Prága egykor volt templomai – kápolnái

A cseh főváros évezredes történelme során folytonosan változott. A békés, prosperáló időszakokban folyamatosan fejlődött, terjeszkedett, a háborúk során pedig stagnált, vagy éppen területileg némileg összehúzódott. Az idők folyamán újabb és újabb épületek „nőttek ki” a földből, gyakorta egy korábbi építmény helyén. Jóllehet a keresztény szakrális emlékek természetesen időtállóbbak, mégis számos templom tűnt el az egyes korszakokban. Ma Csehországban hozzávetőlegesen 8500 templom található (7500 római katolikus), majd 10%-uk szinte vagy ténylegesen, teljesen használaton kívül áll. A különböző állagú kápolnák, kőfülkék, keresztek száma pedig sok tízezerre tehető. A minap az interneten böngészve a zhola.com oldalon bukkantam egy érdekes térképre, amely Prága egykori nem kevesebb, mint 137 templomát, kápolnáját pontosabban azok hűlt helyét tünteti fel. Ugyan az elsőre meghökkentően magas szám mögött persze sok esetben kevéssé ellenálló anyagból épült egykori kis templomocskák, kápolnák is állnak, mégis sok közülük valódi, impozáns remekmű volt.
Prága egykor
Hogy miért is tűntek el ezek a templomok? Ok sokféle lehetett. Voltak köztük, amelyeknek valamilyen természeti erő csapását nem sikerült elviselniük, villámcsapás gyújtotta fel, vízáradat vitte el magával őket. Mások a háborúk, kivált a huszita vallás háború áldozatául estek. Sokan közülük előbb elveszítették eredeti funkciójukat (például a II. József császár által betiltott szerzetes rendek imahelyei), majd egy másik szerepkör keretében átalakításra kerültek vagy szimplán lepusztultak olyannyira, hogy a romos épületet végleg eltüntették. Akadtak olyanok is, amelyeket csak azért bontottak le vagy alakítottak át a felismerhetetlenségig, hogy egy új templomot húzzanak fel a helyükre. De akadt arra is példa, hogy politikai döntésnek köszönhetően a városfejlesztés – rendezés áldozatai lettek, nemes egyszerűséggel más épületnek kellett átadniuk az általuk addig elfoglalt területet. Cikkünkben természetesen nem szeretnénk valamennyi egykori prágai templomot – kápolnát felsorolni, de azért vannak köztük olyanok, amelyekről vétek lenne röviden nem megemlékezni. Lássunk is hozzá!
Szent Benedek-templom
Egy, a Köztársaság térről szóló korábbi cikkünkben már írtunk az egykori Szent Benedek-templomról, melynek helyén ma egy bevásárló központ áll, illetve a Szent Vojtěch-templomról, amelyet 1903-ban a Reprezentációs Ház építésekor bontottak le. Nem messze innen a mai Celetná és a Templova utcák sarkán állt 1673 és 1784 között a Szent Pál-templom, melynek helyére 1810-ben bérházat emeltek.
Szent András-templom
A Károly-hídtól nem messze délre a na Zábradlí utcácskában állt egykor a Keresztelő Szent János templomocska, amelyet a 12. században emeltek és csodás módon egészen 1896-ig fennmaradt. Szintén hosszú életet élt a Betlémska utcai Szent András-templom (Kostel sv. Ondřeje), hiszen az 1165-ben épített alkotás egészen 1784-ig töltötte be funkcióját. A kommunista érában egy eszement politikai döntés áldozata lett az egykori Mária Magdolna-kápolna a Moldva-partján. Az 1635-ben épített épület a hírhedt Sztálin-szobor építésekor lett a múlté. Szerencsére az új giga „műalkotás” is csak rövid ideig csúfította el a cseh főváros látképét.
Krisztus teste-kápolna a Károly téren
A Vyšehradi hegytetőn egykor négy templom állt, de szerte az Óvárosban is számos hosszabb-rövidebb pályafutást befutó templom szolgálta a hívőket. Innen északra, a Károly tér közepén foglalt helyet egykor egyik személyes kedvencünk a csodás sokszög alaprajzú Kaple Božího těla, azaz a Krisztus teste-kápolna, amelyet 1393-ban építettek és egészen 1791-ig működött. Itt őrizték egykor IV. Károly király maradványait is.
Szent Fülöp és Jakab-templom
A prágai Vár, a Hradzsin területén nem éppen meglepetésre csaknem 10 kápolna, illetve templom állt korszakoktól függően. Köztük az egyik legkiemelkedőbb a XI. századi Szent Móric-kápolna, amelyet a XVIII. század elején a katedrális rekonstrukciójakor bontottak le. A mai smíchovi kerület jóllehet a XX. századig a város előterének számított, de mégis több kisebb kápolna, templom is állt itt egykor. Közülük kiemelendő az egykori Szent Fülöp és Jakab-templom, amelyet a XI. században emeltek és 1892-ben érte utol szomorú sorsa.
Zsinagóga
Persze nem csak római katolikus templomok tűntek el az idők folyamán, más egyházak imahelyei is megszenvedték a korszakváltásokat. Csak kevesen tudják, hogy a prágai zsidó közösség legnagyobb zsinagógája egykor Vinohrady kerületben állt. A neo-reneszánsz stílusú épület összesen 2000 hívő befogadására volt képes. A második világháború során bombatalálat érte, de korántsem lett volna lehetetlen a helyreállítási munkálatok elvégzése. Ennek ellenére és az izraelita egyház tiltakozásának dacára 1951-ben az épületet ledózerolták, a helyére iskolát építettek. A XIX. század elején a Josefov kerületben további két zsinagóga épületét is elbontották, melyek közül az egyik az érdekes Cigány Zsinagóga nevet viselte.
A nagy zsinagóga belseje
Még hosszan sorolhatnánk az egykor volt templomok-kápolnák és más szakrális emlékek sorát, de idő és helyhiány miatt nem tesszük. Azért ha Prágába visz a jó sorunk, álljunk meg egy pillanatra és jussanak eszünkbe ezek a sok energiával, tehetséggel, vérrel és verítékkel készült egykori épületek és végzetük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése