A mesés Prácheňsko kincsei IV. - A Prácheňsko 10 legszebb temploma

Az egyházi műemlékekben gazdag Csehországban igen hálátlan feladat a legszebb, legizgalmasabb egyházi épületeket, közülük is kivált a templomokat megnevezni. A megannyi építészeti csoda közül a tíz legszebbet kiemelni még egy olyan kisebb területen is szinte lehetetlen feladat, mint jelen minisorozatunk célterülete a Prácheňsko régió. Így most következzék a Csehország, nem csak Prága szerkesztőinek saját kis tízes listája, amelyet mindenki a saját tapasztalatai, ízlése alapján bátran átszabhat.



1. Szent Kereszt- (kolostori) templom (Písek)
Písek városában számos pompás templom áll, mi közülük ezúttal nem a Szűz Mária születése-plébániatemplomot, de nem is a Szent Vencelt szemeltük ki. Választottunk a város főterének sarkán bújik meg és a Szent Kereszt- (kolostori) templom névre hallgat. A mai épület helyén már a XIII. század második felében is állt egy domonkos-rendi templom, amelyet azonban a huszita mozgalmak idején részlegesen megsemmisítettek, a szerzetes lakóit pedig az Otava folyóba dobták. A rekatolizáció során azonban újjá formálták és összekötötték az újonnan épített kolostori épülettel. A templom reneszánsz homlokzata sgrafittoval díszített, a főoltár a XVIII. század elejéről származik, az épület padlója alatt pedig részben az egykori helyi úri család (Švamberkek), részben szerzetesek földi maradványait tartalmazó kriptákat őrzik.

2. Szent Miklós- (temetői) templom (Kašperské Hory)
Második választottunk a fenséges Šumava-hegység egyik nagy múltú kisvárosában áll. A mai napig is jelentős zarándok helyként működő Kašperské Horyban három csodás templom található. A főtér ékességét jelentő Szent Margit-templom és a Havas Szűz Mária- (zarándok) templom mellett mi most a harmadikra, a város határain túl fekvő Szent Miklós-templomra hívnánk fel a figyelmet. Ez az 1315 körül épített templom kezdetben nem csak Kašperské Hory, hanem a közeli Rejštejn városka lakosait is szolgálta, amíg mindkét helyen meg nem épült a saját egyházi épület. A három hajós Szent Miklós-templom, a mellette álló Szent Anna-kápolnával az egyik helyi temető közepén helyezkedik el, csodásan megőrizve a XIV. századi építészet stílusjegyeit. Az alacsony oldalsó tornyú épületben a belső falfestmények, freskók egy része szintén ebből a korból maradt fenn. Ugyancsak varázslatos az 1700-as években készített festett mennyezet rész is.


3. Miasszonyunk plébánia templom (Vimperk)
Harmadik választottunk az ugyancsak a Šumava-hegységben, pontosabban annak kapujának hívott Vimperk város lejtős főterének aljában álló épület, a Miasszonyunk plébánia templom. A templom első írásos említése 1365-ből maradt fenn, de maga az épület valószínűleg sokkal régebbi keletű. A vimperki vár Szent Bertalan-kápolnájától vette át a szerepet. A templom aszimmetrikus dupla hajós szerkezetű, dél-nyugati sarkán a templom toronnyal. A Szent Anna-kápolna 1500-ben épült hozzá. A templomon 1600-ban, majd a XVIII. és XIX. században további módosításokat végeztek. A főoltára barokk stílusú, akárcsak az 1768-ból származó üveggel fedett sír, amely a Szent Inocence csontvázát rejti. A templom mellett a főteret "lezárva" áll az 1500-ból származó, Vimperk várossá fejlődésének dicsőségét hirdető, eredeti gótikus stílusú harangtorony.


4. Szent Vencel-templom (Kadov)
Azonban nem csak a kisebb-nagyobb városokban, hanem az apró falvakban is rábukkanhatunk csodás templomokra. Erre jó példa a Horažďovice és Blatná között csaknem félúton fekvő Kadov település Szent Vencel-temploma. Az épület eredetileg gótikus stílusú, melyet később, a XVIII. század folyamán barokkosítottak. Az egykori szomszédos reneszánsz kastély épülettel, melyet a XVIII. század végén magtárrá alakítottak át, valamint a Lineker-család neogótikus sírboltjával együtt ma egy csodás épített környezet része.


5. Szent Lőrinc-templom (Putim)
Egy másik kis faluban, a Švejk kalandjai révén közismert Putimban áll a kora gótikus Szent Lőrinc-templom. Eredetileg a XIII. század második feléből származik, de azóta többször is átalakították. A huszita háborúkat követően egyszerre szolgálta a katolikus és a protestáns közösséget is, persze a kétféle hívőket térben elválasztva. Az előbbiek a déli hajót használták istentiszteletre, míg az utóbbiak az északit. A ma is látható barokk belső berendezés 1700 körül készült.


6. Szűz Mária születése templom (Kotouň)
A Prácheňsko régió nyugati szélén, a Kotouň nevű falucskában áll az 1703-1705 között emelt Szűz Mária születése templom. A korábbi templomocska helyére épített épületet egy Antonio Di Maggi nevezetű olasz építész álmodta meg. A templom érdekessége az alagsorban található hatalmas csonttár. Az épületet temető öleli körbe, melynek egyik sarkában áll az 1696-ból származó alacsony harangtorony.



7. Szentháromság-templom (Rabí)
A Csehország egyik leghatalmasabb várával büszkélkedő Rabí legrégebbi épülete a Szentháromság-templom. A mai templom 1498-ban épülta várral együtt emelt (az 1300-as években) előde helyén. Egykor elsősorban mint várkápolnaként használták és közvetlen összeköttetésben állt a várral. Utoljára 1907-ben alakították át. A hajók bordás keresztboltozatúak, a plébánia pedig ötszög alakú.


8. Szent Prokop-templom (Strakonice)
Strakonice, a cseh dudazene fővárosa számos építészeti stílus jegyeit különállóan is tükröző várának déli részén található a két hajós Szent Prokop-templom, amely a XIII. században épült. Az 1714-22 között lezajlott barokk rekonstrukció során egy hatalmas toronnyal toldották ki. A belső berendezés szintén ebből a korból maradt fenn. A főoltár 1788-ban épülhetett, de az eredeti gótikus, 1340-ből származó falfestmények egy része is még látható.


9. Szűz Mária születése templom (Vodňany)
A szépen megőrzött középkori városfal maradványokkal rendelkező Vodňany központjának domináns épülete az 1415-1435 között emelt Szűz Mária születése templom. A kéthajós építményt előbb az 1580-as években építették át, majd 1894 és 1897 között neogótikus stílusban felújították. A templom belső kialakításában a híres cseh festő Mikolas Aleš is részt vett. 

10. Loyolai Szent Ignác Jezsuita-templom (Březnice)
Végül, de nem utolsó sorban utazzunk el a Prácheňsko régió északi széléhez, Březnice városába. A Vlčava folyó mentén fekvő település legnagyobb ékessége kétségkívül a kastély épület, de emellett ugyancsak figyelemre méltó a csodálatos Loyolai Szent Ignác Jezsuita-templom is, amelyet 1642 és 1650 között építettek. A pompás építményen számos értékes faragás is megfigyelhető. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése