Csehország természet-, tájvédelmi területei VI. - Litovelské Pomoraví

Litovelské Pomoraví
Csehország természetvédelmi területei közül eddig a négy Nemzeti Parkot mutattuk be, mostantól a kisebb területű, de nem kevésbé értékes Tájvédelmi Területekkel ismertetjük meg az érdeklődő olvasóinkat.



Kezdjük is a sort az 1990-ben védetté nyilvánított, 96 négyzetkilométer kiterjedésű Litovelské Pomoraví nevet viselő - alapvetően ártéri - területtel, amely tulajdonképpen nem más mint egy 3-8 km széles sáv Közép-Morvaországban a Morva (Morava) folyó felső szakaszának két oldalán. Egyik kezdőpontjának Mohelnice városát nevezhetjük, ahonnan dél-keleti irányba húzódik egészen Olomouc városáig. A 27 km hosszú terület a nevét a mintegy felezőjén álló Litovel városáról és persze a Morva folyóról kapta.

A Litovelské Pomoraví területe
Az alapvetően alacsony reliefű, azaz kis lejtőmeredekségű (kevésbé tudományosan szólva elég lapos) térségben a Morva folyó természetes meanderezésbe azaz kanyargásba kezdett számos kis mellékágra oszolva, kis lefűződött ágakat hagyva maga után, amelyek csak magas vízálláskor telnek meg újra. Ez a vizes terület, ártéri erdő az utolsó Csehországban, ahol jelentősebb emberi beavatkozás nélkül zajlanak le az árvízi folyamatok, és ahol a folyószint megemelkedésekor nem mesterséges gátakkal próbálják védeni a földeket, hanem helyet, teret hagynak a víznek, hogy szétterülve saját maga csökkentse a szintjét tovább már nem veszélyeztetve a lejjebb fekvő településeket. 

Ártéri erdők
Sajnálatosan a középkor folyamán az ártéri erdők (főként tölgyesek) döntő hányadát letermelték, majd az egykori folyóparti, ártéri mocsárrétek többségét tönkretette a természetvédelemre érzéketlen szocialista mezőgazdasági termelés. De szerencsére itt, Litovel környékén még a rendszeres áradások elrettentő hatására visszahőköltek a mezőgazdászok, így fennmaradhattak az értékes növény- és állatvilággal rendelkező ártéri erdők és rétek.


A kanyargós Morva
Az ártéri erdőterületek domináns fafajai a szil és a magas kőris, de mellettük számos más elegy fafaj (hárs, juhar, fűz, éger stb.) is megtalálható. A nem ártéri védelem alatt álló erdőterületek meghatározóan a gyertyános - kocsányos tölgyesek. A vizes rétek, mocsárrétek rendkívül gazdag növényvilága mellett az állatfajok (pl. puhatestűek, halak, hüllők, kétéltűek, vízi életmódot élő rovarok stb.) bősége is jellemzi a területet. Az európai hód is szép állományban él a Morva mentén. Emellett a madarak kedvelői is számos említésre méltó faj egyedeit figyelhetik meg, köztük az örvös légykapót, a szürke légykapót, a fekete harkályt, a kabasólymot, a karvalyt, a héját, a jégmadarat, a billegetőcankót vagy éppen a hegyi billegetőt. Mindezért a Litovelské Pomoraví nem csupán országos szinten élvez védelmet, szerepel a vizes élőhelyek nemzetközi védelméről szóló ún. Ramsari területek listáján, az Európai Ökológiai Hálózatban tovább a Natura 2000-es területek között is.


A hód...
...és az alkotása
Az ártereken túl még egy értékes tájképi típussal rendelkezik a Litovelské Pomoraví. Ez pedig Doubrava, a Litovel városától észak-nyugatra fekvő egykori tölgyes, a Liechtenstein nemesi család hajdani vadászterülete, amely ma a kevert összetételű lombhullató erdők egy remek példája. A Doubrava-al szemben a folyó túlsó partján pedig a třesíni mészkő hegyhát található, a híres Mladečské barlanggal.


Az Ördög hídja
A Litovelské Pomoraví igen kellemes időtöltést nyújt a vízi, a kerékpáros és a bakancsos turisták számára. Számos turistaút vezet át a területen, és kellő időközönként bukkanhatunk frissülést hozó vendéglátóhelyekre is, valamint számos kulturális érdekességet nyújtó kisebb-nagyobb településekre. Litovelben pedig egy remek sörfőzde is vár. De emellett egy-egy kisebb tó is kialakításra került a Morva mentén, amelyek közül az Olomouc városához igen közel fekvő Poděbrady felkeresését tudjuk igazán javasolni, ahol forró nyári napon varázslatosan szép táji környezetben hűsíthetjük magunkat egy kis szabadtéri strandolással.

Egy kis tóparti pihenés
Litovel
Azonban egy dologról ne feledkezzünk meg ha a Litovelské Pomoravít látogatjuk! Vegyük tudomásul, hogy itt az ártérre, a szúnyogok birodalmába merészkedünk, azaz mindig vigyünk magunkkal rovarriasztót, mert másként igen kellemetlen meglepetés érhet minket egy-egy szúnyogtenger közepén. Ettől eltekintve mindenkit csak biztatni tudunk, hogy ha Olomoucban jár akkor ne csupán a csodás épületeket tekintse meg, hanem töltsön egy kis időt a természetben is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése