A száz legnagyobb cseh

2005-ben egy korábbi BBC-s TV műsor cseh változatában, a Největší Čechben lehetőség nyílt az emberek számára, hogy megválasszák a 100 legnagyobb - legnépszerűbb cseh alakot. Ugyan a műsor műfajából, lebonyolításából adódóan a lista és a helyezések nem százszázalékosan nevezhetők objektívnek, hiszen a szavazatokat nagyban befolyásolták az adott kor aktuális hírei, történései mégis egyfajta képet adnak arról, hogy kik is azok a cseh személyiségek, akikre a cseh közvélemény a legbüszkébb, akikkel leginkább tud azonosulni. Természetesen nem szeretnénk mind a száz személyt felsorolni, de szemezgessünk egy kicsit a listáról.
 
IV. Károly
A legnagyobb cseh személyiségek többségében történelmi alakok, egykori uralkodók, politikusok, forradalmárok, katonai vezetők. Mindjárt a lista első helyén IV. Károly király áll, őt követi Tomáš Garrigue Masaryk az első csehszlovák elnök, majd a bronzérmes pozícióba Václav Havel, az utolsó csehszlovák és első cseh elnök került. A legjobb 20 között ott találjuk még Jan Žižka huszita vezért, Pogyebrád György uralkodót, a mi Mátyás királyunk fogva tartóját, apósát és ellenlábasát, II. Přemysl Ottokárt a Vas és Arany Királyt, Szent Vencelt és Václav Klaust, egykori elnököt is, de ez utóbbi politikus, ugyancsak szerepelt egy másik listán is, ahogyan azt majd a cikk végén látható. 
 
II. Rudolf
 
A listán szerepel Edvard Beneš is, aki ugyan a németek és magyarok számára nem egy szimpatikus alak, de Csehországban jelentős tisztelet övezi, hiszen nagyban hozzájárult a csehszlovák függetlenség elnyeréséhez. A történelmi személyiségek között megemlíthejük még II. Rudolf cseh és magyar uralkodót, számos más cseh királyt (II. Vencel, I. Ottokár, Luxemburgi János stb.), Jan Palachot, aki a kommunista rezsim elleni tiltakozásul felgyújtotta magát és néhány cseh szentet is (Vencel, Bohémiai Ágnes, Adalbert, Ludmilla, Zdislava).
 
Antonín Dvořák
 
A zene, az irodalom, a film és mindenféle más művészetek igen fontos szerepet játszanak a csehek életében, ezért nem csoda, hogy a százas listájuk nagy részét művészek foglalják el. Nekünk magyaroknak is több mint ismerősen cseng Antonín Dvořák, Bedřich Smetana, Leoš Janáček zeneszerzők, Karel Čapek, Božena Němcová, Jaroslav Hašek, Franz Kafka, Milan Kundera, Bohumil Hrabal, Jan Neruda irodalmárok neve, de ugyancsak tudjuk, hogy kiről is van szó ha azt halljuk, hogy Miloš Forman, Alfons Maria Mucha, vagy František Palacký.

Karel Gott
 
A lista negyedik helyén szerepel Jan Amos Komenský, azaz Comenius, a Nemzetek tanítója, aki mint közismert Sárospatakon is élt, tanított, alkotott. A 13.helyen ismét egy kultikus alak, az örök ifjú, már életében is halhatatlan Karel Gott áll, aki most 75 évesen is ugyanúgy telt házas koncerteken lép fel, mint 40 évvel ezelőtt. Ott van a listán Tomáš Baťa, a híres cipőgyár megalapítója, Magdalena Dobromila Rettigová, a híres „leánynevelő“ és szakácskönyv író, és némi meglepetésre megtalálhatjuk Mária Terézia Habsburg magyar és cseh királynőt is, aki ugyan nem Bohemia szülötte, de kétségtelenül nagy hatással volt ezen egyik királysága életére.
 
Sigmund Freud
 
A tudományos világ, a világhíres kutatók, tudósok is örvendetesen helyet kaptak a legnagyobbak között. A számunkra is ismertebb nevek közül megemlíthetjük Jaroslav Heyrovskýt a polarográfia felfedezőjét, Jan Evangelista Purkyně élettan kutatót és anatómust, Gregor Mendelt, a genetika egyik atyját, Jan Janský biológust akinek a nevéhez kötődik a vércsoportok felfedezése, és persze ott van a listán Sigmund Freud is, akit szerintem senkinek sem kell különösebben bemutatni. 
 
Emil Zátopek
 
Természetesen a sportolók sem maradtak ki a listáról. Rögtön a 12. helyen találhatjuk a valaha élt legnagyobb cseh futót Emil Zátopeket, a többszörös olimpiai bajnok hosszútáv futót, a „cseh mozdonyt”. A lista első felében található Jaromír Jágr a még ma is aktív jégkorong klasszis, Ivan Hlinka hoki játékos és edző, Roman Šebrle és Jan Železný atléták, Věra Čáslavská tornász, Pavel Nedvěd korábbi focista. A százas listán helyet kapott még Dominik Hašek a két éve visszavonult jéghoki kapus, Milan Baroš focista, valamint a leghíresebb cseh származású tenisz fenomén, Martina Navratilova.
 
Jára Cimrman mellszobra
 
A szavazás külön érdekessége volt, ami igazán jellemző a cseh humorra, hogy az első körben a legtöbb voksot Jára Cimrman költő, zeneszerző, utazó, matematikus, felfedező, sportoló és még sorolhatnánk kapta, akivel csak egyetlen probléma volt, mégpedig az, hogy sohasem létezett. Cimrman alakját Jiří Šebánek, Zdeněk Svěrák és Ladislav Smoljak humoristák találták ki még a 60-as évek második felében, és azóta a modern cseh folklór legnépszerűbb „személyisége” lett. Lényeg, a lényeg szegény Cimrmant a műsor szervezői kizárták a versenyből, mint nem élő alakot, de azért külön kategóriában megemlékeztek róla.
 
Klement Gottwald, akire a legkevésbé büszkék a csehek
 
A száz legnagyobb cseh személyiség megszavaztatásával párhuzamosan a nézők a 10 legrosszabb alakról is dönthettek. Az ő 10-es listájukon nem túl nagy meglepetésre főként a XX. század kommunista vezetői (Klement Gottwald, Gustáv Husák), illetve az aktuális politikai élet szereplői, köztük a legnagyobbak között is szereplő Václav Klaussal, aki a rossz fiúk sorrendjében is előkelő, harmadik helyet ért el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése