Csekkold! és Husz János 600, avagy tavaszi akcióban a Cseh Centrum!

Lucie Málková a budapesti Cseh Centrum új igazgatónője alig két hete tölti be a posztját, de ő és csapata már két jelentős programmal is megörvendeztette, örvendezteti a cseh kultúrát, illetve történelmet kedvelő közönséget. A programok már hosszú ideje folyó előkészítésében kulcs szerepet játszott Gál Róbert, aki május elejéig néhány hónapon át a Cseh Centrum átmeneti vezetője tisztét is betöltötte
Lucie Málková és Gál Róbert
2015. május 15. és 17. között, két év elteltével immáron második alkalommal kerül megrendezésre a CSEKKOLD! elnevezésű Cseh Színházi Fesztivál a Máté Gábor vezette Katona József Színházban. A tisztelt nagyérdemű a fesztivál három napja alatt összesen öt előadást (közülük kettő felolvasószínházi), továbbá egy színházi fénykép kiállítást tekinthet meg.
Csekkold!
Május 15-én, pénteken a sort a Kladnói Városi Színház előadása nyitja meg. Daniel Špinar, a prágai Nemzeti Színház prózai tagozatának új vezetője Guy de Maupassant A szépfiú című francia regény-klasszikusának adaptációját viszi színpadra, Bel Ami címmel.
Bel Ami
Másnap szombaton, a V(oskovec) + W(erich), avagy amiről a levelek vallanak című előadást mutatják be a magyar közönség számára az első Csekkold! fesztiválon már megismert, és megkedvelt Jan Mikulášek rendezésében. Az előadást a prágai Divadlo Na zábradlí, magyarul a Színház a Korláton mutatja be, amely a tavalyi évben valamennyi kategóriában elnyerte a Színikritikusok Díját, valamint Az Év Színháza címet is.
V(oskovec) + W(erich)
A fesztivál harmadik napját a cseh dráma tölti meg. Vasárnap először a Sufniban, a Katona színészeinek – rendezőinek előadásában két kortárs drámát mutatnak be, felolvasószínházi keretek között. Elsőként Petr Zelenka Mindhalálig szinkron (Dabbing Street) művét ismerhetjük meg, amely az alkoholizmust és a kultúra hanyatlásának témakörét vizsgálgatja, persze mindezt Zelenka sajátos humorával fűszerezve. A másik felolvasószínházi előadás pedig az Áramszünet (Blackout), Martin Glaser és Olga Šubrtová apokaliptikus groteszk thrillere, egyfajta víziója lesz. Mindkét bemutatót követően találkozhatunk a szerzőkkel és további ismereteket szerezhetünk a kortárs cseh színházról.
Martin Glaser és Olga Šubrtová
A nap eseményei azonban ezzel még nem zárulnak le. A fesztivál befejezéseként a libereci F. X. Šalda Színház Alan Turing, az Enigma kód megfejtőjének, a zseniális angol matematikusnak az élettörténetét mutatja be szabadon. A homoszexualitása miatt hormonkezelésre ítélt géniuszról szóló dráma címe Szigorúan titkos, avagy vaskosan erkölcstelen (A. T. bűnös élete). Rendezője a fiatal Braňo Holiček. Az öt előadás megtekintése mellett a Katona József Színházban látható még a kiváló cseh színházi fotóművész, Viktor Kronbauer kiállítása is, Re: Start / Czech Plays 05-015 címmel, amelyet a prágai Institut umeni – Divadelní ústav (Művészeti Intézet – Színházi Intézet) rendezett.
Fotó kiállítás
A Csekkold! - Cseh Színházi Fesztivált a Divadlo Unlimited egyesület készítette elő, amely programszerűen foglalkozik a cseh-magyar együttműködés kérdéseivel. „Idei kínálatunk sokkal gazdagabb az előző évadénál, és bízom benne, hogy a cseh színházi előadások újra megszólítják a közönséget és inspiráló hatásúak lesznek.” - nyilatkozta a szervezők részéről Jana Ada Kubíčková. A fesztivál házigazdája, a Katona József Színház igazgatója Máté Gábor elmondása szerint: „A Katona izgalmas lehetőséget lát a nemzetközi kulturális párbeszédre abban, hogy a hazai közönségnek ismét megmutatja a mai cseh színház legfontosabb produkcióit." A rendezvény támogatói a Cseh Kulturális Minisztérium, a prágai Színházi Intézet és a budapesti Cseh Centrum.
Máté Gábor
Minden további beharangozó helyett tekintsék meg a hivatalos fesztivál videót, és egyúttal mindenkit szeretnénk biztatni arra, hogy élvezze ki ezt a három cseh napot a Katonában. Ismerkedjen meg a modern cseh színházzal, tekintse meg a kiváló előadásokat, amelyek garantáltan minőségi szórakozást nyújtanak a nézők számára. A három nagyszínpadi előadás cseh nyelven, magyar és angol felirattal látható, míg a felolvasószínházi előadások természetesen magyar nyelvűek. További információkat ITT és ITT találhatnak!


Ahogyan azt a bevezetőben jeleztük egy a cseh történelemmel kapcsolatos programra is szeretnénk felhívni a figyelmet. Május 27-ig a Cseh Centrum épületében megtekinthető a 600 évvel ezelőtt vértanúságot szenvedő Husz János életének legfőbb történéseit bemutató kiállítás (Husz János 1415-ben és hatszáz évvel később), amelyet az elmúlt héten Lucie Málkova a Cseh Centrum igazgatónője bevezetője, és Mészáros Andor bohemista-történész előadása keretében nyitottak meg. 
A Husz János kiállítás megnyitója a Cseh Centrumban
A Tábori Huszita Múzeum és a Cseh Centrumok közreműködésével létrejött kiállítás cseh és angol nyelvű képes posztereken megismerkedhetünk a huszitizmus atyjának, a Közép-Európa életére és történelmére jelentős hatással bíró cseh prédikátor, vallásreformátor életének fő állomásaival, munkásságával, halálával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése