Buchlov vára

Dél-Morvaország egyik legrégebbi védelmi építménye Buchlov vára, mely a Zlíni kerületben, Uherské Hradiště várostól nyugatra fekszik. A XIII. század első felében késő román stílusban I. Přemysl Ottokár vagy a fia I. Vencel király (pontosan nem tudják) által emelt vár főként a Chřiby hegyen át vezető számos kereskedelmi út (köztük a nevezetes Borostyánkő-út) őrízetére épült. Emellett védelmet nyújtott a többnyire a Magyar Királyság felől érkező támadások ellen is. Idővel a buchlovi vár a környező, többnyire erdőfedte környék erdő-, mező- és vízgazdálkodásának igazgatási központjaként is szolgált. A vár egészen a XVI. század elejéig a cseh király tulajdonában állt, de gyakorta került az uralkodó hitelezőinek zálogbirtokába. Ezen hitelezők jellemzően gazdag morva nemesi családok tagjai voltak, köztük a XV. században a Cimburk család tagjai akik új, késő gótikus stílusú palotává építették át a várat. Később mások mellett a boskovicei Arkleb, a Žerotínok majd a Zástřizly családhoz tartozott. Az utóbbi nemesi família módosított a váron reneszánsz stílusban.


A huszita háborúk alatt a felkelő csapatok sikertelenül ostromolták meg, ezért inkább a környező falvakat, városokat, templomokat rombolták le. 1468-ban Mátyás királyunk egyik serege vette ostrom alá, és ha elfoglalni nem is tudták, de az akkori vár kétharmadát sikeresen lerombolták. 1490-re újjáépítették a várat, immáron jócskán megerősítve.

A vár makettje

A harmincéves háború alatt a svéd csapatok vették ostrom alá, de az akkori tulajdonos, Hanuš Zikmund z Petřvaldu igen jelentős összeget fizetett az ellenség parancsnokának, csak hogy ne tegyék tönkre a várat. 1644-től ugyanis a Petřvaldok lettek a vár új urai, akik barokkosításba kezdtek, de meghagyták, sőt megerősítették az első udvart, bástyával és kaputoronnyal kiegészítve, az esetleges török támadás elleni védekezés részeként.

 
A XVII-XVIII. században a középkori kastély állaga erősen függött a tulajdonos aktuális vagyoni helyzetétől. Mivel nagyon sokba került a fenntartása és a kor igényeinek sem felelt már meg, így a család a közeli Buchlovicén épített egy kastélyt majd odaköltözött. Így 1751-től állandó lakója már nem volt a várnak.



1800-ban a várat az Uherčicéről származó Berchtold család örökölte meg. A nemesi család két tagja, I Leopold és Bedřich mindketten orvosok voltak és jelentős és értékes gyűjteményt hagytak maguk után. Leopold jelentős tudós és humanista volt. Életét tudományos kutatásoknak, emberbaráti tevékenységnek és a legszegényebbek megsegítésének szentelte. Ő volt olyan okos, hogy népszerűsítette a himlő elleni tömeges védőoltást, ellentétben az USA jelenlegi vezetőivel. Olyan emberek újraélesztésével is foglalkozott, akiket halottnak véltek. 1807-ben saját lakóhelyén, a buchlovicei kastélyban kórházat rendezett be és itt katonai valamint polgári betegeket egyaránt kezeltek. A kórházban két év alatt 1200 beteget ápoltak, az ellátás ingyenes volt. Leopold halála is mondhatni „stílszerűre” sikeredett. 1809-ben egy sebesült francia katonától akkor kapta el a tífuszt a velehradi katonai kórházban, amikor elsősegélynyújtás közben mesterséges lélegeztetést alkalmazott a katonán.


 
Érdekességként még megemlítenénk, hogy a Berchtold család másik tagja, bizonyos I Zikmund, mint a királyi őrség tagja a magyar oldalon vett részt az 1848-49-es szabadságharcban. A forradalom és szabadságharc leverését követően csak a császári udvarban szolgáló felesége (mitrovicei Ludmilla) közbenjárásának köszönhette azt, hogy nem végezték kis. Ehelyett életfogytig tartó lakóhely el nem hagyásra, azaz házi őrizetre ítélték. A legenda szerint élete végéig egy hurkot kellett a nyakában hordania, folyton emlékezvén az eredeti ítéletre.



1945-ben a Beneš dekrétumok kihirdetésével a buchlovi vár az állam tulajdonába került és maradt a mai napig is. Azóta a felújítási munkálatok folyamatosan zajlanak.


 
Buchlov vára egykor bíráskodási joggal rendelkezett, és az úgynevezett „vadászbíróság” halálos ítéleteket is hozhatott. Jó idő esetén a bíróság jellemzően a szabadban ülésezett. A bírák a reneszánsz teraszon ma is látható kőasztal körül foglaltak helyet, míg az elítélt egy kőtömbön ült. A halálra ítélt szerencsétlen a hagyománynak megfelelően kapott még egy utolsó pohár bort, valamint egy kis kenyeret és sót, majd a kivégzés helyére vitték.



Egy legenda szerint 1581-ben Jan Vlčeket, az akkori úr személyes inasát orvvadászatban való részvételéért halálra ítélték. A bíróság előtt újra és újra ünnepélyesen megesküdött az ártatlanságára és arra kérte a bírákat, engedjék meg neki, hogy egy kis hársfát gyökereivel felfelé, koronájával a földbe fordítva ültessen el. Azt mondta: ha az így elültetett fa tavaszra kihajt, az bizonyítja majd az ártatlanságát. A bírák teljesítették a kívánságát, és tavasszal valóban zöld levelek jelentek meg a kis hársfa gyökerein, így Vlčeket szabadon engedték.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése