2021. október 7., csütörtök

A XXXI. Sörpecsét verseny nyertesei

Az elmúlt másfél évben a COVID járvány majd számos szokást felülírt. Ez nem volt másként az immáron 31. alkalommal megrendezésre került Pivní pečeť (Sörpecsét) nevezetű nemzetközi sörminősítő verseny esetében sem. A „viadalt” ugyan rendszerint februárban tartják, ám ezúttal az időpont 2021 őszére csúszott. A szeptember 20 és 25. között lezajlott esemény helyszíne ugyanakkor idén is České Budějovice Vásárvárosa (Výstaviště) volt és afféle „kettő az egyben” módon zajlott le. A Sörpecséttel párhuzamosan ugyanis a Pivo ČR, azaz a Cseh Köztársaság Söre viadalt is lebonyolították, így aztán igazán volt dolga a bírálatokat végzőknek. Mi szokásunkhoz híven bővebben a tágabb körből válogató Sörpecsét eredményeivel foglalkozunk. A résztvevők száma a tavalyi évhez képest egy kicsit nőtt, immáron elérve a 271 sörgyárat/sörfőzdét és az eseményen rekord számú, 1409 db PET-be vagy üvegbe palackozott sör került megkóstolásra. A sörműhelyek többségét szokás szerint a hazai ország azaz Csehország adta, de ezúttal is a világ számos más országának (összesen 24) főzdéje képviseltette magát az eseményen.

Sörpecsét verseny

A mintegy félezer kóstoló zsűritag a megszokottak szerint, több napon át, egymást követő számos fordulóban kóstolgathatták a söröket pontozva a színüket, ízüket, illatukat és megannyi más jellemzőjüket. Ezen pontokat összesítve hirdettek kategóriánként győzteseket és helyezetteket. A tavalyi évvel megegyezően idén is 35 különböző kategóriában (közte 2 cider és 2 ásványvíz) állapították meg a sorrendet, melyek közül nyolcat csak a kisüzemi sörfőzdék számára hirdették meg. A többi kategória is nyitott volt a kisebbek számára, akik számos alkalommal múlták felül a multi társaikat. A verseny utolsó lépéseként a különféle kategóriák érmeseit vetették össze, és kihirdették az összetett bajnokot, a Világ Sörpecsét díj nyertesét.

A fődíj

Ahogyan azt évről évre tesszük idén is szétnézünk a sörkategóriák nyertesei és helyezettjei között. Egy-egy számunkra kevésbé érdekes (pl. cider, sörkoktél) kategóriát ugyan kihagyunk, de a lényegről beszámolunk. A végén pedig most is eláruljuk, hogy idén, immár harmincegyedik alkalommal kit is jutalmaztak a legrangosabb, Világ Sörpecsét díjjal. Ahogyan azt minden évben leírjuk, az eredmények nem nélkülözik a meglepetéseket, és nem feltétlenül egyeznek meg a sörszerető közönség ízlésével, vagy éppen a saját véleményünkkel, de ez minden sörminősítő verseny sajátossága. Kezdjük a sort a legalacsonyabb alkoholtartalmúakkal, az igazi fűnyíró sörökkel, majd haladjunk az erősebbek és „izgalmasabbak” felé.


A 3,5% alatti alkoholtartalmú (asztali) sörök között a korábbi többszörös bajnok Malý Rohozec sörgyár Skalák söre idén leszorult még a dobogóról is. Az első helyet meglepetésre a spanyol San Miguel Fresca szerezte, megelőzve a kisüzemi Albrecht Stolni pivot. A tavalyi bronzérmes, a prágai COBOLIS idén a Dábelská šestka sörével megőrizte dobogós helyezését. A 7 és 11 Plató-fok közötti ivósörök mezőnyében a legjobbak ismét teljesen lecserélődtek. Ebből is látszik, hogy mennyien próbálkoznak ebben a kategóriában. Az első helyezett a hanušovicei Holba Horská lett, megelőzve a Samsont és a kácovi Hubertus világos ivósörét.


A 11-12-es világos ležákok kategóriájában idén a Zubr Grand nyert a Bernard két 11-ese előtt. A 12-13 Balling fokos világosok között a bajnok a Budweiser B-ORIGINÁL söre győzedelmeskedett, őt a pelhřímovi Poutnik és pardubicei Pernštejn Hořká 12 Ze Sklepa követte. A tavaly még új kategóriaként megjelenő India Pale Lagerek körében külföldi sörfőzdék termékei lettek a legjobban (holland, orosz és japán), egyedül egy megosztott bronzhoz jutott a cseh Volt sörfőzde 13-as Nabiječ söre. A legalább 13-as világos sörök között is minden megváltozott a tavalyi évhez képest. Az arany a Svijany Duxot, az ezüst a szlovák Urpiner 16-osát, míg a bronz a pardubicei Taxis 14-esét illette meg.

2021-ben a legjobb félbarnának a vojkovicei Koniček sörfőzde Grošák 14-ese bizonyult a rakovníki Bakalář vágottja és a Holba félbarnája előtt. A maximum 11-es, azaz gyengébb barnák győztese immáron harmadik alkalommal a Zlatý Bažant barna lett, őt a sorban a poličkai tízes barna és holtversenyben a Rohozec X és a Chodovar barna követte. A legjobb barna ležáknak idén nem a humpoleci Bernard Černý ležákját szavazták meg. Ezúttal a Lobkowitz Černy söre lett az első, a kácovi Hubertus és a nymburki barna előtt. Az erős (speciál) barnák kategóriájában a a Perla - Browary Lubelskie Perla Kozlak söre a második helyen végzett. Az aranyérem a žateci barnának jutott, míg a bronzot közösen a Svijany Kněžna és egy brazil versenysör érdemelte ki. A 8% alkoholtartalom fölötti extra erősek között a szlovák Wywar Ricardo 20-asa nyert, a holtversenyben második helyen végzett Svijany 20-as söre és Primátor 21-ese előtt. A legjobb búza kategóriájában a Harrach megelőzte a nem kis meglepetésre ezüstérmet szerzett pécsi búzát és a Rožnov pod Radhoštěmi Žerotínt.


Lássuk a felső erjesztésű sörök izgalmas világát: A zsűri szerinti legjobb APA (American Pale Ale) idén az opavai Nova Sladovna Cloudy Ale-je lett a prágai Cobolis Nevada Apája és a szintén opavai Summer Blondie előtt. Az American IPA kategóriában a krnovi Nachemelná Opice 14-ese nyert. A tavalyi ezüstérmes kunraticei 14-es Muflon idén a harmadik helyen végzett. Őt a holiči Wywar Screaming Bitch elnevezésű söre előzte meg. Az American Imperial IPA kategóriában a harmadik helyen szintén a szlovák sörfőzde Ricardo söre végzett. Az első hely a prágai Spojovna R.I.P.A.K. sörének, míg az ezüst a jabloneci Volt 18-as Zkrat sörének jutott. Az ún. English Pale Ale kategóriában idén is a pribřami Hulvát nyert, a prágai British Golden Alevík és egy brit főzde terméke előtt. A Brown Ale kategóriában a tavalyi és a tavaly előtti évhez hasonlóan a kunraticei főzde 13-as Muflon Red ale-je nyert, őt idén a Veseli nad Lužnicéből származó Blatsky Brown Ale és egy ostravicei Red Ale követte. A Black IPA kategóriában a nepomuki Zlatá Kráva 14-es Black IPA-ja idén is diadalmaskodott, egy szlovák sör és a chotoviny Mayzus Black Sabre Ipa-söre előtt. Külön új kategóriában ítélkeztek a legjobb NEIPA sörök (New England IPA) felől. Itt megosztott második helyet szerzett a cseh zichoveci Juicy Lucy két szlovák sörfőzde (Wywar és U Abela) söre mögött/mellett.


A stout és porter söröket idén már kettéválasztották. A stoutok között pilseni Proud Cotel söre nyert. Az ezüst a szlovák Cigorkának, a bronz a Máša sörfőzde 11-es stoutjának jutott. Porterben az albrechticei sörfőzde nyert a Baltic Storm sörével a lengyel Perla Porter és a Hulvát sörfőzde 18-as balti porter előtt. Új kategóriaként megjelent a Sour, azaz a savanyított sörök világa. Itt elsőként bíloveci Zibák söre nyert, a prágai Trilobit és a Prague Beer sour söre előtt. A zsűri szerinti legjobb élesztős idén ismét újból a humpoleci Bernard 10-es nyert, a kácovi Hubertus és a szintén Bernard 12-ese előtt, míg a szűretleneknél a dalešicei Hořká 12-es nyert a lyer, a telči Klein Haus és a Studánky sörfőzde Špála söre előtt. Az alkoholmentes kategóriában a Bernard – Platan duó érdemelte ki a díjakat. Az Európai – Bécsi Láger kategóriában, amelyet a prémiumhoz hasonló 11-13-as, de sötétebb színű (EBC 18-30) világos sörök számára írtak ki a szinte örökös nyertes szlovák Račišdorfer mögött a telči, záhlinicei és a Harrach sörfőzde egy-egy söre végzett.

Ez már több, mint kóstolás
 

Most pedig következzék a kizárólagosan kisüzemi sörök kategóriái. Az ivósör kategóriában (výčepní) a brnói Topolsky tizes söre nyert a Svitavy BEDI 10-es és a choceňi Splávek tizes előtt. A ležákok között idén is a litoměricei Szent István püspöki főzde 11-es Děkanja győzött, az ezüstérem a Proud Ventillje, míg a bronz a modrava Lyer tizenegyesének jutott. Az egy fokkal magasabb alkoholtartalmú világos prémium sörök között ismét a brnói Hauskrecht 12-ese nyert a prágai Trilobit és a modravai Lyer 12-ese előtt. A legalább 13%-os Balling fokú világos speciál sörök között ismét a prágai Hostivar nyert a prágai Horymir, a Harrach és megosztva a Faltus egy-egy söre előtt.


A legjobb kisüzemi kisebb alkohol tartalmú félbarna sörök között a Most, Transformátor és a Hluboká sörfőzdék osztoztak a dobogó fokain. A speciális, ütősebb kisüzemi félbarnák között a tavalyi ezüstérmes slavkovi sör nyert, a második helyen a dobřany Modra Hvězda Dragounja végzett, míg a harmadik helyet a litomêricei Érseki Sörfőzde félbarnája szerezte meg. A 13-asnál gyengébb kisüzemi barna söröknél idén a brnói Blackbird Brewing Blackoutja nyert a Novosad és a Lyer sörfőzdék finomságai előtt. Végül az erősebb kisüzemi barna söröknél a Tyn nad Vltavou városka sörfőzdéjének Tobiaš söre nyert a Jadrníček Jadroš söre a tavaly ugyancsak bronzérmet szerzett prágai hajó-sörfőzde, a Lod' 13-as Monarchie söre előtt.

És hogy ki is nyerte idén az Arany Sörpecsétet, azaz a Világ Sörpecsétet? Nem más, mint a Bernard Sörgyár tízes, élesztős söre. Őt a Hostivar 13 és a Topolsky tizes követte. Megjegyeznénk, hogy a pécsi Prémium Búza éppen csak lecsúszott a harmadik helyről…Ez van amikor a cikk írója, csak leírja az eredményeket, kommentálni nem szeretné…Ettől függetlenül gratulálunk a győzteseknek és helyezetteknek! Zárásként megjegyeznénk, hogy a Csehország Söre vetélkedő nyertese szintén a Bernard Sörgyár egy terméke, a Bernard Sváteční ležák 12% lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése