2013. november 26., kedd

Nepomuki Szent János (Svatý Jan Nepomucký)

A római katolikus egyház az elmúlt 2000 évben több mint 10 ezer embert avatott szentté, akiknek többségét (kivéve ha honfitársunk volt) még a magyar vallásgyakorlók sem ismerik. A szentek nagy létszámú „seregén belül” ugyanakkor vannak olyan neves alakok is, akik nem csupán a katolikus hívők, hanem más vallásúak, sőt még az ateisták többsége számára is ismerősek. Ezen közismertségnek örvendő szentek rövid sorában bizton említhetjük Nepomuki Szent Jánost, aki kétség kívül hazánk egyik legnépszerűbb és legtöbb szoborral megörökített szentjének számít.


A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartása szerint ma több mint 235 db Szent Jánost ábrázoló szobor és további mintegy 20 db a szent nevét viselő kápolna áll Magyarországon. De Csehországon és Szlovákián kívül nem csak hazánkban állnak szobrai. A jezsuiták Szent János kultusza révén szobrainak sokaságát emelték nem csupán Ausztria és Észak-Olaszország kis, eldugott falvaiban, hanem Latin-Amerikában továbbá a világ más katolikusok lakta tájain is. Az alakját formáló szobrokon jellemzően a feje körüli dicsfénnyel és öt csillaggal (Krisztus öt sebe) jelenítik meg, van mikor mutatóujjával az ajkán, kezében pedig a Jézus figuráját a kereszten, ritkább esetben pálmaágat (is) tartva. Ugye Önnek is ismerős a kép?


Pálmaág, kereszt és öt csillag
Szinte nincs is olyan magyar ember aki ne látott volna már Nepomuki Szent János szobrot, viszont azt már csak igen kevesen tudják, hogy Szent János, vagy ahogyan Magyarországon a nép hívta Jánoska Csehországban született és egyike a csehek fő patrónusainak. 

Egy az ezernyi csehországi Szent János szobor közül
Nepomuki emléktábla
Szent János eredetileg Wolflin (Wölflin, Velflín) Jánosként látta meg a napvilágot a Pilsen városától 35 km-re fekvő Nepomukban (akkori nevén Pomukban). Születési ideje nem teljesen ismert, valamikor 1340 és 1350 közé datálható. Gyermek és ifjúkoráról túl sok hiteles információ nem áll rendelkezésre és életének későbbi szakaszait is átszövik a különféle, alakjához kapcsolódó igaz-hamis mesék, szóbeszédek. A legendák szerint a kis János gyermekkorában igen súlyosan megbetegedett, így szegény sorból származó szülei a gyógyulás reményében a helyi cisztercitákhoz fordultak. A kisfiú sikeresen felépült, és ezzel a pályaválasztása is eldőlt, mivel a hálás szülők fiukat innentől kezdve Isten szolgálatára szánták. Pappá nevelése érdekében az ifjú Jánost Prágába küldték, ahol a csak pár évvel korábban alapított Egyetemen folytatott tanulmányokat. A jó eszű fiatalember 1369-ben császári jegyző lett a prágai érseki kancellárián. Az egyetemen tanultakat elsajátítva hamar a papjelöltek közé került, majd nem sokkal később, egész pontosan 1380-ban a prágai érsek áldozópappá szentelte. Az aszkéta életmódjáról híres János pap a prágai Týn templomban kezdte meg működését és szónoklataival, valamint életmódjával hamar jelentős népszerűséget vívott ki a hívek körében. Ezt követően a páduai egyetemen folytatott további tanulmányokat, ahol 1387-ben az egyházjog doktora lett. 1389-ben Johann von Jentzenstein (Jenstein) prágai érsek kinevezte általános helynökévé.



Szent János vízbedobatása
A politika, pontosabban az uralkodó és az egyház közötti feszült viszony azonban drámai módon vetett véget János atya karrierjének és egyben életének. IV. Vencel cseh és német-római király nem éppen a legharmonikusabb viszonyban állt a már említett prágai érsekkel. 1392-ben az érsek panaszlevelet írt az uralkodónak mondván, hogy az elnyomja a klérust, az egyházat. A király azonban füle botját sem mozdította, sőt még inkább korlátozni kívánta az egyház hatalmát. Ennek érdekében Kladrubyban egy új püspökséget kívánt létrehozni egy saját emberével az élén, egyfajta ellenpólusát a prágai érsekségnek. Ez a terve azonban nem jött össze, mert az érseki helynök, azaz János, a mi Jánoskánk a végén nem azt nevezte ki, akit a király szeretett volna. Ezen az „ellenszegülésen”, pontosabban az egyházhoz és érsekéhez való hűségen az uralkodó teljesen felbőszült. 1393-ban a katonáival lefogatta a papot, szó szerint tűzzel-vassal megkínoztatta (melyben a monda szerint saját maga is részt vett), megverette, majd az inkább halott, mint élő testét a prágai Károly-hídról a Moldvába dobatta. A tetemét csak pár nap múlva halászták ki. Jánost először az Óvárosban temették el, de mivel mégis csak kanonok volt, így a testet átvitték a Szent Vitus-székesegyházba. 
 

A vízen lebegő Jánoska
A királyné gyónása
Nos ez János halálának prózai, politikai vitához és hatalomvágyhoz kapcsolódó története. Azonban egy félévszázaddal később megszületett, és villámgyorsan elterjedt azon legenda, miszerint a király nem is annyira politikai, hanem magán természetű kérdés miatt ragadtatta el magát. A mese szerint IV. Vencel erővel akarta kiszedni a papból mindazt, amit gyónás közben vallott be neki a második felesége, Wittelsbach Zsófia. A féltékeny és kissé iszákos felség minden áron be akarta bizonyítani a neje hűtlenségét (habár ennek nem volt alapja), de a pap megtagadta a gyónási titok szentségének megtörését. A király ugyan bebörtönözte, megkínoztatta, de János mégsem adta ki a titkot. A feldühödött IV. Vencel a végén a katonáival ledobatta az Ó és Újváros közötti kőhídról, ahol is János vízbe fúlt. A legenda szerint ott, ahol Szent János vízbe zuhant és víz alá merült, fények (szám szerint öt fénypont) gyúltak ki, amelyek a folyó víztükrén tovalebegtek. Más szövegváltozat szerint a fények jelezték az elsüllyedt test helyét.

A halálos ítélet végrehajtása
Ugyan a legendának nem sok történelmi alapja van, mégis a szájreklám révén a titkok őrzőjeként, a gyónási szentség védelmezőjeként János ideális katolikus mártírrá „változott”, amely kapóra jött az ellenreformációt végző jezsuita szerzetesek propaganda hadjáratának. János az idők során igen hamar népszerűvé vált a nép körében, és ez tovább erősítette az egyház érdeklődését. 1719-ben kihantolták a sírját, és csodák csodájára a maradványok között, pontosabban az elhunyt koponyában megtalálták Jánoska rózsaszínű, épen megmaradt „nyelvét”. Ez a „nyelv” egy ereklyetartóban a mai napig megtalálható és látható. Jóllehet a nyelv megtalálása jól passzolt a legendabéli titoktartáshoz, azonban egy XX. századi vizsgálat szerint a talált szövetmaradvány inkább az elhunyt összeaszalódott agya lehetett. Akár nyelv, akár agy, már az is kész csoda, hogy egyáltalán megmaradt az évszázadok során.



Jánoska
Jánost 1721-ben avatták boldoggá, majd alig 8 évvel később XIII. Benedek pápa már a szentek sorába is iktatta. A gyors kanonizációnak elsősorban az volt oka, hogy a XVIII. században János alakját továbbra is kiválóan fel lehetett használni a katolicizmus erősítése során. A legenda és a valóság vegyítésével Nepomuki Szent János a hidak, a halászok, vízimolnárok és más „vízi emberek” szentje és a gyónási szentség mártírja lett. Népszerűsége a mai napig megmaradt. Ma hazánkban Szent Jánost elsősorban a Duna melletti településeken (pl. Vác, Mohács) ünneplik. Baján május 16-án, azaz a szentté avatásának napján ún. Jánoska-eresztés (vízi körmenet) keretében fáklyákkal kivilágított hajóra rakják a szobrát, és engedik le a Dunán egészen a Sugovica-hídig. A hajó körül égő szurokkoszorúk világítanak, a nép pedig vagy csónakokkal, ladikokkal vagy a parton sétálva követi a hajó útját. A hídnál pedig a szent tiszteletére elkezdődik a hagyományos népünnepély.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése