Cseh kisüzemi sörfőzdék 3/1 – Prága

Folytatjuk csehországi kis-, kézművesüzemi sörtúránkat, és ezúttal a cseh fővárosba, Prágába utazunk el. Aki járt már Csehországban, az szinte biztos, hogy járt már Prágában is, és megkóstolta egyik vagy másik kultikus serfőző üzem kocsmájában a finom nedűt. Szinte minden sörrajongó ismeri a bűvös U Fleků-t, a Pivovarský dům-ot, vagy éppen a Két macskát az U Dvou koček-et. De csak kevesen sejtik, hogy Prága külső és belső kerületeiben összesen 22 db kisebb-nagyobb sörfőzde működik, pontosabban jelenleg még „csak” 21 db, egy ugyanis még a megnyitása előtt áll. Ezek közül mindössze a Staropramen tartozik az igazi, ipari méretű sörgyárak közé (róla most nem szólunk), a többi a kisüzemi, helyenként tényleg kézműves minipivovar. Essünk is neki kis prágai sörfőzde körképünknek. Pontosabban az első részének, mivel a főzdék nagy száma miatt ezúttal két részben ismerkedünk meg a helyekkel.





Kezdjük a sort a már említett U Fleků nevű Křemencova 11. szám alatti hellyel, amely egyike Prága úgymond kihagyhatatlannak tartott nevezetességeinek. Az eredetileg 1499-ben alapított sörfőzde-étterem (8 különálló teremmel) ennek megfelelően évente turisták tíz-százezreit fogadja, és mit ne mondjunk ez meg is látszik rajta. 

Az elmúlt évtizedek alatt mondhatni elveszítette korábbi varázsát, és nem mondhatjuk, hogy túlságosan bizalom gerjesztő a Flekovský ležák 13° (van barna és világos is) nevű sörük 0,4 (!) literéért elkért 59 koronás ár. Azért egyszer muszáj túlesni a meglátogatásán (a sörük amúgy kiváló), de csak egyszer.


U Dvou koček
A második szintén közismert főzde-éttermünk a két macskás, vagyis az U Dvou koček. A 2010-ben alapított, de viszonylag gyors karriert befutott hely szintén Prága 1. kerületében, az Uhelný trh 415/10 alatt található. Kočka světlá 12° és Kočka černá 12° azaz világos és fekete macska, ez a saját sörválaszték, amely teljesen elfogadható minőségű. Azért vigyázzunk a Macskával, mert gyakran karmolós kedvében van! Mint igazi belvárosi vendéglátóhely, mondhatni hajlamos a külföldiek megpumpolására, ilyen-olyan különdíj felszámolására.



1993 óta üzemel harmadik prágai ser előállító helyünk az Újvárosi Sörfőzde (Novoměstský pivovar), a Vodičkova 20. szám alatt. Novoměstský kvasnicový světlý 11° (szűretlen világos), és ennek barna változata a két fő termékük, ami egy-egy különleges főzettel színesített (pl. 14-es Granát). A konyha remek, de kissé drága.



U Valšů
Következő delikvensünk a 2008-ban alapított óvárosi U Valšů, ahol a Prágai híd nevű (Pražský most) világos és barna 12-es sört készítik ízlésektől függően ítélve több-kevesebb sikerrel. Egy próbát mindenesetre megér, kivált a setétebb verzió.


De haladjunk tovább a Három Rózsához. A szintén óvárosi Staroměstský pivovar U Tří růží mindössze két évvel ezelőtt látta meg a napvilágot.  Néhány sörféleségből álló alapszortimentje mellett, amelyből kiemelkedik a 15-ös „Bécsi vörös” (Vídeňské červené), (Vienna Red) folyton más és más alkalmi főzeteket produkálnak. Mindezeket hely és időhiányában fel sem soroljuk, de van köztük búza, stout, füstölt, bajor típusú és a többi, és a többi.



Oldgott az U Medvídků-ból
A Prága belvárosi sörfőzdéinek sorát a Medve zárja, azaz a U Medvídků (A Medvebocsokhoz), amely 2005 óta elégíti ki a sörre szomjazó emberek sokaságát, egy olyan épületben amelyben már 1466 óta főzik a finom nedűt. A sörválaszték itt is széles, az izgalmas alap sörök (Oldgott 14° -félbarna, "1466" 15° - szűretlen világos, XBeer-33 24° - igen erős félbarna) mellett időről időre búza (Medvídkovské bílé – 12-es szűretlen), Blackgott (14-es szűretlen barna), az alacsonyabb alkoholtartalmú Růženka, és még más specialitások is megtalálhatóak.


Pivovarský dům
A majdnem-belváros sörfőzdéje (2. kerület) a Pivovarský dům, a Sörfőzdék háza, amelynek főzetét Budapesten is gyakorta megkóstolhatták már a sörisszák egy-egy fesztivál keretében. Alapsöreik a Štěpán névre hallgató világos és barna, de rajtuk kívül a főzde kreatív vezetői mindenféle sört vagy sörszerű „lényt” is alkotnak. Akad köztük banános, kávés, áfonyás, csalános, chillis és még sok más „szörnyűség”. Maradjunk annyiban, hogy mindenki az ízlésének, bátorságának megfelelően kóstolgassa ezeket az érdekességeket.


U Bansethů
Prága Nusle kerületében leledzik az U Bansethů, ahol a sörválaszték a Bašta nevet viselő 12-es világos, a 13-as félbarna és a 12-es speciális világos. A sörfőzde-étterem mindössze 2007 óta üzemel, de mind az italok, mind az ételek minősége kifejezetten elsőrangú.




Prága 3. kerülete, a híres - hírhedt Žižkov ad otthont a Pivovar Victornak, ennek a 2012-ben nyitott, tehát ölég új sörműhelynek. Itt Viktorból, pontosabban Victorból van világos, félbarna és fekete is. Ez utóbbi az erősebb sörök kedvelőit hozhatja igazán lázba.


Marina
A tavalyi év során kezdte meg a működését Holešovice Marina sörfőzdéje-étterme. A sörei kitűnőek, és az itt fogyasztható ételek minőségére sem lehet túl sok kifogásunk. Alapszortimentjükbe a 10-es Přístavní výčepní, a 12-es Holešovický ležák (mindkettő világos), a 11-es Pšeničné pivo (szűretlen világos), és a barna Marina speciál (13-as) tartozik, de az IPA rajongóknak is tartogatnak meglepetést.



Ennyi az első felvonás, de vár még ránk 11 további Prágához tartozó sörelőállító hely, így csak annyit mondanánk most, hogy hamarosan folytatjuk!

1 megjegyzés:

  1. Brünnbe mikor jöttök? Helyismerettel rendelkező magyar sörkedvelők várnak mindenkit szeretettel! :P

    VálaszTörlés