Gyors
ütemben közeledik a szeptember, ami bizony elég sokkoló hír nem
csupán a nyári meleget idén gyakran hiába váró felnőttek,
hanem a sok százezer iskolapadba „kényszerülő” gyerkőc
számára is. Bizony ismét eljött a gyerekek lelkivilágát, a
szülők idegrendszerét és nem utolsó sorban a pénztárcáját
egyaránt megterhelő iskolaszezon. Tankönyvek beszerzése,
iskolatáskák, tolltartók, füzetek, számológépek, tűzőgépek
és az egyéb ezer apró cikk megvásárlása mellett itt az idő,
hogy szert tegyünk egy több száz éves találmány különféle
darabjaira is, a különböző színű, anyagú, funkciójú
ceruzákra is. Ez
a mindenki számára ismerős, jóllehet a hétköznapi életben
kissé háttérbe szorult íróeszköz továbbra is az iskolások,
rajzolni vágyók elengedhetetlen társa. De mit is tudunk erről a
ma már számtalan változatban kapható tárgyról, és hogy is
kerül egy ilyen témájú cikk Csehországgal foglalkozó magazin
hasábjaira?
Nos kezdjük egy kis történelemmel. Maga a ceruza múltja egészen az ókorig vezethető vissza, mikor is a rómaiak a magvas gondolataik rögzítése érdekében a felső végén lapos, alsó végén kihegyezett bronz-, fa- vagy csontvesszőket, úgynevezett stílust használtak. Papír híján a stílussal viasztáblák felületére írogattak, és a ceruzaős lapos része működött radír gyanánt. Ugyancsak a rómaik próbálkoztak a papiruszon sötét nyomot hagyó ólommal is. Innen eredeztethető a ceruza szavunk is, hiszen a latin cerussa szó ólomfehéret jelent. Később az ólom helyett fatokba foglalt ónvesszőre tértek át (innen az író ónból származó iron szavunk), de mindkét fém nemcsak, hogy nem ideális írószer alapanyag, de ráadásul még rendkívül mérgező is.
 |
| Josef Hardtmuth |
Évszázadokon
át nem született további előrelépés a ceruza irányába, de a
XVI. században, egész pontosan 1564-ben az angliai
Seathwaite-völgyben
egy
nagy grafitbányára bukkantak. A szén ezen - gyémánt testvérével
szemben élesen eltérő tulajdonságokat mutató - változatáról
hamar kiderült, hogy kiválóan hagy nyomot a különféle anyagok
felületein. Hamarosan fel is bukkantak az első kezdetleges ceruzák,
de valódi elterjedésükre még további 200 évet kellett várni. A
XVIII. század második felében sorra tűntek fel a ceruza készítők,
és Stein városában egy bizonyos Kaspar Faber is nekikezdett a
ceruzagyártásnak, megalapítva a mai napig is működő
Faber-Castellt. Természetesen követői is rögtön akadtak, akik a
maguk módján kezdték továbbfejleszteni a gyártást.
1790-ben
a francia Nicolas Conté nyújtott be gyártási szabadalmat, és
ugyancsak ebben az évben Bécsben a korábban agyagáruval
foglalkozó osztrák Josef Hardtmuth is színre lépett, akit szintén
a modern ceruzagyártás egyik atyjaként tartanak számon. Agyagot,
kormot, grafitot és még egy kis kötőanyagot kevert össze, ez
lett az a ceruzabél, amelyet cédrusfába illesztett.
 |
| Hardtmuth gyára |
A cég
tevékenysége a sikernek köszönhetően gyökeresen megváltozott
majd 1808-ban megépült a Hardtmuth ceruzagyár, amely ezt követően
rohamos fejlődésnek indult. 1848-ban jelentős változás állt be
a gyár történetében, hiszen az ekkortájt igen forrongóvá vált
Bécsből az egész ceruzagyártást átköltöztették a
dél-csehországi České Budějovice városába, amely innentől
fogva a ceruzagyártás egyik fellegvára lett. Így lett immáron
csehországi (akkor még Ausztria részeként) a későbbi
KOH-I-NOOR.
 |
| Különböző keménységi fokozatú ceruzák |
1890-ben
a Hardtmuth cég a 21 különféle keménységi fokozatú ceruzáival
nagy sikert aratott a Párizsi Világkiállításon is, felkeltve
sokak, többek között Viktória brit királynő figyelmét is. Az
uralkodó nem csupán lelkes megrendelő lett, de ő volt az aki a
cégnek megbecsülése jeléül, a birtokában lévő híres
gyémántra utalván a Fény hegye, azaz a KOH-I-NOOR nevet
adományozta. A cég immáron KOH-I-NOOR Hardtmuth név alatt további
fejlődésnek indult, megnyitotta az Egyesült Államokban is az első
gyárát, és 1910-re a világ legnagyobb ceruzagyárává küzdötte
fel magát. Természetesen a ceruzagyártás az idők során
folyamatosan fejlődött. Ekkorra már megjelentek a színes ceruzák
is, és a cég által gyártott termékek köre folyamatosan bővült.
 |
| KOH-I-NOOR reklám Amerikában |
De
beköszöntöttek a háborúkkal terhelt évtizedek, nem ceruzára
hanem fegyverekre volt szükség, így a gyár mindkét világháború
során felfüggesztette a működését. Aztán 1945-ben eljött az
államosítás, amely más alapokra hozta ugyan a termelést, de
magának a cégnek a működése, a jó minőségű írószerek
gyártása szinte minden eddiginél fontosabbá vált. Egyebek
mellett az iskolakötelezettség kibővülésével sok-sok lurkónak
szüksége lett jóféle ironra és más írószerekre, iskolai /
irodai kiegészítőkre. Például kinek ne lett volna még életében
„elefántos” radírja, amely szimbólumot először 1896-ban
kezdték el használni.
1992-ben
privatizálták a vállalatot, majd 1999-ben a Chartpak nevezetű cég
vásárolta meg a KOH-I-NOOR Hardtmuthot. Az elmúlt évtizedekben
számos változás, jobbára bővülés történt, de a központ ma
is České Budějoviceben található, és a gyártás túlnyomó
része is itt zajlik. Nem csak Csehországban van már vállalatrésze,
hanem sorra születtek a külföldi leányvállalatok Bulgáriában,
Oroszországban, Kínában, Olaszországban és a világ számos más
országában. A termékpaletta rendkívül széles, ezért ha nem
haragszanak meg, nem is kíséreljük meg számba venni. Ehelyett
inkább arra biztatunk mindenkit, hogy ha tehetik egyszer térjenek
be a Csehország szinte valamennyi nagyobbacska településén
megtalálható KOH-I-NOOR boltok egyikébe-másikába, és a saját
szemükkel győződjenek meg arról, hogy hová is fejlődött az
egykor fába szorított grafitdarab.
 |
| KOH-I-NOOR márkabolt Kolínban |
Végezetül
érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a ceruzabelek
keménységi fokozatainak oly jól ismert jelzése is a Hardtmuth
cégtől ered. A kemény ceruzák H jelzése, értelemszerűen a
cégalapító család nevének első betűjéből adódik, a lágyabb
cerkák B jelzése pedig a gyár székhelyére, Budweisre (ma České
Budějovice) utal. A köztes F jelzés pedig a fokozatok elkészítését
kifejlesztő Franz Hardtmuth keresztnevének első betűjéből
származik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése