágai tanácsaiból válogatva álljon itt egy kis segédlet, hogy miként is viselkedjünk úgy, mint a prágaiak!



2017. április 6., csütörtök

Április elsejei tréfák, átverések a cseh médiában

Április elseje, mint a bolondok, bolondozás napja nem egy új keletű szokás. Van olyan teória miszerint egy eredetileg kelta népszokásról beszélünk, más magyarázat szerint a szabin nők átveréses elrablása ihlette, megint mások szerint az ókori Saturnáliák folytatása, de van olyan verzió is, amely a húsvéti passiójátékokat látja a szokás hátterében. A legelterjedtebb magyarázat szerint az április elsejei tréfálkozás akkor alakult ki, mikor 1564-ben IX. Károly francia király a régi naptárról az újra való átállásról rendelkezett. A régi naptár szerint ugyanis április elseje volt az év kezdete, s ennek kapcsán sokan még tévedésből akkor is küldözgettek újévi ajándékokat, mikor már rég január 1. lett az esztendő első napja, ezzel mókás meglepetést okozva. Az évek során azonban lassan átváltottak az új időszámításra, így április elején már csak apró, bohókás, vicces ajándékokkal lepték meg egymást az emberek.


Nem szabad mindent komolyan venni!

2017. március 28., kedd

Idézet és pár kép XXXVI. - Bohumil Hrabal: Első mondatok

103 évvel ezelőtt, március 28-án született Bohumil Hrabal. A Csehország nem csak Prága netmagazinunkban már számos cikkben foglalkoztunk a cseh irodalom eme meghatározó jelentőségű, mondhatni kultikus alakjával, így aki többet szeretne tudni az életéről, munkásságáról azoknak ajánljuk régebbi írásaink olvasását. Mi most azonban nem a Mester életművének méltatásával emlékezünk meg a születésnapjáról, hanem Hrabal idézetekkel, egy-egy műve első pár mondatával. Az első mondatok gyakorta kulcsfontosságúak a könyvek-novellák-elbeszélések stb. életében. Ezekkel a mondatokkal indítja be a szerző azt a gondolat folyamot, amely végighalad az egész alkotáson, mutatja be a reá jellemző stílusát, és nem mellesleg ragadja meg az olvasó képzeletét, akik közül sokan az első mondatokat olvasva döntik el, hogy megéri-e időt szentelniük az adott műre. Nem véletlen, hogy többek között az American Book Review is összeállította a századforduló környékén a minden idők legjobb kezdőmondatainak százas listáját, amely persze nem nélkülözi az angol nyelvű irodalom túlsúlyát és az erős szubjektivitást sem.



2017. március 21., kedd

Plumlov – Vár állott, most kőhalom...meg egy csonka kastély

Pár évvel ezelőtt egy forró nyári napon a közép-morvaországi Tovačovból elindulva, Prostějovon át bicajjal felküzdöttük magunkat Plumlov városkába, ahol Csehország egyik legfurább várrom – kastély párosa fogadott. A kis Hloučela folyó felduzzasztásával nyert Podhradský azaz magyarul Váraljai tó fölötti sziklára érve ugyanis egy olyan gazdasági épületekkel csaknem teljesen körbevett klasszikus kastélyudvar található, ahol középen egy nagyobbacska sziklatömb, míg attól vagy tíz méterre a tó fölé magasodva, három szintes, téglatest alakú kastélyépület meredezik. Első ránézésre rögtön eszünkbe jut az irodalom órákon a tanár által sokszor feltett kérdés: „vajon mire gondolt a költő?” Azaz miként is sikerült ezt a furcsa párost összehozni? Ennek jártunk utána.
Plumlov

2017. március 8., szerda

Milyen cseh élelmiszert vegyünk? - avagy a cseh védjegyekről dióhéjban

Külföldi utazásaink, így Csehország felkeresése során is lényeges kérdés, hogy a szükséges élelmiszereinket hogyan szerezzük be, pontosabban mi alapján válasszunk a boltok polcain heverő bőséges termékválasztékból. Mely árucikkeket érdemes megvásárolni és melyek felejtősek, melyek igazi cseh termékek, s melyek érkeznek a globális piacról. Mindezekre a kérdésekre még itthon is nehéz választ kapni, pedig nap mint nap teszteljük a különféle (elérhető árú) élelmiszereket bízván abban, hogy rátalálunk az igazira, amitől aztán nem szeretünk eltérni. De egy rövid ideig tartó külföldi tartózkodás során nincs ennyi időnk, biztosabbra kell mennünk. Ehhez pedig tapasztalat és (nyelv)ismeret hiányában nem árt egy kis segítség. Szerencsére a tájékozódásunkat segítik a különféle élelmiszer védjegyek, melyeket a termékek csomagolásán egy-egy feltűnő logó és szöveg formájában pillanthatunk meg. Magyarországon ilyen élelmiszer-ipari védjegyeket láthatunk: Magyar Termék, Kiváló Magyar Élelmiszer, Magyar Baromfi, Biokontroll, Rendszeresen Ellenőrzött Kiváló Magyar Termék, Norbi Update, és még hosszan sorolhatnánk. Ezen védjegyek egyike másika esetében hiányzik az egzakt minőségbiztosítási kritériumrendszer ezért ha tökéletes garanciát nem tudnak adni a kiváló minőségre, de legalább valami támpontot igen.

Cseh védjegyek

2017. február 28., kedd

Öt évesek lettünk, avagy már fél évtizedes a Csehország nem csak Prága!

2012. február utolsó napján vette kezdetét Csehország hazai népszerűsítését célzó missziónk a Csehország nem csak Prága. Akkor még nem sejtettük...Nos valahogy így kezdődhetne születésnapi cikkünk Pelikán József a leghíresebb magyar gátőr, a nagy betűs Tanú szájából hangozván. Bizony ám! A technikai kényszerből blog felületen működő, de kevéssé blogszerű honlapunk, amelyet mi talán kissé nagyzolva webmagazinnak szeretünk hívni, immáron öt éve próbálja honfitársainkat megismertetni mindazzal ami cseh. És ez alatt az öt év alatt annyi élményben volt részünk, amelyet valóban nem sejtettünk.Most, hogy visszatekintünk a mögöttünk hagyott fél évtizedre, először is meg kell állapítanunk, hogy ez az öt év úgy repült el, mint a gondolat. A megjelent több mint 500 cikkre gondolva, melyek mára már megtöltenének egy vastagabb könyvecskét is, olyan érzésünk támad mintha csak úgy, egy pillanat alatt születtek volna. Persze az igazságtól mi sem áll ennél távolabb, hiszen a pillanatnyi élethelyzetből adódóan sokszor csak igen nagy erőfeszítés révén tudtunk egy-egy újabb cikket elővarázsolni a bűvös kalapból. Mégis, így utólag mindez inkább könnyed szórakozásnak ítéltetik, egy nagy kalandnak, melynek reményeink szerint még sokáig nem lesz vége.
 
Öt év!

2017. február 23., csütörtök

A XXVII. Arany Sörpecsét verseny: előretörnek a kisüzemiek!

Az elmúlt héten rendezték meg a Pivní pečeť (Sörpecsét) nevezetű nemzetközi sörminősítő versenyt, sorrendben huszonhetedik alkalommal. A helyszín, ahogyan tavaly most is České Budějovice Vásárvárosa volt. (Korábban a Sörpecsét verseny Tábor városához kötődött). Sajnos a szervezők idén nem voltak túlságosan közlékenyek a résztvevők számával, összetételével, a benevezett sörökkel kapcsolatban, a honlapjuk e tekintetben még most is kínosan üres, így egyelőre csak feltételezhetjük, hogy a tavalyi évhez hasonlóan több kontinensről 2-300 sörgyár küldhette el üveges sörét (összesen ezret meghaladó számban) a megmérettetésre. 
 
Pivní pečeť 2017

2017. február 21., kedd

Csehország a Vimeon

Ha videómegosztásról beszélünk akkor mindenkinek elsősorban a YouTube jut eszébe, ahol válogatás nélkül, mindenféle forrásból és minőségben nézegethetünk különféle képanyagokat. De talán sokan nem is tudják, hogy van élet a YouTube-on túl, léteznek további videómegosztó webhelyek, amelyek közül mi most kiemelnénk a Vimeot, ezt a 2004 óta létező szolgáltató portált. Tesszük ezt elsősorban azért, mert a Vimeon is számtalan Csehországgal kapcsolatos videót nézhetünk meg, és mindezt nem egy ömlesztett, hanem egy minőségileg előszűrt, és forrásában letisztázott kínálat formájában. Ezekből a remek anyagokból szeretnénk most néhányat bemutatni. Kezdjük a filmeket a Trendiator légi felvételeivel, melyeknek a Várak és kastélyok Csehországban címet adta, de valójában „csak” a Cseh Paradicsom néhány várában, kastélyában lehet gyönyörködni.


Castles & Chateaux in the Czech Republic from Trendiator on Vimeo.


2017. február 14., kedd

Cseh Filmkarnevál - 2017 - beharangozó

A szervezők idén már negyedik alkalommal és immáron négy helyszínen várják a cseh filmek rajongóit a hagyományos Cseh Filmkarneválra, ahol ismét megtekinthetők a legfrissebb és legtöbb figyelmet keltő alkotások. A drámától a dokumentumfilmen keresztül a vígjátékig minden megtalálható, kinek-kinek ízlése szerint. Szintén hagyományosan a Cseh Filmkarnevál főtámogatója a Staropramen, szakmai partnere a Budapest Film mellett a budapesti Toldi mozi, a miskolci Művészetek Háza, Béke Art-mozi, a szegedi Grand Café és a debreceni Apolló mozi.




2017. február 8., szerda

2017 a barokk éve Csehországban I. – a főbb építészeti stílusokról dióhéjban

A Cseh Turisztikai Hivatal minden évben egy-egy központi téma köré fűzi fel a turisztikai eseményeit, programjait. Idén a barokk évét hirdették meg, nem véletlenül, hiszen Csehország a barokk építészet számtalan remekművének ad helyet. A most induló, és az év során néhány alkalommal jelentkező kis sorozatunkban mi is megemlékezünk a barokkról, a barokk építészetről, zenéről és egyéb művészeti ágakról, természetesen elsősorban Csehországra koncentrálva. A cikksorozatunk első részében azonban még nem merülünk el a barokkban, inkább egy kis alapozással, mondhatni ismeret felfrissítéssel kezdünk a különféle építészeti stílusokról.


Prága a különböző építészeti stílusok gazdag tárháza

2017. január 30., hétfő

Regiontour 2017 - Képriport

Ahogyan arról a korábbi cikkükben beszámoltunk Brno városában ismét megrendezték a hagyományos Regiontour kiállítást, vásárt, ahol Csehország belföldi turisztikai kínálatából és a helyi cseh termelők termékválasztékából vehetett mindenki egy kis mintát. Mostani képes riportocskánkban következzék még néhány fotó a színes és helyenként igen ízletes eseményről.

A tömegeket leginkább vonzó standja a Zlíni kerületnek volt.

2017. január 25., szerda

Regiontour – GO 2017, Brno

Az elmúlt héten, egész pontosan 2017 január 19. és 22. között rendezték meg a Regiontour/Go turisztikai szakkiállítást, vásárt. A négy napos rendezvény fő helyszíne hagyományosan a Brnói Vásártársaság Közép-Európai Kiállítási Központja, azaz a morva főváros vásárvárosának P és F épülete volt. A Csehország nem csak Prága – Irány Csehország szerkesztői, ahogy az utóbbi években, úgy idén is hivatalos sajtóképviselőként jelenhettek meg az eseményen. Ezért a lehetőségért szeretnénk köszönetet mondani Máté Szilviának a BD-Expo Kft. ügyvezető igazgató asszonyának és Cseh Erzsébet projektvezetőnek.

Brno

2017. január 18., szerda

Leggyakoribb vezeték- és keresztnevek Csehországban

Nagy – Kovács – Tóth – Szabó – Horváth – Varga – Kiss – Molnár – Németh – Farkas – Balogh – Papp – Takács – Juhász – Lakatos – Mészáros. Nem él olyan ember Magyarországon akinek ne lennének a fenti vezetéknevek egyikét-másikát viselő rokonai, barátai, ismerősei. Ez nem csoda, hiszen a 16 leggyakoribb családnévvel rendelkezők száma csaknem eléri a 200 ezret, azaz Magyarország lakosságának 2%-át. A keresztneveket illetően még inkább jellemző ez a dominancia, hiszen szinte minden családban előfordul László – István – József – János – Zoltán – Sándor – Ferenc – Gábor – Attila vagy éppen Péter. Hölgyek esetében pedig Mária – Erzsébet – Katalin – Ilona – Éva – Anna – Zsuzsanna – Margit – Julianna vagy Judit. Ezt a kétszer tíz keresztnév egyikét kapta jó pár millió honfitársunk, és bármennyire is változnak a névadási szokások, lefogadható, hogy a dominanciájuk még sok évtizeden át kitart. Ennyit Magyarországról, de mi a helyzet Csehországban? Ennek jártunk utána az interneten megtalálható http://www.kdejsme.cz/ honlap segítségével, ahonnan nem csak az derül ki, hogy melyek a leggyakoribb vezeték- és keresztnevek, de azok területi eloszlása, helyi gyakorisága is.

A Kde Jsme adatbázisa

2017. január 13., péntek

A Prága Maraton története – rajtoljunk idén Prágában!

Gondolták volna, hogy a Prága Maraton futóversenyek ötlete két olasz férfi fejéből pattant ki? Történt mindez 1994-ben, s hol máshol mint egy prágai sörözőben, a Cibulkában. Az egyik férfi Carlo Capalbo volt, aki egy számítástechnikai cég regionális menedzserekét kicsivel korábban költözött Prágába, a másik pedig egy jó barátja Gelindo Bordin olimpiai aranyérmes maratoni futó, aki épp a cseh főváros szépségeivel ismerkedett. Ittak egy - két korsó sört és közben az az ötletük támadt, hogy milyen jó lenne egy, a New York, Berlin, London Maraton futóversenyekhez hasonlót rendezni a csodás Prágában is.

Carlo Capalbo, Emil Zátopek képe előtt

2017. január 10., kedd

Hivatalos ünnepnapok Csehországban – 2017

Csehországi utazásaink tervezése során érdemes figyelni arra, hogy mikor is tartják a cseh állami ünnepnapokat, hiszen így elkerülhetjük az esetleges bolt, hivatal, posta nyitva, pontosabban zárva tartásból, menetrend eltérésekből adódó kellemetlenségeket. Kivált észben tartani azt, hogy ebben az évben a tavaly év vége felé életbe lépett törvény szerint a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek nem nyithatnak ki ünnepnapokon, így az utazásunk végi nagy bevásárlásainkat ne az ünnepnapokra időzítsük! Emellett még megjegyeznénk, hogy 2017-ben a tavalyi évnél két nappal kevesebb munkanap van, összesen 250, azaz az ünnepek közül kettővel több esik hétköznapra. De eme rövid bevezető után lássuk az ünnepnapokat:

PF 2017, azaz Boldog Új Esztendőt

2017. január 4., szerda

Cseh hírcsokor (2017.01.03.)

Elkezdődött a 2017-es év, de mielőtt teljesen nekiveselkednénk a reánk váró 52 hét kihívásainak teljesítésébe tekintsük át, hogy az elmúlt év végén milyen érdekességek történtek Csehországban.