2014. január 29., szerda

Písek - A legcsodásabb homok

Dél-Csehország északnyugati szegletében, a České Budějovice-ből Pilzen felé vezető 20-as számú út mentén, az Otava folyó partján fekszik Písek városa. Píseket – melynek mai helyén már a IX. században is település állott - a XIII. század első felében (első írásos említése 1243-ból maradt ránk) I. Vencel cseh király alapította. Célja ezzel a környék aranyat tartalmazó folyami homokjának, illetve az ún. Arany Út nevet viselő kereskedelmi útvonal védelmezése volt. A város neve Písek (magyarul homok) is valószínűleg innen eredeztethető. Az újonnan létrehozott település hamar fejlődésnek indult a gyakori vendégként ideutazó későbbi cseh uralkodók (II. Přemysl Ottokár, IV. Károly, IV. Vencel) támogatását élvezve.

Písek az Otava folyóról nézve (fotó: www. poznavamesvet.cz)

A város a középkorban a környező térség (Prácheň) központja volt. Písek a huszitizmus egyik fő híveként, mondhatni bástyájaként 1419 és 1452 között független huszita város lett és gyakorta vendégül látta a híres huszita hadvezért, a trocnovi Jan Žižkát is. Ugyancsak a városka volt a székhelye Mikuláš Biskupecnek, a neves huszita püspöknek. Főként ennek köszönhetően a huszita háborúkban a várost nem tarolták le, és a katonák nem fosztották ki (sőt számos új épületet emeltek), így a harcokat követően is töretlenül tovább tudott fejlődni.

Barokk házak
Ez a felemelkedés egészen az 1546-47-es Habsburg ellenes felkelésig tartott, amely a XVII. század elején a Harmincéves Háborúval folytatódott. 1619-ben és a rá következő évben a várost három alkalommal is elfoglalták. A Habsburgok ellen felkelt helyi cseh nemesek és polgárok 1620. szeptember 30-án végleg kapituláltak. A város ostroma során és feladását követően a Habsburg katonák a lakosok nagy részét egyszerűen lemészárolták és a házak jelentős részét is felgyújtották. A hatalmas sokkot Písek csak igen lassan heverte ki, és az újbóli fejlődést is hátráltatta számos tragikus esemény. Hol a tűzvész pusztított, hol a járványok taroltak, máskor pedig az átvonuló csapatok fosztogattak, romboltak. 1741-42-ben francia és bajor katonák közel egy hónapon át tartották a kezükben a várost, és ez alatt az idő alatt mindent megtettek, hogy minél nagyobb kárt okozzanak a városban és lakóiban.


De a fejlődés és változás ha lassú ütemben is, megállíthatatlan volt. A Dél-Csehország Athénjének is aposztrofált város képe a XIX. század elejére teljesen megváltozott. A település immáron túlnőtte a központi településmagot egykor körülvevő védfalakat, a népesség jelentősen megnövekedett, és Písek egy igazi élő várossá, kulturális és adminisztratív központtá változott. Ugyanakkor erdőkkel határolt környezetében megőrizte nyugalmat árasztó légkörét, így egyben népszerű nyaraló hellyé is vált.  

Putim kapu
Az ipari forradalom itt is jelentősen éreztette a hatását, megerősödött az ipar szerepe, sorra épültek fel a különféle gyárak, üzemek. 1887. június 23-án Csehországban elsőként, itt Písek városában gyulladtak fel a köztéri villany lámpák! A város (irodalmi) története kapcsán természetesen arról se feledkezzünk meg, hogy Písek volt Švejk, a derék katona „budějovicei anabázisának” képzeletbeli középpontja. De ezzel majd egy későbbi írásunkban foglalkozunk.

Szűz Mária születése plébániatemplom
A második világháborúban elszenvedett károkat követően a városka újból magához tért. A szocializmus idején tovább folytatódott az iparosítás, de Písek szerencsére nem vált a nehéz-ipar telepítési őrület egyik célpontjává. Így megőrizhette csöndes, történelmi arculatát ez a közel harminc ezer embernek lakó-, és munkahelyet biztosító városka. A természeti csapások azonban ma sem kerülik el, hiszen 2002-ben az országos árvíz igen komoly károkat okozott a településen, és számos műemlék, köztük a híres kőhíd lerombolásával fenyegetett.

Városháza (fotó: www.icpisek.cz)
A hegedűsök Mekkájának is hívott város, az írók, költők kedvelt települése, azaz Písek ma ideális hely a turisták számára, akik nem csupán a város bőséges történelmi emlékeivel ismerkedhetnek meg, épületeiben gyönyörködhetnek, de könnyen elérhetik a közeli csodálatos kastélyokat (pl. Orlík, Blatná, Hluboká), a varázslatos erdőket, festői kis falvakat is, és még napestig sorolhatnánk, hogy mennyi minden mást.

Písek utcáin
Magában a városban megtekinthető nevezetességek közül most csupán néhányat sorolunk fel. A kihagyhatatlan látnivalók közé tartozik a prágai Károly-hídnál is „vénebb” kőhíd, valamint a kastély, amely egyike a legjobb állapotban fennmaradt csehországi városi kastélyoknak. Ez utóbbi ad ma helyet a Városi Múzeumnak (Prácheň). De a városban járva ne feledkezzünk el a régi Városháza, a Sladovna (Malátaház), a Szűz Mária születése plébániatemplom, a Putim kapu, a Szent Vencel-templom, számos szép tér, szobor, a barokk házak és zöldellő parkok, valamint az 1887 óta üzemelő elektromos erőmű megcsodálásáról sem.

A kőhíd
Ennyit most a látnivalókról, de ígérjük, az év folyamán még számos alkalommal visszatérünk a város érdekességeinek bemutatásához. Mindenkit csak bíztatni tudunk, hogy látogassa meg ezt a csodás kis városkát! 

Írásunk elkészítéséhez háttéranyagokat és szakmai segítséget Písek Város Turisztikai Desztináció Menedzsmentjének munkatársai, nevezetesen Karolína Bočková és Lucie Holá nyújtotta! Ezúton is köszönjük nekik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése