A cseh földek története dióhéjban I. – A kezdetek

A történelem laikus kedvelői számára a cseh földek vagy talán pontosabban fogalmazva a cseh korona országainak története önmagában is rendkívül izgalmas. Ám ha lépésről lépésre feltárjuk a teljes képet némileg meglepve vehetjük észre, hogy az mennyire hasonlít Magyarország történelmére, milyen sok a hasonlóság, a párhuzamosság a két nemzet sorsának alakulásában. Rácsodálkozhatunk arra is, hogy a cseh-morva nemzet és a magyarság között milyen sok közvetlen találkozási pont volt a múltban, melyek többségéről talán nem is hallottunk még eddig. Ezek a találkozások ugyan időnként a kelleténél harciasabbra sikeredtek, de jobbára igen békésen zajlottak. A cseh történelemről szóló cikksorozatunkban lépésről lépésre szeretnénk egy történetet elmesélni, emellett ugyancsak szeretnénk egy-két kisebb sztereotípiát, tévhitet enyhíteni, felszámolni. Mivel lehetetlen feladat lenne valamennyi történelmi eseményről részletesen szólni, ezért egy-egy korszakból igyekeztünk kiragadni az érdekesebb vagy magyar szempontból izgalmasabb történéseket. Ám ez óhatatlanul is áldozatokkal járt így, ha úgy érzik, hogy pár akár fontosabbnak vélt történés kimaradt, esetleg éppen csak megemlítésre került, akkor az nem a véletlen, hanem a kényszer műve.

Előlről

A népeink közötti első találkozásra mindjárt a honfoglalás, a kalandozó őseink letelepedésekor került sor. Ám ezt megelőzően a cseh földeken már számos fontos esemény lezajlott, melyekről érdemes röviden megemlékeznünk. A mai Csehország területe az őskor óta lakott volt, ami nem csoda hiszen elég abba belegondolnunk, hogy akár a karsztterületek barlangjai is kellő védelmet nyújtottak az ősember számára. A legrégebbi településekre utaló maradványok a kora kőkorból (felső paleolitikum), mintegy 22-26 ezer évvel ezelőtt származnak, a mamutvadászatok idejéből. A szép számban fellelhető leletek között az egyik legismertebb a dús keblű, széles csípőjű, de amúgy aprócska Věstonicei Vénusz szobrocska. A világ legöregebb kerámia alakja mindössze 11,5 cm magas és 4,3 cm csípőszélességű. 1925-ben lelt rá Karel Absolon régészcsapata a mai Dolní Věstonice területén, Mikulov városától egy kicsit északabbra, Dél-Morvaországban, a felduzzasztott Dyje folyó mentén. Egy 2004-es komputertomográfiai vizsgálat során a női alak fenekén egy mintegy 10 éves gyermek ujjlenyomatát is felfedezték.

Hátulról

A bronzkorban a barlangok után sorra benépesültek az alacsony, víztől védett halmok (chlum). Prága környékéről származik az ún. úněticei kultúra (i.e. 2300 – i. e. 1600), amely kultúrából szerszámokat, fegyvereket, kultuszszobrokat és bonyolult mintázatú ékszereket tártak fel. A közép-európai kultúra névadója Čeněk Rýzner cseh sebész és amatőr régész volt, aki 1879-ben feltárt egy Unětice melletti temetkezési helyet. A kultúra a cseh földeken jött létre, majd innen terjedt el a mai Németország, Lengyelország, Ausztria és Szlovákia területére. A lapos vagy halomsírokban talált öntött nyakperecek, laposbalták, lapos, háromszögletű tőrök, spirális végű karperecek, korong- és lapátvégű tűk, hajgyűrűk a legjellegzetesebb fémtárgyak. Ekkoriban egy-egy település néhány fából, szalmából és sárból épített házból állhatott.

Egy kelta érme

A bronzkor után következett a vaskor a Bylany-kultúrával (kr. e. 600-tól), később a Puchov-kultúrával (Kr. e. 100-tól). Kr. e. 400-tól kezdve különféle népek felerősödő népvándorlási hullámai érkeztek a térségbe. Közülük elsőként a harcias keltákat érdemes megemlítenünk. A cseh földeken feltárt oppidumok, azaz városias jellegű kelta települések közül egyet rekonstruáltak, amelyet ma Nasavrky település skanzenjében tekinthetünk meg. Az egyik törzsük a Kr.e. 3.-1. évszázadban hódította meg a mai cseh földeket. Erről a Boii nevű törzsről, a boiusok-ról kapta Csehország a latin (Bohemia) és német (Böhmen) nevét. (Bojohemum) Amúgy a Bohemia szót a történelem során maguk a csehek alig használták, inkább csak napjainkra lett népszerűbb az alkalmazása, főként a Morvaországtól való megkülönböztetés céljából. A keltákat már egyáltalán nem lehetett barbár törzseknek nevezni, igen jól szervezett társadalmi berendezkedéssel bírtak. 

Nasavrky kelta települése a terepasztalon. F: Teresa Brazdova

A közelmúltban Hradec Králové közelében fedeztek fel egy bój település maradványait nem kisebb, mint 25 hektáros területen. Ezen méretével az egyik legnagyobb kelta lakott helyek közé sorolható. Az itt feltárt 13000 lelet között arany és ezüst pénzérmék, pazar kerámiák, fémedények, sőt tükrök maradványai mind a kelták fejlettségét (pl. pénzhasználat) bizonyítják.

A Hradec Králové közeli egykori kelta település feltárása. F: L. Němcová

A bójokat német törzsek szorították kelet felé, és telepedtek le a helyükre. Legfontosabb törzseik a markomannok és kvádok voltak, kik erős törzsszövetséget alkotva fenyegetést jelentettek Róma számára. Római csapatok cseh földeket ugyan nem birtokoltak huzamosabb ideig, de a markommannokkal a határvillongások mellett többször komolyabban is összecsaptak. 

I. sz. 178-179-ben a második Markomann háború során Marcus Aurelius császár csapatai behatoltak a mai cseh, pontosabban dél-morvaországi területekre. A római Limes és egy kis erőd maradványait is csak itt, pontosabban a dél-morvaországi Mušovnál, a Dyje-Svratka-Jihlava folyók összefolyásánál lelték meg. A rómaiak a terület későbbi fejlődésére összességében nem voltak hatással. A markommannok egy része végül a folyamatos népvándorlási hullámok miatt nyugatra vándorolt, és ott egybeolvadt a bajorokkal, mások maradtak és az érkező népek részeivé váltak. Ezek a keletről jövő vándorló törzsek az V-VI. században elsősorban a Visztula középső, Dnyeper alsó folyásánál lévő ún. szláv őshazából érkeztek. Egyik csoportjuk nyugati irányba fordult Bohemia, Észak-Pannónia és Kelet-Germánia felé, és belőlük kerültek ki a mai csehek ősei.

Ilyen lehetett a mušovi római erőd egyik épülete

A kadovi „aranyos” Szent Vencel-templom

Csehországban járva sokszor érdemes megállni egy picinyke településen is, amely egy-két gyönyörű helyi értéket rejt, vagy éppen pont ellenkezőleg villant fel az arra járóknak. Vegyük példaként Kadovot, ezt a dél-csehországi települést Blatná környékén, melynek temploma a napfényben gyönyörűen csillogó és hívogató aranyló templomtornyával állít meg minket. És ha már megálltunk, akkor egy picit sétálunk is a Szent Vencelre szentelt templom körül.

A tábori csokoládé és marcipán múzeum

A dél-csehországi Tábor városának történelmi központjában (Kotnovská 138) található egy hely, amely szó szerint megédesítheti ott tartózkodásunkat. Ebben a speciális múzeumban ugyanis megismerkedhetünk a csokoládé és a marcipán történetével és elterjedésével, az alapanyagok termesztésével, feldolgozásával, valamint a finom késztermékek elkészítésével, továbbá a cseh csokoládégyártás történetével.

Chudobín, a háromtemplomos minifalu

Csehországi utazásaink során imádunk letérni a főutakról, amelyek természetesen kiválóak a távolságok gyors megtételére, ám így sokszor csak elsuhanunk az igazi érdekességek, furcsaságok, ritka értékek mellett. Mi is így jártunk volna, ha az egyik, Lošticében, a kvargli szülővárosában tett látogatásunk után egyenesen Olomoucba rohantunk volna. De szerencsére nem így tettünk. Ugyanis Bílá Lhota kissé még lepusztult kastélya, és szép kertje megtekintését követően Litovel felé vettük az irányt. Ahogyan közeledtünk, jobbra egy Csehországban szokatlan templom képe bukkant fel a közelben. És ha már úgyis a „kalandozó magyarok üzemmódba” kapcsoltunk, miért ne néztük volna meg egy kicsit tüzetesebben az épületet és magát a települést. Mondhatnánk, hogy az épület eléggé unortodox kupolával és színes tornyokkal rendelkezik, de mint kiderült, pont ellenkezője az igaz. Ugyanis az ominózus vallási építmény a Kostel sv. Cyrila a Metoděje nevet viseli, azaz egy a Szent Cirill és Metód hittérítők után elkeresztelt ortodox templom. Mint megtudtuk, nem sokkal a második világháború előtt, 1934-35-ben emelték Andrej-Vsěvolod Kolomacký külső-belső tervei alapján.

Az ortodox,

Jošt / Jobst, a „morva király”

Tíz éve már, hogy Jaroslav Róna, a kiváló cseh szobrászművész rendhagyó lovasszobrát felállították Brno nevezetes Morva terén (Moravské náměstí). Ahogyan több cseh művésztől is megszokhattuk, úgy Róna is szabadon szárnyaló fantáziával alkotta meg a lovat és lovasát, az egyik kezében zászlós lándzsát, a másikban pajzsot tartó, középkori páncélt viselő alakot. A mű hőse persze lehetne akár a paci is, de itt most a főszereplő a vasruhába öltözött személy, aki nem más, mint Jošt, „morva Jobst”, Jodok (Jodók), németül Jobst von Mähren, vagy magyarosan Józsa. Most ismerkedjünk meg Jošt/Jobst történelmi alakjával, amivel kiérdemelte a szobrát a morva fővárosban.

Lovasszobor a Morva téren