2015. február 19., csütörtök

Idézet és pár kép XXV.: Václav Havel – A szabadság igézete

Ez év január végén a budapesti Cseh Centrum szervezésében került sor Michael Žantovský Havel – Egy élet című könyvének bemutatójára. Idézet és pár kép sorozatunkban most azonban nem a pár évvel ezelőtt elhunyt Václav Havel, kiváló író, drámaíró, a Cseh Köztársaság első köztársasági elnöke életét bemutató kiváló művel foglalkozunk. A Kalligram Kiadó 2012-ben jelentette meg a kiemelkedő, nagy hatású politikus esszéinek, publicisztikai írásainak, valamint beszédeinek a válogatását „A szabadság igézete” címmel. A könyvben szereplő írásokat, amelyek közül a legkorábbi 1956-ban, a legkésőbbi pedig 2004-ben született G. Kovács László válogatta és szerkesztette, míg a fordításokban rajta kívül Beke Márton, F. Kováts Piroska, Körtvélyessy Klára, Mészáros Tünde és Varga György vett részt.



Ebből a válogatásból szeretnénk néhány idézetet kiragadni, amelyek sok tekintetben megdöbbentően aktuálisak, és a magyar viszonyokra is tökéletesen jellemzőek.




Globális kenőmájas (2004. október 26.), G. Kovács László fordítása

Délután egy szupermarketben vásároltam. Nagy volt, akárcsak a pályaudvarok csarnokai; kicsit bolyongtam benne, s mint mindig, most is elámultam az ott kínált ételek sokféleségén és mérhetetlen mennyiségén: észrevétlenül arra kényszerítik az embert, hogy jóval több élelmiszert vásároljon, mint amennyiért odament. Ez a késztetés természetesen engem is hatalmába kerített, noha eredetileg egy kiló almáért álltam meg ott, s érdekes dolgokkal megtöltött kocsival távoztam. Egy kis csomagocskát azonban, amely szintén a bevásárlókocsimban volt, végül nem vittem magammal. Egy félkész termék volt: ízesített őrölt hús, melyet elég megsütni, s máris kész a fasírozott. A húsféleségeknél ácsorgó idősebb eladó azonban felismert, s azt tanácsolta, hogy ne vegyem meg. Ez nem is náluk készül – mondta-, hanem isten tudja, honnan szállítják hozzájuk (s nyilván az egész áruházláncba), s valószínűleg senki sem sejti, mi mindent őröltek bele. Leginkább talán e derék ember iránti udvariasságból vezettetve a húst visszatettem a polcra, s megkérdeztem, hol van ebben a városban egy igazi hentesüzlet, ahol a szemem láttára darálják le, amit szeretnék. Az úr egy összeesküvő tekintetével szétnézett, majd halkan ennyit mondott: „Leradíroztak bennünket.” Valaha tehát bizonyára hentes volt, aki némileg megalázónak érezhette, hogy öreg napjaira csak ácsorognia kell egy olyan termékekkel megrakott pult mögött, melyek elkészítésében nem vett részt.”




A kiszolgáltatottak hatalma (1978. október), F. Kováts Piroska fordítása

A poszttotalitárius rendszer lépten-nyomon beleszól az egyén életébe, de természetesen az ideológia álarcában. Ezért a benne élők mindennapjait át- meg átszövi a színlelés és a hazugság: a bürokratikus pártállamot néphatalomnak nevezik; a munkásosztályt a munkásosztály nevében nyomják el; az emberek szüntelen megaláztatását teljes és végérvényes felszabadításuknak tüntetik fel; az információktól való elzárásukat az információk teljes nyilvánosságának; a hatalom nyilvános ellenőrzésével való visszaélést és a hatalmi önkényt a jogszabályok betartásának; a kultúra elnyomását a kultúra felvirágoztatásának; az imperialista befolyás fokozatos kiterjesztését az elnyomottak támogatásának; a szabad véleménynyilvánítás lehetőségének hiányát a legteljesebb szabadságnak; a választási komédiát a demokrácia legszélesebb körű megnyilvánulásának; az önálló gondolkodás tilalmát a legtudományosabb világnézetnek; a megszállást baráti segítségnyújtásnak. A hatalom a tulajdon hazugságainak hálójában vergődik. Ezért kénytelen a meghamisítás eszközéhez folyamodni. Meghamisítja a múltat. Meghamisítja a jelent és jövőt. Meghamisítja a statisztikai adatokat. Úgy tesz, mintha nem lenne mindenható és mindenre kész rendőri szervezete. Úgy tesz, mintha tiszteletben tartaná az emberi jogokat. Megjátssza, hogy senkit sem üldöz. Megjátssza, hogy nem fél. Megjátssza, hogy semmit sem játszik meg.
Az embereknek nem kell elhinnie mindezt a misztifikációt. De úgy kell viselkednie, mintha elhinné, vagy legalábbis szótlanul el kell néznie, vagy legalábbis jó viszonyban kell lennie azokkal, akik operálnak vele.
Csakhogy már ez is elég ahhoz, hogy hazugságban kelljen élnie.
Nem kell elfogadnia a hazugságot. Elég ha elfogadta, hogy vele együtt és benne él. Mert már ezzel is megszilárdítja a rendszert, kiteljesíti, fenntartja – ő maga lesz a rendszer.




Nyárideji töprengések (1991. július-augusztus), Beke Márton fordítása

Így hát rendkívül sajátos állapot tanúi lehetünk: a társadalom ugyan felszabadult, számos tekintetben azonban rosszabb helyzetbe került, mint amikor nem volt szabad. Nem csupán a bűnözés összes formája jelent meg egyik napról a másikra, nemcsak a tömegtájékoztatási eszközöket (itt elsősorban a bulvársajtóra gondolok) öntötte el szokatlan gyorsasággal az az ismert szennyáradat, amely a társadalom tudatának sötét bugyraiból tör elő a történelmi fordulatok pillanataiban, hanem súlyosabb és veszélyesebb jelek is mutatkoztak: nemzetiségi ellentétek és gyanakvások, rasszizmus, sőt a fasizmus egyes jegyei is, istentelen demagógia, intrika és tudatos hazugság, politikai kalandorkodás, gátlástalan és kizárólag egyéni érdekekért folyó, mindennek a legázolásával járó harc, hatalomvágy és nyers ambíció, a fanatizmus különböző válfajai, a lopás teljesen új és sosem látott fajtái, szervezett bűnözés, a tolerancia, a megértés, az ízlés, a mérték és a megfontolás általános hiánya.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése