2013. október 31., csütörtök

A JAWA motorok atyja: František Janeček

2013 júniusában rendezték meg Cegléden az izgalmas nevű Furfangos Járművek Fesztiválját, ahol számos valóban fifikásan különleges, egyedileg épített vagy éppen veterán gépjármű versenyzett egymással a különféle kategóriákban. A szakavatott zsűri a sok érdekes és szép járgány között külön értékelte a legszebb Jawa motorokat is. Az egykori cseh (szlovák) motor márka iránti megkülönböztetett figyelem az esemény fővédnökének, Dr. Leitner Józsefnek volt köszönhető, aki nyugdíjas korában a Jawa szerelmeseként és gyűjtőjeként éveken át a csemői Jawa Fesztivál főszervezőjeként tevékenykedett. De mit rejt a mozaikszó mögötti négy betű, ki volt a Jawa motorok atyja, és mit is tudunk a Csehországban ma is működő gyár történetéről?

František Janeček
1878. január 23-án egy kis kelet-csehországi faluban, nevezetesen Klášter nad Dědinou-ban született František Janeček, akit a technikai dolgok iránt vonzódó édesapja (Josef) a testvéreivel egyetemben a műszaki pálya felé terelt. A prágai Műszaki Főiskola és Technológiai Egyetem elvégzését követően egy évig elektromérnöki tanulmányokat folytatott a Berlini Egyetemen. Prágába visszatérve mint mérnök egy darabig a Schukertnél gyakornokoskodott, de csakhamar áthívták a Vysočany székhelyű Kolben & Co-hoz, a kor egyik legtekintélyesebb vállalathoz. A fiatalember tehetségét már igen korán felismerték mivel mindössze 23 évesen kinevezték egy hollandiai dinamó gyár vezetőjévé. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével (az elsővel, de nem az utolsóval). A történet szerint egy nap a munkába igyekvő Františeket elgázolta egy kocsi és a vétkes sofőr lánya oly sikeres volt az ápolásban, hogy nem sokkal később már össze is házasodtak. 



A fiatal géniusz 1904 és 1909 között Európa számos országában dolgozott, majd visszatérve Csehországba (pontosabban ekkor még az Osztrák-Magyar Monarchiába) Prágában saját kutató labort alapított.
A „Janeček” kézigránát
1915-ben besorozták a hadseregbe, ahol egy pár hónapos frontszolgálatot teljesített. Ezt követően a Breitfeld & Danek gyárban fegyvereket és tüzérségi gyújtókat tervezett. Az általa kifejlesztett „Janeček” kézigránát lett később a cseh(szlovák) haderők rendszeresített gránátja. 1920-ban megalapította első üzemét és továbbra is elsősorban a hadipar számára dolgozott. De az I. világháborút követően (legalábbis egy ideig) a hadiipar már nem prosperált, így Janečeknek más területre kellett átváltania.

Janeček és Wanderer, azaz Jawa
Minden korábbi tapasztalat nélkül, de jelentős technikai tudással, gyártástechnológiai tapasztalattal felvértezve Janeček 1929-ben egy igen bátor lépésre szánta magát. Piacra dobott egy új motorkerékpárt, amelyhez megvásárolta a BMW-vel konkurálni képtelen, akkoriban már csak haldokló Wanderer cég motorblokkját. Janeček és Wanderer, Ja és Wa: így született meg az új márkanév a Jawa.
Az első Jawa motorkerékpár
Ez a fél literes, nagy motor, amellyel 1930-ban egy hatnapos off-road versenyt is nyertek, az újdonság számba menő műszaki megoldások ellenére sem lett sikeres, de ez nem keserítette el az alkotóját. 1930-ban csatlakozott a csapatához George William Patchett, aki korábban a luxusmotorokat gyártó Brough Superior munkatársa volt. Ez a lépés gyorsan meghozta a várva várt sikert. Az új tervezőmérnök irányításával megalkottak egy új, mindössze 175 köbcentis modellt (angol Villiers blokkal), ami már olyannyira jól sikeredett, és nem mellesleg annyira olcsó volt, hogy egészen 1946-ig több mint 30 ezer darabot gyártottak belőle. Ez ebben az időszakban rendkívül nagy szám volt! 1935-ben elkészítették az első sport motort, majd 1937-ben piacra dobták az ugyancsak nagy sikerű Robot-ot. A sikereken felbuzdulva 1934-ben már nem csupán motorkerékpárt, hanem gépkocsit is elkezdtek gyártani.
Jawa-175, a sikertörténet
Patchett egészen a II. világháború kitöréséig a Jawa-nál dolgozott, a mellette felnövő szintén tehetséges cseh fejlesztőmérnökökkel együtt. A szudétanémet területek megszállását követően, azaz 1939-től kezdve a mérnökök már az angol zseni nélkül, és csak titokban dolgozhattak a következő modelleken. Janeček, annak ellenére hogy első felesége német volt (vagy talán épp azért) nem szimpatizált a német megszállással. A fejlesztőmérnökével 1936-ban kifejlesztett tank elhárító prototípusát a németek elől a brit nagykövetségre menekítette. Onnan később Londonba csempészték, majd a háború kitörése után a brit csapatok be is vetették. Emellett Janečeknek a mindent elkobzó németek elől sikerült további 8500 motorkerékpárt, 706 kocsit és 200 tonna egyéb terméket is elrejtenie.
A Jawa 600-as kocsi
A II. világháború alatt a gyárnak a hadiipari igényeket kellett kielégítenie, de ezt a gyár alapítója már nem érte meg, mivel 1941-ben, 63 évesen tüdőrákban elhunyt. Vele meghalt az első Csehszlovák Köztársaság egyik legzseniálisabb gyár igazgatója, aki felismerte az olcsó, de jó minőségű tömegesen gyártott termékek iránti növekvő igényt.
Az 1953-as fél literes moci
A háború végeztével azonban a Jawa nem sokáig évezhette a szabadságot, hiszen 1946-ban államosították a gyárat, Janeček örökösei pedig elhagyták Csehországot. A Jawa motor gyártása azonban ezt követően sem állt le, sőt az igazi siker története talán éppen ekkor kezdődött el. A szocialista blokkon belül minőségében a legjobb mocikat a Janeček örökség továbbvivői készítették, így a márka hamar népszerűvé vált. 1990-ig - elérve az évi 100 ezer (!) darabos termelést - összesen mintegy 3,5 millió Jawa motort adtak el a világ 50 országában.
Jawa 350 - a szocialista csodatermék
A JAWA motor fejlesztése, gyártása a rendszerváltást követően sem szűnt meg (ellentétben számos más szocialista motor típussal), és ha nem is a legszebb napjait élve de ma is zajlik. Éppen egy pár héttel ezelőtt mutatták be legújabb modelljüket a 350 Retrót, amely kinézetét tekintve a 70-es évekbe repít vissza minket.
Jawa klubok a világban
A világ számos pontján foglalkoznak gyűjtők az egykori Jawa motorcsodák állagának megőrzésével, kiállításával. Csehországban is több helyen megtekinthetünk komoly Jawa motor gyűjteményeket vagy egész múzeumot (pl. Česky Krumlov, Netvořice, Konopiště). A jövő hét folyamán ezek egyikét mutatjuk be az Irány Csehország (www.iranycsehorszag.blogspot.hu) turisztikai honlapunkon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése