2021. február 25., csütörtök

Magyar földre magyar miskárolót! Egy elfeledett szakma rövid története.

A nem is olyan távoli múltban még nem feltétlen kellettek bonyolult eszközök ahhoz, hogy egy-egy keresett mesterség szakavatott művelői legyünk. Ha beszereztünk például egy borotváló kést, egy metszőkést, egy csípő ollót, valamint pár erős tűt s strapabíró cérnát, máris nekiláthattunk mondjuk a…miskárolásnak. Úgy ám, ez a ma már sokszor tévesen a herélés szinonimájaként használt szó egy olyan mesterséget takart, melyet komoly gyakorlati szaktudással bíró szakemberek űztek egészen a múlt század közepéig. De mi köze van a miskárolásnak a Csehország nem csak Prága netmagazinunkhoz? Mindjárt kiderül! 

A disznó már a hátán, jöhet a bevatkozás

1924 egy kulcsfontosságú év volt a kecskeméti miskárolók életében. Füredy tanácsnok, mint elsőfokú egészségügyi hatóság értesítette a város közönségét: mostantól keresetszerűen csak az foglalkozhat heréléssel/miskárolással, aki magyar állampolgár, állandóan Magyarországon lakik (!) és nem mellesleg a szakmája ismeretének bizonyítását követően a hatósági állatorvos által kiállított új igazolvánnyal is rendelkezik. Aki vét eme új rendelet ellen és illegálisan miskárol, az 15 napi elzárással és 120 ezer korona bírsággal büntetendő kihágást követ el! Annak, hogy csak Magyarországon élő magyar miskárolhat az aktuálpolitikai társadalmi hangulat mellett komoly, múltban gyökerező okai is voltak. De mik is? No most már tényleg lebbentsük fel a fátylat!

 

Cocák

Kezdjük először azzal, hogy mivel is foglalkoztak a miskárolók. A sertéstartás világtörténetében az első szelíddé tenyésztett ex-vadmalac visításától kezdve sok ezer év telt el. A disznótartás egészen pár száz évvel ezelőttig csak külterjes tartásra terjedt ki, azaz adott volt egy kanász, alias disznópásztor, aki terelgette a kondáját. A coca csorda, azaz a disznónyáj tagjai esténként a falusi porták, uradalmi gazdaságok óljaiban éjszakáztak, napközben pedig a sokszor elkanászodó kanász hajtotta ki őket a szabadba nagy szabadtéri zabálásra és persze alkalomadtán némi jótékony s felettébb élvezetes dagonyázásra. Az évszázadok során azonban számos földrajzi területen a sertés háznál tartása jóval praktikusabbnak bizonyult, így a tenyésztés is belterjessé vált. Az ilyetén történő sertésnevelés során derült ki, hogy néminemű kényes sebészi jellegű beavatkozással pozitívan hathatunk nem csupán a kandisznó, hanem a nőstény sertés tömegének gyarapodására, idegrendszerének kisimítására is. Így vált a miskárolás, azaz a nőstény sertés petefészkének eltávolítása a kanok kiherélése mellett a sertéstenyésztéssel foglalkozók számára rendkívüli fontosságúvá. És mivel egyes vidékeken majd minden háztartásban tartottak disznókat, így a folyamatosan képződő kereslet miatt érdemes volt profi miskárolóvá képezni magunkat.

 

Egy eredeti miskároló kés

Érdekességként megemlíthetjük, hogy számos térségben csak a herélés terjedt el, a miskárolás nem. Ilyen volt pl. az Erdély, a Bánság vagy éppen Abaúj-Zemplén. A miskárolás először széleskörűen az uraságok majorjaiban terjedt el valamikor a XVIII. század közepén, de az évszázad végére már a parasztgazdaságokban is általános gyakorlattá vált. Művelői először főként vándormiskárolók voltak, akik túlnyomó többségben Morvaország keleti feléből származva járták be Európát, a Habsburg birodalom területein kívül eljutva Franciaországba, Oroszországba és más országokba is. No, most már ugye érthető, hogy miért is írunk mi a (morva) miskárolókról itt a Csehország nem csak Prága hasábjain?

Ők ezt megúszták

Az 1600-as évek óta cseh és német földön kisléptékben ugyan, de serényen dolgozgató morva miskárolók mesterségét először 1771-ben ismerték el császári szinten, majd a szakma művelői száz évvel később (1886) már társulatokba szerveződtek. 1900-ra a morva miskároló társulatokban közel ezren dolgoztak. Hazánkban először 1840-ben említették a miskárolókat, nevezetesen Heves megyében, majd a miskárolás elterjedt az Alföldön, a Kisalföldön és a Dunántúl nagyrészén is. Ezt a nagy kézügyességet kívánó sebészi beavatkozást van ahol göbézésnek, máshol göbeherélésnek vagy kocaherélésnek is hívták. 

Miskárolás 1958-ban

A miskárolás jelentőségét mutatja Cegléd városának esete, ahol már 1913-ban panaszkodtak arról, hogy nincs elég magyar miskároló, így a város ki van szolgáltatva a cseheknek s morváknak, akik imigyen szép pénzt keresnek rajtuk. 1920-ban már egyenesen rablással vádolják őket, hogy nem egészen tíz perces munkáért micsoda összegeket kérnek el a magyaroktól: „Hát ez már mégis rettenetes! 10 percig sem tartó munka az egész. Ennél már csak a jól sikerült zsebmetszés lehet jövedelmezőbb! És kik viszik el tőlünk csekély munkáért ezt a rettenetes bért? Idegenek! Cseh-morvák, akik miután megszedték magukat itt Magyarországon, a múltban is úgy volt, mentek vissza hazájukba, hogy azután onnan öltögessék ránk a nyelvüket.” Itt azért tegyük hozzá azt is, hogy a trianoni döntés fájdalma miatti szomszédgyűlölet is közrejátszott a morva miskárolók elleni felzúdulásban. S így jutott el Magyarország az írásunk elején említett hatósági rendeletig, amely már megtiltotta a morva vándormiskárolók tevékenykedését.

Modern "miskárolás"

A miskárolást, mint mesterséget azonban még több évtizeden át, egészen az 1950-es évekig űzték, mikor is a továbbiakban mezei ivartalanításnak hívott feladat átkerült az állatorvosok tevékenységei közé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése