Hradeci Fehér torony // IV. Károly 700 // lelakott házak adatbázisa // Prágai sörfesztivál

A Hradec Králové városában álló híres Fehér torony felújítását végző Chmelík és társai stúdió nyerte a 2016-os év építészeti nagydíját (Architecture Grand Prix). A Cseh Építészeti Társaság által meghirdetett versenyre összesen 51 pályamű érkezett, azaz több mint fél száz rekonstrukciós projektet kellett a szakértő zsűrinek elbírálnia. A győztes Fehér torony felújítása elsősorban amiatt szerezte meg a győzelmet, mert a XVI. századból származó építmény az építési munkálatok során úgy őrizte meg az eredeti történelmi értékét, hogy emellett új funkcióval is gazdagodott.

Fehér torony

Ahogyan azt az előző cikkünkben is jeleztük már, tetőfokára hágtak a IV. Károly cseh király, német-római császár születésének 700. évfordulójának alkalmából szervezett programok. A programsorozat részeként egyedül a Prágai Várban hét kiállításon emlékeznek meg a cseh történelem egyik legjelentősebb uralkodójáról és koráról. A megemlékezés-sorozat súlyát jelzi az is, hogy a Prágai Vár Vencel termében kiállításra kerültek, és május végéig szabadon megtekinthetőek a cseh koronaékszerek, amelyeket csak rendkívüli állami eseményeken, pl. az új államelnök megválasztásakor mutatják meg a nagyközönségnek.
A cseh koronaékszerek
Egy csoport lelkes cseh műemlékvédő aktivista egy új honlapot, pontosabban térkép alapú nyilvános adatbázist készített, amely jelenleg már 1030 db jellemzően régi, de ma teljesen elhanyagoltan, lelakottan álló épületet tartalmaz. A prazdnedomy.cz web címen megtekinthető adatbázisban szereplő házak többségénél egy-egy rövidebb leírás is olvasható, amely a jelenlegi tulajdonos nevén és elérhetőségén (!) túl az épület történetét mutatja be. Az adatbázis közösségi alapon is tovább bővülő, bárki hozzá adhat további épületeket vagy a meglevőkkel kapcsolatos további információkat Az érintett önkormányzatok a civil kezdeményezés lelkes támogatói, hiszen a gazdátlanul és romos állapotban álló, pontosabban sok esetben düledező ingatlanok nagyon nagy veszélyt jelentenek akár a jogos tulajdonosok, akár a hívatlanul, engedély nélkül behatoló személyek, pl. „kincskereső” gyermekek testi épségére. Az új cseh Polgári törvény értemében az állam ugyan elveheti a tulajdonjogot attól, aki legalább 10 éven át elhanyagolja az ingatlanát, de a jogszabály 2024-et szabta meg türelmi időként, így az a gyakorlatban még sokáig nem használható. Emiatt ez az adatbázis is nagy segítséget jelenthet az alapvetőn értékes, de komoly felújítást igénylő ingatlanokat keresők, és azok forrás nélkül álló jelenlegi tulajdonosai egymásra találásához.
Lepusztult épületek Prága belvárosában
Végezetül néhány mondat a jelenleg zajló neves eseményről, a Prágai Sörfesztiválról, amely minden cseh sört szerető ember szívét megdobogtatja. A rendezvény szervezői május 12. és 28. között a megszokott helyen várják a szomjas torkúakat egy kis idény eleji sörözésre. A fesztiválon a Krušovice sörgyár kizárólag eme különleges alkalomból főzött sörkülönlegességeket, de rajta kívül majd félszáz további kisebb-nagyobb sörfőzde is képviselteti magát termékeivel. Mi a magunk részéről a kisüzemi sörfőzdék híveként az alábbi sörműhelyek remekeinek megkóstolását javasoljuk: Two tales, Frankies, Faltus, Strychnine, Kocour, Berounský medvěd, Zemský, Raven, Svatovar, Chříč de még hosszan sorolhatnánk. Na zdraví, azaz egészségü(n)kre!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése