A leggazdagabb csehek…9 évvel később

2016-ban írtunk egy cikket a Csehország, nem csak Prága oldalunkon a legtehetősebb csehekről. Azóta eltelt 9 év így gondoltuk talán érdekes lehet megnézni, hogy miként változott meg a helyzet. Kik kerültek ki a leggazdagabb csehek köréből és kik lettek az új „kőgazdagok”? A listához annak idején és most is az amerikai Forbes Magazinban megjelent adatokat vettük alapul, így ha pár millió dolláros tévedés lenne a cikkünkben a valósághoz képest arról nem mi tehetünk. De félre tréfa, lássuk az anyagiakban legkevésbé szűkölködő cseheket.

Renáta Kellnerová

2016-ban a listát Petr Kellner vezette kicsivel több. mint 255 milliárd koronás (kb. 11 Mrd dollár) vagyonával. Messze megelőzött mindenkit a legtehetősebb csehek listáján, ám az élet a leggazdagabbakat sem kíméli. Kellner, aki időközben a magyarországi Telenor tulajdonosa is volt 2021 márciusában egy alaszkai helikopter-baleset következtében az életét vesztette. Mindössze 56 éves volt. Vagyonát felesége Renáta Kellnerová és családja örökölte. Az elmúlt években ez a vagyon nem, hogy csökkent volna, de elég erőteljesen növekedett. Jelenleg 18,9 milliárd dollárra becsülik. Ezért nem csoda, hogy továbbra is a Kellnerek vezetik a leggazdagabb csehek listáját, és a 112. helyen szerepelnek a világ legtehetősebbjei között. Renáta Kellnerová és családjához képest még a „mi” Mészáros Lőrincünk is csak a futottak közé tartozik. De folytassuk a sort.

Andrej Babiš

2016-ban, Petr Kellnert még az időközben (2017 és 2021 között) miniszterelnöki tisztet is betöltő Andrej Babiš követte a sorban, de mára már visszaszorult a „szerény” 7. helyre. 9 éve még 2,16 milliárd dolláros vagyona ugyan 2022-ben 4,4 milliárdra duzzadt, de most jelenleg egy fokkal szerényebb, úgy 3,5 milliárd dollárra rúg. Ezzel kikerült a világ TOP 1000 gazdagja köréből. A leggazdagabb csehek képzeletbeli ranglistáján a dobogó második fokán jelenleg a szerencsejátékból, olaj és gázüzletből megtollasodó Karel Komarek áll (9,7 Mrd dollár), míg a bronzérmet közel azonos vagyonnal Daniel Křetínský kapná meg. Ő a szerencséjét az energiaiparban alapozta meg (EPH) és az elmúlt évek különösen nagy nyereséget hoztak a számára.

Karel Komarek

9 éve még a lista ötödik helyén állt, de azóta egyet előre lépett Pavel Tykač Csehország szénmogulja (8,3 Mrd dollár), őt a korábbi bronzérmes Radovan Vítek követi, „alig több mint” 6,9 milliárd dolláros vagyonnal. A feltörekvő fiatal generáció neves tagja, a mindössze 32 esztendős Michal Strnad. Édesapja még 1995 alapította a hadiipari cégét (CSG), melynek irányítását fia 2018-ban vette át. Az amúgy is igen jól teljesítő cég a napjaink háborús korszakában elképesztő virágzásnak indult. Így az úriember vagyona csak az elmúlt két évben megduplázódott, meghaladva a 4,6 milliárd dollárt. A világ ranglistán a leggazdagabb 1500-ba még éppen befér Pavel Baudis, a szoftver milliárdos (2,6 Mrd dollár). Roham tempóban gyarapodik az ingatlan mogul Marek Dospiva vagyona (2,1 Mrd dollár), már utolérve a számunkra is ismerős Alza csoportot alapító Aleš Zavoralt. A leggazdagabb csehek listáján 2016-ban még a 17. helyen, de a leggazdagabb nőként szerepelt Jitka Cechlová Komárková, aki a vasúti kerekek gyártásával foglalkozó (pl. a TGV számára) Bonatrans céget tulajdonolja. Mára privát vagyona jelenleg ugyan meghaladja a 13 mrd koronát, de ezzel már csak úgy a 35. helyet foglalja el.

Michal Strnad

Összehasonlításként néhány adat a leggazdagabb magyarokról. Mészáros Lőrinc éppen hogy nem szerepel a világ leggazdagabb 1000 embere között, de így is megelőzi Andrej Babišt. Ez bizony igen komoly előrelépés 2016-hoz képest, hiszen akkor még a legtehetősebb csehek 50-es listájára sem került volna be. A 3,7 milliárd dolláros vagyonához képest a korábbi ranglistavezető Csányi Sándor már „csak” 1,9 milliárd dollárnyi vagyont birtokol. De ennyit róluk, ahogyan látszik az elmúlt évtized rendkívül nagy káosza (koronavírus, európai háború, migrációs válság, gazdasági recesszió stb.) igen jelentős vagyon növekedést hozott az IT, az ingatlan, az energiaipar, a fegyvergyártás vagy akár a szerencsejáték főszereplői számára. És ez várhatóan nem is fog megváltozni soha.