A leghíresebb cseh szupermodellek

Csehország teljes képéhez nem csak a gyönyörű természet, a várak, a kastélyok, stb. tartoznak, hanem értelemszerűen a cseh emberek, jelen cikkünk esetében a csinos hölgyek is. A magyar lányok – asszonyok a legszebbek, ezen szinte vitatkozni sem lehet, de nem is érdemes. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy Csehországban is bőséggel akadnak olyan hölgyek, akik elsősorban a külső, de nem elhanyagolható mértékben a belső adottságaiknak köszönhetően nemzetközi hírnévre tettek szert a világ legelismertebb divat modelljei között. Sokan közülük a divatszakmában befutott karrier mellett az élet más területein is komoly befolyásra tettek szert, vagy a jótékonysági cselekedeteik révén, vagy pusztán azáltal, hogy egy vagy több (mármint egymás után) neves úriemberhez mentek nőül. Most mi a teljesség igénye nélkül próbáljuk meg röviden számba venni a napjaink és a közelmúlt legnépszerűbb cseh szupermodelljeit, bízva benne, hogy egyetlen, a felsorolásból kimaradt hölgy sem sértődik meg. No persze a nehéz magyar nyelv ebből a szempontból erős védelmet biztosít a számunkra.
Eva Herzigová

Kezdjük a sort egy a divathoz nem értők, és az iránt nem is túlzottan érdeklődők számára is talán ismerős nevű hölggyel. Eva Herzigová (1973), az egykori címlapsztár, szupermodell, akinek még az is megadatott, hogy Gerard Depardieu-vel játsszon egy filmben, ki hinné, de már túlszaladt a negyvenedik évén. A két gyermekes hölgy, aki egy időben a Bon Jovi zenekara dobosának a felesége is volt már hosszú ideje él feltehetőleg boldog házasságban egy gazdag torinói vállalkozóval. 2006-ban Eva-t érte a megtiszteltetés, hogy felavasson egy vadonatúj üdülőhajót a közismert pezsgősüveg összetörési ceremónia keretében. Azonban hölgyünk bármennyire is koncentrált, csak nem sikerült összetörnie az üveget, ezzel a rossz nyelvek szerint megpecsételve a vízi jármű sorsát. A Costa Concordiára keresztelt hajó 2012-ben el is süllyedt, sajnos több halálos áldozatot hagyva maga után.
Tereza Maxová
Eva jó barátnője a pardubicei születésű Tereza Maxová (1971) szintén neves karriert futott be. A bársonyos forradalmat követően a sikerek reményében ketten együtt utaztak Párizsba a divat fővárosába. Akárcsak Eva-ra, úgy Tereza-ra is hamar felfigyeltek a szakma képviselői és sokszor került az arca olyan magazinok, mint a British Vogue, Elle, a Marie Claire vagy a Glamour címlapjaira. A Dior, a Chanell, a Prada, a Gucci és még más híres cégek ruháit mutatta be a kifutókon. Ma már elsősorban a magára hagyott gyermekek megsegítése érdekében létrehozott alapítványban tevékenykedik.
Iva Kubelková
Iva Kubelková (1977) sem csupán a divatszakmabeli sikereiről nevezetes. A píseki születésű hölgy televíziós műsorvezetőként, színésznőként is dolgozott. Egy időben Jaromír Jagr barátnője is volt, majd egy ismeretlen (legalábbis számunkra, és nem az anyuka számára) apától született gyermeke. Ma már elsősorban színészkedik, mégpedig nem holmi TV filmekben, hanem főként színházakban.
Daniela Peštová
A teplicei születésű, folyton változtatott külseje miatt Kaméleonnak is becézett Daniela Peštová (1970) egy igazi rekordtartó, hiszen a Sports Illustrated címlapján nem kevesebb, mint tíz alkalommal szerepelt. Volt ő a L’Oreal szóvivője, a Victoria’s Secret modellje és megszámlálhatatlanul sokszor különféle elit divatlapok címoldal főszereplője. Az öt nyelven beszélő, három gyermekes asszony ma Prágában él szlovák énekes párja oldalán.

Monika Žídková
1995-ben a Miss Európa szépségverseny királynőjévé Monika Žídkovát (1977) választották. A nem túl hosszú, de igen sikeres modell pályafutását követően férjével egy kozmetikai céget alapított. A televízióban több alkalommal is felbukkant, többek között a Szombat esti láz, tánc műsor cseh verziójának szereplőjeként.
Veronika Vařeková
A Nivea arca volt egykor az olomouci származású Veronika Vařeková (1977), aki szintén számos alkalommal, szám szerint 8 alkalommal szerepelt a Sports Illustrated borítóján. Főként New Yorkban élt, gyakorta szerepelve különféle talk-show-kban. 2008-ban megmászta a Kilimandzsárót és innentől fogva beleszeretett Afrikába. Azóta is támogatja az afrikai vadállatok megmentését. Nem túl átgondolt döntést követően hozzáment a híres cseh NHL hokisztárhoz, Petr Nedved-hez, de a házastársi kapcsolat igen rövid életűnek bizonyult.


A legfiatalabb cseh szupermodell generáció két tagja Tereza Fajksová (1989) és Tat'ána Kuchařová (1987). Az előbbit 2012-ben választották a Miss Earth címre, míg az utóbbi volt az első és mindezidáig egyetlen cseh hölgy, aki elnyerte a Miss World (2006) címet.
Karolína Kurková
Hana Soukupová
Szintén a fiatal modellek közé tartozik Karolína Kurková (1984) és Hana Soukupová (1985). A děčíni születésű, kosárlabdázó apukájától kellő magasságot megörökölt Kurková a Victoria’s Secret modellház egyik „angyala”, New Yorkban él, és jelenleg is a modellként dolgozik. Egyedül 2007-ben nem kevesebb mint 5 millió dollárt keresett össze, így mondhatni kellőképpen megalapozta a jövőjét. A még nála is magasabbra nőtt (185 cm) Soupková szintén a divatszakma nagyágyúja és egyik legaktívabb szereplője. Pályafutása során 500 alkalommal is a kifutóra állt és kétségtelenül napjaink talán legfeltörekvőbb modellje. A magánéletben is volt kiből választania és így hozzáment egy nem éppen szerény vagyonnal rendelkező papír mágnáshoz, Drew Aaronhoz. A modellekhez szervesen hozzátartozó jótékonysági cselekedeteinek célpontjai főként a kutyák, de támogatja az amerikai vérrák elleni harcot is.
Petra Němcová
Szólnunk kell még Petra Němcová-ról (1979), aki modell karrierje mellett a Haitit sújtó természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésében vett részt, ezzel elnyerve a „Csehország tiszteletbeli nagykövete Haitin” címet. És ne hagyjuk ki még a sorból Alena Šeredová-t (1978), aki az olasz futball sztár Gianluigi Buffon felesége, Helena Houdová-t (1979), akit az FHM magazin a világ 100 legszebb nője közé választott, Simona Krainová-t (1973), vagy éppen a régebbi idők nagy díváját Pavlína Pořízková-t (1965) sem, aki elsőként szerepelt a keleti blokkból a Sport Illustrated fürdőruha kiadás borítóján. És ez – ahogyan azt a cikk írása közben megtanultam - állítólag nagy dolog. Én mindenesetre elhiszem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése