Csapó 3,2,1 – Forgassunk filmet Csehországban!

Már számos korábbi cikkünkben, elsősorban a csodás cseh váraknál, kastélyoknál (pl. Bouzov) jegyeztük meg, hogy Csehország kiváló terep volt, és ma is az a filmek készítői számára. Akár szuperprodukciókról, akár csak B, C, D kategóriás filmekről van szó, a producerek-rendezők előszeretettel választják a cseh-morva földeket filmforgatási helyszínnek. Van amikor a filmet nézve rögtön rájövünk, hogy pl. a csodás Prágában járunk, máskor azonban csak utólag ismerjük fel a csodaszép díszletet. Most megpróbálunk egy kis ízelítőt adni az elmúlt harminc év mindazon nem cseh(szlovák) filmjeiből, amelyek teljes egészét, vagy egy-egy részét Csehországban vették fel, ezáltal is népszerűsítve a netmagazinunk állandó főszereplőjét.


Český Krumlov (A mágus)

Kezdjük egy 1984-es klasszikussal, Miloš Forman összesen 8 Oscar-díjat besöprő Amadeus című filmjével, aki még jóval a bársonyos forradalom előtt járva, „amerikás disszidensként” tért vissza szülőhazájába, hogy Prágában és Kroměřížben leforgassa ezt a Mozart életéről-haláláról szóló műalkotást. 10 évvel később ugyancsak ez a két város és a buchlovicei kastély szerepel forgatási helyszínként egy másik zeneszerző fenomén Ludwig van Beethoven (Gary Oldman főszereplésével) életéről készített film, a Halhatatlan kedves esetében.
 

Kroměříž (Amadeus)
1988-ban Philip Kaufman, az Indiana Jones filmek forgatókönyvét is jegyző rendező Prágában forgatta le, egy másik Csehszlovákiából külföldre távozott író fenomén, Milan Kundera regényéből készült filmet, A lét elviselhetetlen könnyűségét. Ugyancsak a cseh főváros adott hiteles helyszínt az 1991-es Kafka életéről szóló filmnek Jeremy Irons főszereplésével. Itt forgatták A per című filmet (1993) Kyle MacLachlan és Anthony Hopkinssal, de Prága szerepet kapott Emir Kusturica Undergroundjában (1995) és a művészfilmek mellett számtalan kaland-akció-fantasy filmben, amelyek közül most csupán néhányat sorolunk fel: Penge II., Mission: Impossible, A pokolból, XXX, A Bourne-rejtély, Underworld, Van Helsing, Hellboy, a Ragadozó a Halál ellen (AvP), Casino Royale.


Prága (XXX)
De mint tudjuk Csehország, nem csak Prága, így ne feledkezzünk meg a cseh vidéki forgatási helyszínekről sem. A Sigourney Weaver főszereplésével forgatott Hófehérke – A terror meséje című film elkészítéséhez a főváros mellett felkeresték Dobrichovice kastélyát, Pernštejn várát, a Valdek kastélyt és Jevany-t is. Az 1998-as év egyik sikerfilmje, a Nyomorultak forgatásakor is több cseh települést választottak. Kutná Hora, Vrbno, Žatec voltak az első számú forgatási helyszínek, de Prága (pl. a villa a főváros Trója kerületében) is helyet kapott. A sajnálatosan fiatalon elhunyt Heath Ledgernek többször is volt alkalma megismerkedni Csehországgal, hiszen 2000-ben itt forgatták a Lovagregény című filmet, sok-sok helyszínen, szerte az egész országban. 
 

Narnia krónikái (Adršpach)

Adršpach homokkő sziklái helyet kaptak a Narnia krónikái első részének téli, havas erdei jeleneteiben. Český Krumlov és más cseh helyszínek szerepeltek az Eli Roth rendezte Motelben, és annak második részében (pl. Karlovy Vary). A Tery Gilliam által alkotott, Matt Damon, Heath Ledger és Monica Belluci nevével fémjelzett Grimm című filmben Ledeč nad Sázavou, Kutná Hora, Křivoklát kastélya, Kačina, és Kost vára biztosította az ideális mesés helyszínt. Kost várában és környékén forgatták a „velőtrázó” Hannibál ébredése című filmet is.


Grimm - Hannibál ébredése (Kost)
Egyik személyes kedvencünk az Edward Norton főszereplésével játszódó A mágus című film alkotásánál is több cseh városkában, kastélynál (Český Krumlov, Tábor, Konopiště) forgatták az „ausztriai” jeleneteket. A 2006-os Ómen című filmben Lednice kastélyát, az Utolsó vakációban Karlovy Vary-t, A Twist Oliverben Berount, és Žatecet, míg a Jachie Chan – Owen Wilson Londoni csapás filmjében pedig ismét Karlovy Vary-t, Hluboká nad Vltavou-t, Kutná Hora-t ismerhetjük fel.


Casino Royale (Loket)
De nem folytatjuk a szinte megszámlálhatatlan film felsorolását, amelyet csehországi tájak, épületek tettek teljessé. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a jövőben is számos szuperprodukcióban ismerhetünk rá Csehország szebbnél-szebb tájaira, városaira. Csak legyünk résen, és ne csak a cselekményre, hanem a forgatási helyszínekre is figyeljünk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése