2014. március 24., hétfő

Cseh hírcsokor (2014. III. 24.)

  • Néhány éve már temették őket, de ma már kiderült mégsem adják meg könnyen magukat a kis élelmiszer-, és vegyesboltok Csehországban. Hiába a hiper-szuper-mega áruházláncok mérhetetlen fölénye, a statisztikák szerint az emberek egyre gyakrabban keresik fel a kisebb boltokat. Ez különösen igaz a pékáruboltok, a zöldség üzletek, valamint a hentesboltok esetében. A változás, mondhatni kis bolt reneszánsz egyik oka az emberek szemléletbeli változása. A fogyasztók egyre szívesebben vásárolnak hazai, regionális terméket a ki tudja honnan importált helyett. A tudatosabb választáshoz azonban egyre több információt is igényelnek a vásárolt termékekkel kapcsolatosan. Ezt a többlet ismeretet azonban csak a kisebb üzletekben kaphatják meg. A változás azonban még nem túl nagy mértékű, hiszen Csehországban jelenleg ugyan az élelmiszer üzletek és vegyesboltok 86 százaléka kicsi, azaz 200 négyzetméter alapterület alatti, mégis a teljes értékesítés kevesebb mint 20%-a történik csak ezen boltokban. (forrás: Lidove noviny)
  • A cseh mezőgazdasági miniszter a napokban kijelentette, a kormány tervei szerint a České Budějovice városának híres sörét, a Budweisert/Budvart előállító Budějovický Budvar, n.p. a jövőben is állami tulajdonú sörgyár marad, nem kívánják privatizálni. A vállalat a tavalyi évben igazán kiváló eredményeket produkált. 2013-ban 16,1 %-kal nőtt a sör exportja, elérve a 763 ezer hektolitert, ami az elmúlt 118 év legmagasabb értékét jelentette. Immáron a Föld 65 országába (köztük Magyarországra) exportálják a kiváló minőségű söritalt. A 2013. évi nettó nyereség elérte a 320 millió cseh koronát, azaz a 16 millió dollárt. De nem csupán az igazán kedvező adatok miatt nem szeretnék eladni a sörgyárat. Évtizedek óta zajlik a névhasználati háború az amerikai Anheuser-Busch céggel, illetve ma már az őt felvásárló AB InBev multikompániával. A Budvar még 1939-ben adta el a névhasználati jogokat az AB-nek a Panamától északra eső amerikai területekre vonatkozóan, majd mikor mindketten új piacok felé kívántak törni, kitört köztük a harc. De ez már egy másik, hosszabb történet, mindenesetre a csehek nem szeretnék ha egy felvásárlás révén valaha is elveszítsék a Budweiser név használatának jogát. (forrás: Prague Monitor)

  • Ugyan végleges döntés még nem született, de több mint valószínű, hogy a korábbi tervekkel ellentétben visszavonják a temelíni atomerőmű bővítésére vonatkozó pályázati kiírást. A CEZ elnevezésű vállalat, amely üzemelteti többek között a temelíni erőművet is, hamarosan meghozza a döntését. Vagy kihirdeti az eddigi két pályázó (az amerikai-japán Westinghouse illetve a cseh-orosz MIR.1200) közül a győztest, vagy az egész procedúrát lefújja. Az atomlobbi természetesen a jelenlegi erőmű két új reaktorral való bővítését szeretné, de az új cseh kormány (ellentétben Magyarországgal) túlságosan is kockázatosnak tartja ezt a sok száz milliárdokba kerülő beruházást. (forrás: Cseh Televízió)

  • A középkorú cseh nők és férfiak alapvetően elégedettek a szexuális életükkel adta hírül a STEM/MARK a közvélemény kutatáson alapuló vizsgálatának eredményeit. A felmérés, amelyben több mint 800 fő, 65 év alatti cseh nő és férfi vett részt erősen meglepte a cseh szexológusokat, akik alapvetően sokkal rosszabb eredményekre számítottak. A kutatás azt is feltárta, hogy a nők a legtöbb esetben a fáradtságra, a fejfájásra, a túl sok munkára hivatkozva utasítják vissza a szexet, míg a férfiak a munkahelyi stresszre, és ugyancsak a fáradtságra fogják ebbéli kedvetlenségüket. (forrás: STEM/MARK)

  • Az új cseh kormány egy hattagú testületet állított fel az egyházi javak visszaadásáról való megállapodások felügyeletére. Mint ahogyan azt már korábban írtuk a cseh állam jelentős egyházi tulajdonokat juttat vissza az elkövetkező évek, évtizedek során az egyházaknak, de egyúttal ki is száll az egyházak további finanszírozásából. (forrás: Prague Monitor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése