Vadászat Csehországban – egy kis betekintés

Az elmúlt napokban sorra jelentek meg cikkek arról, hogy Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkárunk 75 ezer eurós fácánvadászatot rendelt meg a Lesy České Republiky-tól, azaz a csehországi erdőterületek többségének kezelését végző állami tulajdonú vállalattól, amelynek nemrég kinevezett vezetője a magyaros nevű Daniel Szórád. Politikai véleménynyilvánítástól tartózkodó netmagazin lévén csak azt mondhatjuk, hogy ez a nem éppen olcsó mulatság legyen az ő gondja, vagy éppen élvezete. Nekünk mindenesetre egy remek apropót szolgáltatott ahhoz, hogy bepillantást nyújtsunk a Cseh Köztársaságban zajló vadászat rejtelmeibe.



A vadász munkában

Csehország egyike azon kevés európai országoknak (hazánk mellett), ahol bőséges vadállomány, és jól szervezett vadászati szolgáltatások állnak a külföldi vadászok rendelkezésére. A gyönyörű erdős-mezős táj, a dimbes-dombos terep, a kastélyok, szép kis falvak ideális kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak az egyszerű mezei turisták, és a vadra leső embertársaink számára is. A vadászat mondhatni évezredes múltra tekint vissza az országban. Erről tanúskodnak a vadász jeleneteket megörökítő festmények, szőttesek, egyéb művészeti alkotások és persze a kastélyokban kiállított gyönyörű trófeák. A mostani híradásokban is megemlített Konopiště kastélyában a szarajevói merényletben elhunyt Ferdinánd trónörökös rendkívül gazdag trófeagyűjteménye ma is megtekinthető. A kiállításhoz volt miből válogatni, hiszen Ferdinánd az életének valamivel több mint 50 éve alatt mintegy 300 ezer vadat lőtt le!



Konopiště környéki vadászterületek
A trónörökös egykori magán vadászterülete ma is népszerű hely a vadászok körében, hiszen több mint 2000 hektáron lőhetnek fácánra, a 450 hektáros Vlková és a 280 hektáros Třebenice vadaskertekben pedig muflonokat, dámvadakat és más nagyvadakat ejthetnek el. További 7000 ezer hektáron pedig őzre és vaddisznóra vadászhatnak a „véres sportág” rajongói.

Konopiště - trófeagyűjtemény
De lássuk egy kicsit részletesebben, hogy milyen vadakat ejthetnek Csehországban a hazai és vendégvadászok. A legnépszerűbb vadászható emlősfaj a gímszarvas (Cervus elaphus), amely egyike a legnagyobb termetű szarvasféléknek. Az országban elsősorban az erdő borította határ menti hegyi területeken, valamint a cseh-morva határvidéken, a Felföldön (Vysočina) él. A vadasparkok kedvelt állatfaja. A 2012. évi állományát 29880 körülire becsülték, amiből a vadászati szezonban 21919 példányt lőttek ki. (Megjegyzendő, hogy Magyarországon a gímszarvas állományt 2012-ben 96200-ra becsülték).




Másik kedvenc célpont az európai dámvad (Dama dama), amely előző rokonához képest jó 70-80 kilóval könnyebb, és más paramétereiben is kisebb. A mintegy 27,5 ezres állományból 14,5 ezret lőttek le 2012-ben. Mondani se kell, hogy a vadászok népszerűségi listáján előkelő helyen szerepel a Bambi, akarom mondai az európai őz (Capreolus capreolus). A csehországi állománya több mint 300 ezer, amelyből a 2012-es vadászati szezonban 108 ezer fölött lőttek ki.


Szikaszarvas
A többi szarvashoz képest jóval kisebb cseh állománnyal rendelkezik az egész életében foltmintázatú szikaszarvas (Cervus nippon), amelynek két alfaja a japán szikaszarvas és a Dybowszki szikaszarvas is lőhető Csehországban. A nem őshonos szika Magyarországon szinte kizárólag csak a fehérvárcsúrgói arborétumban láthatóak, míg a cseh majdnem szomszédainknál Bouzov, Pilsen környékén és más kisebb foltokban is előfordulnak. Állománya 10400 példány feletti. A 2012-es vadászati szezonban lelőtt szikaszarvasok száma 12500 volt. Ne lepődjünk meg, nem elírás, hogy többet lőttek ki, mint ahányan voltak. A tavaszi állománybecslést követően természetesen jön a szaporulat, és az így felduzzadt állományból történik a vadászat.




Következő kedvelt vad az Ovis aries azaz a muflon. A Korzika, Szardínia és Ciprus szigetéről behozott, és Európa számos részén elszaporodott (néhol túlságosan is) állatfaj Csehországban is már 21 ezret meghaladó állománnyal képviselteti magát. Ebből a vadászati szezonok során 9-10 ezret terítenek le. Jeseníky-, Lužické hegységekben, és a Kralický Sněžník területén él Csehországban a zerge (Rupicabra rupicabra). A 330 példányt sem elérő állományukat 2012-ben 15 állattal ritkították a legális vadászok.

Vaddisznó
Megemlíthetjük még a jávorszarvas csehországi előfordulását is, de csak 20 példány él az ország határain belül, állományuk védelmet élvez, nem vadászható. De annál inkább lőhető, és a vadászok kedvenc terítéke közé tartozik a rendkívül szapora, és a mezőgazdasági károk jelentős részéért felelős vaddisznó (Sus scrofa). Állománya az utóbbi évtizedekben rendkívül megnőtt. Az 1970-es években is csak pár ezer példányt lőttek még le az országban, de mára 184 ezer körül van a vadászati idényben lelőtt egyedek száma. Az állomány maga 2012-ben 63800 db volt, de ne feledjük el, hogy egy vaddisznó nőstény 115 napos vemhességet követően 4-10 kismalacnak adhat életet, azaz a szaporulat rendkívül jelentős.




Ugyancsak bőséges ivadékot tud produkálni a vörös róka (Vulpes vulpes) is, amelynek állományát Csehországban közel 65 ezer példányra becsülték 2012-ben. A vadászati szezonban lelőtt rókák száma meghaladja a 70 ezret. A ravaszdi mellett érdemes még megemlíteni a közel 27 ezer fős cseh állománnyal bíró borzot (Meles meles), a nyestet (Martes foina), a nyusztot (Martes martes) melyek számát évente mintegy 16 ezerrel csökkentik, valamint a nyestkutyát (Nyctereutes procyonoides), amelyből közel 1000 példányt iktatnak ki örökre a vadászok.

Fácán és nyúl teríték
A vadászható emlősök között meg ne feledkezzünk a mezei nyúlról (Lepus europaeus). Csehországban 2012-ben a becsült állománya jóval meghaladta a 260 ezret, amelyet a vadászati szezonban 58 ezerrel csökkentettek. Persze minden esetben számoljunk azzal a mennyiséggel is amit az illegális vadászok lőnek le évről évre. A madarak közül csak szinte felsorolás szerűen említsük meg a fácánt (évi 5-600 ezres terítékszám), valamint a tőkés récét (250-320 ezer lelőtt állat), és a szarkát (pár ezer darabos teríték). A legtöbb állatfaj esetében a vadászott példányok száma meredeken megemelkedett. Ez azonban nem igaz a siketfajdra, amelynek állománya olyan veszélyesen alacsony szintre zuhant vissza, hogy a korábban még alkalomszerűen vadászott madarat már fokozottan veszélyeztetett állatfajjá minősítették, vadászatát teljesen megtiltva.




Amint az a számokból is jól látszik, a vadászat nem kis volumenű üzlet, hanem egy igazán erős gazdasági ágazat. Csehországnak is igen jelentős bevétele származik a hazai és a külföldi vadászoktól akik sokféle módon fizetnek nagy összegeket a vágyott vadak elrejtéséért, és persze ennek a hagyományos sportágnak az űzésével együtt járó hangulat átéléséért.



Egy kis privát utószó: A vadászatot és a vadászokat lehet szeretni, lehet gyűlölni (bevallom jómagam sem rajongok minden esetben a sportvadászokért), de az tagadhatatlan, hogy a vadállomány szabályozása szükséges az ember érdekében, és ennek egyik válfaja a kívánt létszám feletti állatok kilövése, kilövetése. És ez így van jól, feltéve ha erről nem politikusok, hanem természetvédelmi és erdőgazdálkodási szakemberek döntenek együttesen.



Az adatok forrása: Ing. Jan Dvořák, Ph.D. - Ing. Radim Plhal doc. - Ing. Jiří Kamler, Ph.D. - Bc. Jakub Drimaj: Game management, Brno. 2014


2 megjegyzés:

  1. Bár elsősorban nem vadászok olvassák az itt megjelent cikkeket, de mivel témába vág, nem lehet szó nélkül elmenni a szerző nyelvhasználata, szakmai hiányosságai mellett.
    Jelezném, hogy a vadászokat illető különböző jelzők (laikusokban negatív képet rajzol ki a "véres sportág rajongói" kifejezés) mellett erősen tükrözi a szakmai tudatlanságot a vadfajok latin nevének elírása, ferdítése (gímszarva helyes neve: Cervus elaphus, muflon szakmában használt latin neve:Ovis aries), a vadasparkok, mint a vadászat helyszíne (vadászkert,vadaskert a megfelelő megnevezés, a vadasparkon különleges engedéllyel vadászhatnának az arra jogosult hivatásos személyek).
    Összefoglalva tehát, mielőtt egy ilyen cikket megjelentet valaki egy blogoldalon akár, érdemes utánaolvasni a szakmai nyelvhasználatnak, esetleg lektoráltatni hozzáértő személlyel.
    Üdv a vadásznak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!

      Mindenekelőtt köszönöm a levelét, és hogy felhívta a figyelmemet arra, hogy hibákat ejtettem a cikkben. A szakmai hiányosságaimat felvállalom, mivel nem vagyok vadász és még csak tökéletes sem. Sajnos a főfoglalkozás melletti non-profit magazin írás, szerkesztés korántsem ad annyi időt és energiát, hogy valamennyi cikkhez egy lektort keresgéljünk. Viszont éppen itt jön be az Ön, és Önhöz hasonló jó szándékú olvasók szerepe, akik feltárják a hibákat, így mi is ki tudjuk javítani őket. A cikkünk nem vadászat és nem vadász ellenes, az esetleges sértőnek talált nyelvhasználatért elnézését kérem, de pl. a "véres sport" kifejezést éppen egy vadásztársától hallottam, és ő ezt büszkén mondta. Még egyszer köszönöm a segítő szándékát, és ha teheti továbbra is szóljon ha nem megfelelőséget fedez fel a cikkeinkben!

      Köszönettel

      Munkácsi Zsolt

      Törlés