2013. november 19., kedd

Csehország természet-, tájvédelmi területei IV. – Podyjí Nemzeti Park

Csehország méretében legkisebb, ugyanakkor természeti, táji értékeit tekintve egyik legizgalmasabb, leggazdagabb nemzeti parkja az osztrák határ mentén, Znojmo és Vranov nad Dyjí városa között terül el. Ez a Podyjí Nemzeti Park, ami lényegében a Dyje folyónak (németül Thaya) az említett két település közti mély völgyszakaszát, mondhatni kanyonját, valamint a környező középhegységi területeket foglalja magába. Ennek megfelelően a mindössze 63 km2 kiterjedésű Park képét a számtalan kanyart leíró, majd Znojmo előtt kiszélesedő Dyje, a határfolyó határozza meg. Határfolyó, így szinte természetes, hogy az 1991-ben alapított Nemzeti Parknak kilenc évvel később az osztrák oldalon is kialakították a párját, a Thayatal Nemzeti Parkot. A két ország között a Park területén belül az ausztriai Hardegg városánál határátkelő is található, de természetvédelmi okok miatt a motoros – gépjárműves átjárás nem engedélyezett.




A határ menti lét a szocializmusban azzal járt, hogy a mostani Nemzeti Parkot katonai területként kezelték, ahová a lakosság számára tilos volt mindennemű bejárás. Erre a nem túl dicső múltra ma már csak az egykori bunkerek maradványai emlékeztetnek. A katonai szerepkör azonban a természet- és annak védelme szempontjából igen előnyösnek bizonyult. A Dyje folyó ezen szakasza egyike azon ritka völgyeknek, ahová nem építettek völgyzáró gátat, utakat, vasutat vagy turisztikai központot. Így az ember zavaró hatásának elmaradásának köszönhetően megőrződött rendkívül változatos élőhelyi viszonyok között az állat- és növényvilág igen gazdagon maradhatott fenn. A magasabban fekvő nyugati területeken bükkösök, az alacsonyabb keleti részeken pedig a tölgyesek az uralkodóak, csaknem természetes erdőtakarót alkotva.

Kanyargós Dyje


A völgy mint speciális élőhely egyes részén szubmontán flóraelemek találhatók, de a meleg kedvelő állat- és növényfajok is találnak itt számukra kellemes területet. Így az ártéri legelőkön, napsütötte erdős sztyeppréteken, sziklás hegyhátakon rendkívül sokféle fauna és flóra elem található, méghozzá egy viszonylag kis területen. A növény ritkaságok között meg kell említeni a fekete hunyort, a tarka nőszirmot, a pompás ökörfarkkórót, a berzedt rozsnokot, valamint 18 további orchidea fajt. A Nemzeti Park az állatvilág tekintetében is hasonlóan bővelkedik. 152 madárfaj (2/3-a itt is fészkel), 65 emlős- (pl. vidra, mezei cickány, Brandt-denevér) és 7 kétéltűfaj; hüllő- továbbá számos értékes halfaj talált itt magának háborítatlan élőhelyet. A halak között a szinte hétköznapi sebes pisztráng mellett pénzes pér, márna, valamint paduc is egyaránt megtalálható. A rovarfajok sokaságáról szólva pedig szinte elég csak azt megemlítenünk, hogy nyaranta 13 fokozottan védett pillangó faj egyedei repdesnek a Park területén.

A Podyjí Nemzeti Park legszigorúbban védett zónába tartozó részeinek kivételével ma már részlegesen bejárható. A terület elsősorban a természetjáró bakancsosok és a kerékpárosok számára nyújt kiváló lehetőségeket, akik több mint 80 km hosszú kijelölt út közül választhatnak. A túráink során pedig választhatunk, hogy a gyönyörű panorámát biztosító szikla kilátók mellett várromot (Nový Hrádek u Lukova), vagy éppen vízi malmokat szeretnénk-e meglátogatni. A 40 km-es meanderező folyószakaszon, bármennyire is vonzónak tűnik a vízi turisták számára, a természet védelme érdekében tilos a kajakozás, kenuzás.



Ez azonban ne vegye el a kedvünket! Akár Vranov nad Dyjí csodás kastélyát, akár Znojmo történelmi emlékekben gazdag városát látogatjuk meg, érdemes legalább egy napra a közeli Podyjí Nemzeti Parkot választanunk egy kis szemet gyönyörködtető túra erejéig.

3 megjegyzés: