2021. február 2., kedd

Restaurace U Slona, avagy étterem az óriás elefántban

1908 még egyike volt az Osztrák-Magyar Monarchia boldog békeéveinek. A korosodó I. Ferenc József császár immáron uralkodásának 60. évfordulójába lépett, mely neves alkalmat szerte a birodalmában megünnepelték. Nem volt ez másképp a cseh földeken sem, ahol a mai cseh főváros Prága, Holešovice kerületében található kiállító téren a Kereskedelmi Kamara rendhagyó ünnepi kiállítást szervezett. Az idelátogató népek figyelmét elsősorban egy óriási söröshordókat a hátán cipelő hatalmas elefánt alakja ragadta meg, melyet betonból emeltek és belsejében egy kisebb étterem üzemelt. Az elefántot egy prágai sörfőzde építtette, a hordók a sörfőzés szentjeinek tisztelegtek. 

Az óriás elefáni

A nagy népszerűségnek örvendő betonállat, - melyet Karel Novák szobrászművész alkotott Jan Kieswetter mérnök építészeti újításainak a segítségével - a kiállítást követően sem tűnt el. 15 ezer koronáért kelt el, és a Prága melletti Sedlecben üzemelt vendéglátóhelyként. 1920-ban egy Csehszlovákiába visszatelepült gazdag amerikai emigráns, Karel Pivoňka vásárolta meg, a szomszédos szállodával egyetemben. Az elefánttal egybeépített étterem igazán sikeres üzleti vállalkozásnak bizonyult, a városlakók sokasága kereste fel a vasút melletti nevezetes vendéglátóhelyet. Mind a gyermekek, mind a felnőttek előszeretettel tettek itt látogatást.

 


Az elefántos étterem fénykorában

Az idő vasfoga a gigantikus elefántot is kikezdte, és a végtagjai lassan pusztulni, töredezni kezdtek, a hordóitól is meg kellett válnia, de a kőállat nem adta könnyen magát, még sokáig kitartott. Kisebb-nagyobb sérülésekkel túlélte a II. Világháborút is, azonban az 1950-es évek során már helyrehozhatatlan állapotba került. Végül a nagyrészét 1969-ben lebontották, éppen abban az évben, mikor az akkortájt már 92 éves tulajdonosa, Pivoňka úr is elhunyt. Az utolsó maradványai 1974-ben tűntek el. Jelenleg az egykori szállodája és a terület egésze lepusztult állapotban jobb sorára vár.

Itt már hordótlanítva áll az étteremmel összeépítve


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése