2013. június 24., hétfő

Pivovarský řízek - Sörös vagy sörgyári szelet

Gasztronómiai sorozatunk legújabb cikkében időzzünk még el egy kicsit Morvaországban. Jóllehet egész Csehországra is, de erre a vidékre végképp elmondható, hogy az itt lakó népek kimondottan kedvelik a sertéshúsból készült ételeket. Itt szinte minden fogásba kerül röfi husi valamilyen (füstölt vagy natúr) formában. A sokféle elkészítési móddal elkészített ételekből egy e vidéken jellegzetes, kóstolásra csábító és idehaza egyáltalán nem szokványos fogást választottunk, nevezetesen a Pivovarský řízek-et, vagyis a Sörgyári szeletet. Elkészítése nem igényel komoly gyakorlatot, sok előkészületet, mégis nagyszerű és laktató étel. Tálalhatjuk pirítóssal, némi salátával és természetesen érdemes egy-két finom cseh sörrel lekísérni ezt a kiváló eledelt.

Hozzávalók:

6 evőkanál liszt
1 db tojás
20 dkg burgonya
1 dl sör
1/2 kg karaj
só ízlés szerint
fokhagyma só
majoranna
liszt a hús bevonására
étolaj a sütéshez


Elkészítés:


Klopfoljuk ki a hús szeleteket, amiket ne vékonyítsunk el túlságosan. Sózzuk meg a húsokat hagyományos valamint fokhagymás sóval és forgassuk meg sima lisztben. A nyers burgonyát tisztítsuk meg és reszeljük le egy nagyobb lyukú reszelőn. Egy nagyobb tálba tegyük bele a 6 evőkanál lisztet, a sört és az egész tojást, majd keverjük össze alaposan, illetve adjuk hozzá a reszelt burgonyát is. Kevés sóval, kis majorannával és borssal ízesítsük.
Ebben a sűrűbb masszában forgassuk meg a húsokat úgy, hogy egy bundát képezünk rajtuk a sörös-burgonyás masszából. Helyezzük a hússzeleteket a forró olajba úgy, hogy a szeletek tetejére még egy kicsi pluszt tegyünk a burgonyás tésztából. Süssük aranybarnára mindkét oldalát.
Kiegészítésként két ötletet szeretnénk még adni. A Pivovarský řízek-hez nagyon hasonló, krumplis tészta „bőrös” a Řízek Ondraš, azaz Ondraš szelet azzal a kis különbséggel, hogy ennél a fogásnál a sört tejjel és kevés vajjal helyettesítik.... ki-ki döntse el melyiket szereti jobban.

Másik ötletünk azoknak szól, akik kevésbé kívánják a húst vagy egy különleges élményre vágynak. Javasoljuk, hogy próbálják ki ezt a fogást a híres cseh Niva sajttal (a Niva sajt kék penészes, nagyon intenzív ízű sajtféleség). A vastagabb szeletekre vágott, belisztezett sajtokat „bundázzuk be” a fent leírt módon és süssük ki forró olajban. Az íze mennyei, de azért csak legyünk óvatosak ezzel a nagyon étvágygerjesztő fogással. Ne együnk belőle túl sokat, mert ahogy azt mondtuk, ez az étel igen intenzív, és könnyen megérezhetjük torkosságunk hatását. Természetesen a niva-s étel mellé is kiválóan elfér egy kis saláta, és a sör.

Jó sütögetést és jó étvágyat kívánunk! Dobrou chut'!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése