2013. szeptember 11., szerda

Albrecht von Wallenstein élete 1. – Út a csúcsra

A korábbi cikkeinkből már ismert Kuksi Kastély-Kórház és Josefov erődje között fél úton fekszik egy piciny falu, Heřmanice, amely ugyan nem bővelkedik kiemelkedő építészeti emlékekben mégis jelentősen hozzájárult Európa történelmének alakulásához. Itt született ugyanis (alig két hét híján 420 évvel ezelőtt) Albrecht von Wallenstein a XVII. századi Csehország megkérdőjelezhetetlenül legfontosabb személyisége, a legendás „generalisszimusz”, a Habsburg birodalom első számú hadvezére. Cseh nemesember aki ki nem állta a cseh nemességet, zseniális hadvezér, a művészetek lelkes pártfogója, mecénása, a császár katonai jobb keze, majd elárulója. Alakjával, egykori váraival, kastélyaival, tette nyomaival szerte Csehországban találkozhatunk, így érdemes egy kicsit többet elárulni erről a nagy kaliberű személyiségről.
Albrecht von Wallenstein (1583-1634)



Wallenstein herceg
Albrecht Wenzel Eusebius von Wallenstein (csehül: Albrecht Václav Eusebius z Valdštejna) 1583 szeptemberében látta meg a napvilágot, egy nem túl gazdag, mindössze 7-8 kis települést birtokló nemesi családban. Előbb édesanyja, majd az édesapja is elhunyt, így a kis Albrecht kora serdülőkorában, mindössze 13 évesen árván maradt. Nagybátyja, Jindřich Slavata, aki a kis Albrecht szüleihez hasonlóan a protestáns hitet gyakorolta (Cseh Testvériség) vette át a neveltetését. Előbb a košumberki kastélyba, majd a sziléziai Goldbergbe (ma a lengyelországi Złotoryja) küldte tanulni az ifjú Wallensteint. A fiú magatartása nem volt éppen példás. Vadsága fékezhetetlen volt, ezért később az altdorfi protestáns egyetemről jó pár összetűzés és a helyi börtön meglátogatását követően ki is csapták. Protestáns csehként, mind ezidáig elsősorban az anyanyelvét használta, de itt a németországi tartózkodása alatt mélyítette el német nyelvi ismereteit, amelyet aztán olasz, latin, és némi francia és spanyol nyelvtudással bővített.

A hírhedt Giorgio Basta
Wallenstein a kirúgását követően, 1600-ban utazgatni kezdett és bejárta a mai Németország, Franciaország területét és Itáliát. Paduában és Bolognában ismerkedett meg a barokk művészeti stílussal, és az asztrológiával, aminek később lelkes, talán túlontúl is lelkes rajongója lett. 1604-ben, számunkra nem túl szimpatikus módon, csatlakozott Rudolf magyar király (II. Rudolf német-római császár) hadseregéhez, pontosabban a Giorgio Basta tábornok vezette katonai alakulathoz, amely Magyarországon harcolt a Bocskai-felkelés ellen. Wallenstein lassan rájött, hogy leginkább a Habsburgok szolgálatában juthat előre, és ennek érdekében tudatos karrier építésbe kezdett. 

II. Ferdinánd
Tehetségének köszönhetően 1606-ban már ezredesi rangban tért vissza Csehországba. Ekkor áttért a katolikus hitre, majd jezsuita gyóntatópapja közreműködésével csakhamar feleségül vette a Lucretia Nikossie von Landecket, egy özvegyasszonyt, aki ugyan nem volt fiatal de annál nagyobb vagyonnal rendelkezett. E házasságának köszönhetően a fényűző élet immáron biztosított volt a számára, és 1614-ben, a felesége halála után jelentős morvaországi birtokok szálltak rá. A vagyona révén 1617-ben sereget szervezett Ferdinánd főherceg (a későbbi II. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király) Velence elleni háborújának megsegítésére, ami megint csak egy igen jó pontnak számított a jövője szempontjából. Ezzel a lépésével rangban is felemelkedett, hiszen a támogatás fejében grófi címet szerzett.

A II. defenesztráció

1618 májusában a II. defenesztrációt, azaz II. Ferdinánd főherceg két kormányzójának, és egy titkárnak a prágai vár ablakából történő kihajítását követően kitört a Habsburg ellenes cseh felkelés. Wallenstein, ugyan szintén cseh nemes volt, de a maga részéről nem szimpatizált a lázadó cseh nemességgel, sőt folyamatosan hangoztatta azok politikai és katonai hozzá nem értését, és továbbra is a Habsburgok töretlen támogatója maradt. A lázadók ugyan elkobozták tulajdonát, azonban sikerült egy lovas csapatot szerveznie ami tevékenyen részt vett a lázadás ellenes katonai lépésekben, többek között a csehek megsegítésére induló Bethlen Gábor csapatainak megfékezésében. Emellett a morva hadi pénztárat Bécsbe menekítette, ami szintén jó húzásnak bizonyult.
A fehérhegyi ütközet

Isabella, a második feleség
A cseh felkelés leverését jelentő fehérhegyi csatában személyesen nem vett részt, mégis a császárhű tetteinek köszönhetően kinevezték Csehország kormányzójának és egyúttal annak a szindikátus tagjának akik a korábbi pénz értékét harmadára devalválták. A pénzügyi trükközések jóvoltából Wallenstein a kivégzett vagy elüldözött cseh nemesek birtokait (mintegy hatvanat) sorra vásárolta fel potom pénzért, így csakhamar óriási vagyonra tett szert. Csehország leggazdagabb főuraként, Észak-Kelet Bohemia egyedüli birtokosaként 1623-ban birodalmi herceg címet kapott, majd hamarosan Friedland hercege lett. Emellett a további karrierépítés részeként feleségül vette Isabella Katharina von Harrachot, a császár legbefolyásosabb tanácsadójának leányát.


Ernst von Mansfeld
A harmincéves háború, és különösen a Dán Háború (1625-29) kitörése Wallenstein számára további lehetőségeket nyújtott. A Katolikus Liga befolyásától szabadulni kívánó császár elfogadta Wallenstein 24 ezer főből álló hadseregre vonatkozó felajánlását. A hadsereg felállításához szükséges irgalmatlan nagy összeget természetesen adókból és hadisarcból sikerült előteremteni. 1625 áprilisában a császár az összes császári haderő legfőbb parancsnokának nevezte ki Wallensteint, helyettesének Johann von Aldringen grófot jelölve. Az új sereg egy évvel később, 1626 áprilisában Dessau mellett, Ernst von Mansfeld gróf csapatai ellen vívta meg első nagy ütközetét, teljes sikerrel. A herceg ugyanakkor szemrehányást kapott amiért Mansfeldet hagyta elszökni, amire ő dacosan reagált, és lemondással fenyegetőzött. A császár ezt ekkor még nem hagyhatta, sőt engedélyt adott neki egy 70 ezer fős hadsereg felállítására.


A stralsundi ütközet
Az elkövetkező években tovább folytatódtak katonai sikerei. 1626. decemberében hadseregével rákényszerítette Bethlen Gáborra a pozsonyi békét. 1627-ben Johann Tserklaes, Tilly grófjával, a császár másik kiváló hadvezérével együtt kiűzte Sziléziából a dánokat, majd elfoglalta Dánia kontinentális részét. Erőfeszítéseiért cserébe megkapta Sagen, majd Mecklenburg hercegségét is. 1628-ban ő lett a birodalmi hadiflotta, az Északi- és Balti-tenger generálisa. Kereskedelmi társaságot tervezett az angol-holland tengeri fölény letörésére, de mivel tábornokának, Hans Georg von Arnimnak, majd neki sem sikerült elfoglalni Stralsundot, az első számú tengeri bázist, így ez irányú terve meghiúsult. Mégis 1629-ben Wallenstein a pályája csúcsán állt, és amint azt jól tudjuk innen már csak lefelé vezet az út....erről, és a Wallenstein „örökségről” szól következő cikkünk.

Ez a cikkünk a Czech Tourism támogatásával készült! Ezúton is köszönjük a támogatást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése