Két kerékkel hegyen – völgyön (egy kis kedvcsináló)

Itt a tavasz, lassan előveszik a kerékpárjaikat a magam fajta puhányabbak is, ideje egy kicsit írni arról, hogy miként is állnak a csehek ezzel a remek sporttal - szabadidős tevékenységgel. Aki csak egy kis időt is eltöltött Csehországban könnyen rájöhetett arra, hogy a cseh kerékpáros nép, az ország mondhatnánk igazi drótszamár nagyhatalom. Ezt ugyan a hollandokról is elmondhatjuk, azzal az igen nagy különbséggel, hogy a kér ország domborzati viszonyai nem éppen összehasonlíthatóak.
Cseh amatőr versenyző akcióban

Csehországban járhatunk akár a legmeredekebb hegyen, a dimbes-dombos tájon, a legkisebb városkában, tavak környékén, lényegében bárhol, mindenhol bicajosokba botlunk. Hétvégenként, szabad óráikban, nyaralás során öregek, fiatalok még annál is fiatalabbak tekernek ezerrel, tapossák a pedált. Lehetnek túlsúlyosak vagy csont soványak a bicajozás közös. 
Ki is akarna kutyagolni, ha lábnál a bicaj
A vidéken élők a környékükön kerekeznek, a városlakók pedig felpakolják a bicajaikat a kocsira, elhajtanak egy ízlésnek megfelelő, szép helyre, a kívánt nehézségű terepre és hurrá máris a nyeregre pattannak. Persze nem mindenki akarja megdönteni a világcsúcsot, még csak nem is akar a legmeredekebb emelkedőkön felhajtani. Van, amikor a cél csak egy alig 10 km-re levő kilátó, település, söröző vagy étterem, ahová általában kitűnő minőségű kerékpárút vezet a dimbes-dombos tájban. Itt a mozgástól kellemesen eltikkadva fogyasztják el napi knédli adagjukat lekísérve egy (?) korsó seritallal vagy Kofolával, majd visszahajtanak a kocsihoz és irány haza.
Persze a kellemes kerékpár turizmushoz nem csak kerékpárra és útra van szükség (bár ez utóbbi nálunk igazi hiánycikk). Kellenek a különféle kerékpáros centrikus szolgáltatások is, a bicajos tájékozódási rendszer, (pl. folyamatosan karbantartott információs táblák) a vendéglátó és szálláshelyek, a kerékpár szervizek, a kölcsönzők, a bringa boltok. A kerékpárturizmus akkor működik ha mindez valóban és megfizethetően a drótszamarasok rendelkezésére áll.

Ha meguntuk a pedált nyomni...
Méla irigységgel nézhetjük a kerékpárszállító buszokat (pl. a dél-csehországi Cycklobus, amely 30 férőhelyes utánfutóval szállítja a kerékpárokat), amelyek természetesen megfelelő időzítéssel csatlakoznak a vízi, és vasúti járatokhoz.

No persze akár csak itthon, Csehországban is vasúton szintén szállíthatjuk a kétkerekűnket, egyes járatokon külön kocsiban tárolva, vagy másokon magunk mellé állítva. Ha sűrűbben akarunk kerékpárt szállítani a vasúton akár bérletet is vásárolhatunk. Ha pedig éppen nincs nálunk a bringánk akkor se csüggedjünk. 

Szinte nincs is olyan valamire való hely, ahol ne lehetne egy kölcsönzőt találni. Sokszor a szálláshelyről bérelhetünk paripát, de számos cseh vasútállomáson is szert tehetünk bicajra. Ez utóbbi nagy előnye, hogy utána bármerre is kalandozunk, a járgányunkat egy másik vasútállomáson is leadhatjuk.

Bárhol is járunk az adott térségre, vagy akár az egész országra vonatkozó részletes kerékpáros térképeket vásárolhatunk (és itt valóban vannak kerékpár utak, nem csupán egy színes vonal, amely a forgalmas közútra rajzol a lelkes térképész), vagy akár ingyen juthatunk a legközelebbi helyi turisztikai információs pontban. Ha ez még nem lenne elég, profi kerékpáros honlapok, kerékpáros szerverek (pl. a www.cykloserver.cz, amely angol nyelven értőeknek is használható) állnak a csehek rendelkezésére, ahol kedvükre tájékozódhatnak a különféle kerékpáros útvonalakról. Döbbenetes hogy mennyi információval segítik a kerékpárosokat, lenne mit tanulni tőlük.

A legtöbb útvonal domborzati profilját is megtalálhatjuk, csak hogy lélekben is feltudjunk készülni...
Azért egyet ne feledjük, a kerékpárral van egy gond: az időnként elég fárasztó tekerést nem lehet megspórolni (kivéve, ha a veszedelmes csendben surranó elektromos bicajjal suhanunk), és mint tudjuk minden lejtő után domb következik, amin bizony fel kell jutni. De aki vállalja ezt a kellemes szenvedést, Csehországban pótolhatatlan élményekre tehet szert.

Ez csupán ízelítő volt a csehországi kerékpár helyzet bemutatásából, egy későbbi cikkünkben még visszatérünk rá.

3 megjegyzés:

  1. Koszi a linket. Szerintem egy kicsit azert tulzas, amit leirtal. A holland kerekparos infrastrukturaval azert osszehasonlithatatlan a cseh. Van par fo utvonal (pl. az Elba vagy a Moldva menti), de nagyon sok helyen csak egy kis sarga, szamozott tabla jeloli, hogy merre kell kanyarodni a sima kozuton. Nem azt mondom, hogy nem kellemes ott kerekparozni, de azert paradicsominak sem neveznem az allapotokat.

    Budapesten kulonben (hala az utobbi evek fejleszteseinek) sokkal jobban lehet bringazni, mint Pragaban. Reszben azert, mert itt nincs annyi kockako, de amugy is kiterjedtebb a kerekparsavok halozata. Pragaban a Moldva menten eleg jol lehet haladni (mar ahol nem hemzsegnek a turistak).

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ismeretlen! Természetesen a holland infrastruktúrával összehasonlíthatatlan, de nem tudom, hogy melyik része a cikknek volt túlzás, ha a magyarországi, fővároson túli állapotokról beszélünk. Minden évben Csehország más és más területén bringázunk, és csak csodálkozunk a Magyarországhoz képest sokkal fejlettebb kerékpáros infrastruktúrán. Prága esetében igazad van, de Prága, nem a teljes Csehország, csak a töredéke, mint ahogy Budapest sem Magyarország. És a cikk elsősorban nem a napi bicaj használókról szól, akik munkahelyre, vagy városon belül járnak bringával, hanem a kerékpáros turistákról akik, a szabadságukat, szabadidejüket, hétvégéjüket drótszamáron szeretik tölteni. Nálunk a Fertő-tó, Balaton környéke és a Tisza-tó, és talán a Dunakanyar azok a területek ahol különböző szinten, de kiépült a legalább megfelelő szintű kerékpáros turisztikai infra. Oszt ennyi, a maradék csak max. egy-egy település közötti bicajút. Csehországban a Sumava hegységtől, az Elba parton át, Olomouc környéki területig mindenhol vannak jó minőségű, és alacsony forgalmú utak amin biztonságban lehet tekerni. Én pl. nem tudok olyan útvonalat amin pl. Budapestről akárcsak Ócsára el lehetne jutni anélkül, hogy ne rémisszen halálra egy teherjármű. De javaslom hogy teszteljük együtt mind a magyar mind a cseh bringautakat, mert kerékpározni jó dolog. Üdv. Zsolt

    VálaszTörlés
  3. mapy.cz Ez az oldal önmagáért beszél. Szállásfoglalás, látnivalók, útvonaltervezés egy helyen. Csehország ár-érték arányban alighanem verhetetlen. A tömegközlekedés is remek. Van legalább 20 olyan város, amelynek a központja láttán leesik az ember álla, a homokkősziklák pedig egészen elképesztőek. (Cesky ráj, Adrspach-Teplice skály) üdv: József

    VálaszTörlés