Cseh kisüzemi sörfőzdék 11/2. – Dél-Morvaországi kerület 2.

Hosszabb szünet után folytatjuk a Dél-Morvaországi kerület 42 db kisüzemi sörfőzdéjéből álló kínálat ismertetését. Aki lemaradt volna a délebbre eső sörfőzdék bemutatásáról az Ide kattintva könnyen pótolhatja. De mi haladjunk tovább az úton, hiszen számos újdonság vár ránk. Mindjárt elsőként szaladjunk el a kerület délnyugati csücskébe. Itt a vranovi víztározó mellett fekszik a csodás várral is bíró Bítov falucskája, ahol a tavalyi év folyamán a környékre látogató turistákat és persze az állandó lakosokat immáron egy lokális sörműhely is örvendezteti. A rutinos vendéglátós, Roman Tesař alapította Hasičský pivovar azaz Tűzoltó sörfőzdében elsősorban félbarna és barna cseh lágereket főznek, időnként egy-egy más különlegességet. A turisztikai szezonon túl magát a főzdét csak pénteken és szombaton délután 5 óra után lehet nyitva találni, de a szintén a család tulajdonában álló Restaurace U Tesařů műintézményben egy kis kóstolóra bátran számíthatunk.

Znojmoi tizenkettes

Eme korántsem vad, de mindenképpen nyugati kitérő után mozduljunk vissza kelet felé Znojmo városába, ahol ugyan a sörfőzés története egészen a XIV. századig nyúlik vissza, de 2009-ben a helyi sörgyárat felvásárló multi természetesen a saját gazdasági érdekei mentén a sörgyárat felszámolta, és a városi sört, a Hostan-t a brno-i gyárában kezdte el korántsem ugyanolyan minőségben termelni. Azonban ezt a lépést a helybéli lakosok nem csupán nem értékelték nagyra, hanem szerveződni kezdtek. A szervezkedés a végén odavezetett, hogy a tavalyi év végén sikerült is egy modern, korszerű technikai berendezésekkel ellátott, de a receptúrát illetően a régi hagyományos lokál sör újrateremtésére képes sörfőzdét megnyitniuk. Az így feltámadt Znojemský městský pivovar levét nemes egyszerűséggel Znojmoi Sörnek nevezik, amelyet 11-es és 12-es világos változatában is megkóstolhatunk, és PET palackban vagy 0,75 literes üvegben (!) haza is vihetünk.

Pivovar U Šneka
De ha már egyszer lúd, akkor legyen az szép kövér! Így a 2015-ös esztendőben nem is egy, hanem mindjárt két znojmoi sörfőzdét is sikerült megnyitni. A másik főzde a Pivovar U Šneka, amely a hírek szerint csak egy kis kapacitású sörfőző szettel dolgozik, ám annál lelkesebben. Sajnos a sörökről belső ismereteket még nem szerezhettünk, mert éppen a Pivnice U Šneka-ban, azaz a söröző részben is csak más regionális sörfőzdék (pl. jihlavai süni) nedűit rendelhettük. Sebaj, majd máskor.

Dráteník
Znojmo közvetlen közelében, lényegében a fizikailag vele összenőtt Nový Šaldorf-Sedlešovice egy 2013-ban alapított minisörfőzdének ad vagy félő, hogy csak adott helyet. Ez az U Dyje, amelyről az a hír járja, hogy idén nem biztos, hogy kinyit, így most többet nem is szólunk róla, inkább csendben szurkolunk neki. Viszont él és virul a Znojmótól északra fekvő kis faluban, Únanovban tavaly megnyitott kisüzemi sörműhely, a Dráteník (Bádogos). A szinte kötelező jellegű 11-es világos söre mellett egy izgalmas 13-as karamellás félbarnával kedveskedik új rajongóinak.

Már nem is csak egy Mamut, egyenesen Mastodont
Hagyjuk magunk mögött Znojmo vidékét és ruccanjunk át a szintén az osztrák-cseh határ mentén fekvő másik festői szépségű városkába, Mikulovba. Itt jelenleg két sörfőzde készít remek söröket, melyek közül a komolyabb múlttal rendelkező az immáron öt éves Mamut. Állandó jelleggel 10-es, 12-es világost és 11-es félbarna ležákot főznek, de szezonálisan 13-as barnát, valamint Mastodont márkanévvel erőteljes 14-es világost és 15-ös félbarnát is hordóba töltenek. Ez utóbbit néhány hete saját magunk is megízlelhettük, és sem az ízét, sem az erejét illetően nem csalódtunk. A mamutok fő lelőhelye az U Chlupatého slona nevű söröző, de Brno-ban és számos más kisüzemi sörfőzde söröket preferáló vendéglátóhelyen is rájuk bukkanhatunk. A cseh sörfőzdenyitási hullámra felült egy másik mikulovi egység is, mégpedig a Hotel Galant, amely a tavalyi év során döntött úgy, hogy a vendégeik kényeztetése végett a már meglévő szolgáltatásaik mellé a saját sör kínálatát is beveti. Sajnos további információink az itt fellelhető sörökről nincs, várjuk mások tapasztalatait!

1. chodský pivovárek na Moravě
Brno felé haladva a D2-es autópályán érdemes letérni Hustopeče városánál, ahol a változatosság kedvéért ugyancsak 2015-ben főzte le első söreit a Hradní pivovar. 10-es, 11-es Hradní, Rubin névre hallgató 11-es félbarna szépség, valamint a 12-es világos jelenti most a stabil alap sörválasztékot, a hagyományos cseh lágersör főzés szellemében. Innen nem messze, Šitbořice falujában a szép hosszú nevű 1. chodský pivovárek na Moravě már jóval kísérletezőbb jellegű intézménynek tekinthető. De mielőtt még a választékáról szólnánk, elmélkedjünk el a sörfőzde nevén. Az „Első chod sörfőzde Morvaországban” elnevezés onnan adódik, hogy az alapító sörfőző mestere a cseh székelyként is hívott délnyugat cseh határvédő népcsoport, a chodok „fővárosából”, Domažlice-ből költözött erre a vidékre. Több mint 20 év tapasztalatszerzést követően döntött úgy, hogy megnyitja saját műhelyét. Mivel mondhatni nem az internetről szerezte a tudását, így a sörfőzdéjében bátran nekikezdett a hagyományosabb cseh sörök (11-es, 12-es, 14-es világos) mellett mézes, gyógyfüves, karamellás, mandulás, valamint 15-ös bivalyerős változat készítéséhez is. A több mint 10-féle sörből természetesen nem kóstolható meg egyszerre valamennyi, persze „csakis” azért, hogy legyen miért visszatérni.

Xaver
A dél-morvaországi kisüzemi sörfőzdék bemutatását megkísérlő cikkünk második részét két Brno közvetlen közelében, attól déli-délkeleti irányban fekvő sörfőzdével zárjuk. Közülük az első a Blučina falván üzemelő Xaver, ahol ugyanezen a néven 12-est, továbbá 18-as Oldřichot, 22-es (!) gyömbéres Vladimírt és a 12-es kenderes Ludmilát főzik 2014 óta. A másik műhely pedig a régebben Měnínben, manapság Šlapanicén jegyzett Santon, melyről csak annyi információval bírunk, hogy a világos 13-as söre kiváló. Reméljük, egyszer mi magunk is megítélhetjük ezt. Ezzel zárul az igen nagy számú dél-morva sörfőzdék bemutatásának második, de nem befejező része, hiszen még vár ránk az Oslavany sörfőzdék kacifántos története, Brünn új sörműhelyei, és még néhány kellemes meglepetés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése