2020. november 19., csütörtök

400 éve történt: A fehérhegyi csata III. / Az ütközet és utóélete

Eljött 1620. november 8-a, a cikksorozatunk előző két részében beharangozott mindent eldöntő összecsapás napja. Mind V. Frigyes protestáns védői, mind a támadó bajor Miksa hadserege végső összecsapásra készülődött. Az előbbiek a Prága határában „magasodó” Fehér hegyen és annak dél felé lankásodó lábánál várakoztak. A hegy északi részét, ott, ahol egy királyi vadaspark (ún. csillag kastély, ma csillagvizsgáló) állt egy meredély védte, így ebből az irányból nem érhette őket közvetlen támadás. A hátuk mögött Prága városfalai álltak, míg a várható nyugati támadási irányból egy patak (vélhetően a mai Litovicky patak egy ága) támogatta őket. Így bármennyire is tikkadt volt a cseh hadsereg, a helyzet nem volt, pontosabban nem lett volna a számukra teljesen reménytelen. Ehhez azonban el kellett volna végezni a sikeres védekezéshez szükséges földmunkákat, melyre azonban nem került sor. A fáradt katonák se nem voltak kellően lelkesek, se nem érezték magukat túl fittnek az efféle extra sáncásáshoz.

Ádáz küzdelem

Ezen kívül a 21 ezres vagy más források szerint 27,5 ezres cseh sereg alig több mint felét alkotta csak a gyalogság, a másik részét a könnyű lovasság képezte, melyet mintegy 17 ágyú egészített ki. Mindez támadáshoz kiváló, de védelemhez kifejezetten hátrányos összetétel volt. A csatatéren a cseh hadsereget alapvetően korszerűen, németalföldi stílusban modern sakktábla mintát követve állították fel a gyalogosokat, összesen három sort alkotva, köztük lovasokkal. A centrumot Anhalti Keresztély és Hohenlohe, a jobb szárnyat Schlick, a balt Jindřich Matyaš Thurn (Thurn Mátyás) parancsnokolta. A Korniss Zsigmond vezette magyar lovasok a harmadik sorban álltak, némileg távolabb. A mintegy 2-2,5 kilométer széles cseh arcvonal egyenletesen állították fel, de eme szimmetria miatt a sérülékenyebb bal szárny nem kapott kellő erősítést és ez a későbbiekben tragédiához vezetett. A csata előtt Thurn még tett egy kísérletet, hogy Keresztélyt támadásra ösztönözze a reménytelennek látszó védekezés helyett, de a fővezért fő tanácsadója, Hohenlohe az ellenkezőjéről győzte meg.

A két hadsereg felállása

A császári erők és a Katolikus Liga csapatai egyes források szerint 32 ezer gyalogossal, 7500 lovassal és 12-18 ágyúval értek Prága alá. Ha a pontos számokat nem is lehet tudni, de vélhetően enyhe számbeli fölényben álltak, ami azonban önmagában nem döntötte volna el a csatát. A haderők nagyságának érzékeltetésére jegyeznénk meg, hogy akkoriban Prágában sem élt több ember, mint az ütközetben részt vett mintegy 60 ezer katona. A támadó császári haderő bal szárnyát Tilly vezette, míg a jobbat Bucquoy, de a legfőbb döntéseket Miksa hozta. A támadók spanyol stílusban ún. tertiokban állították fel a gyalogságot, melyet a több századba osztott lovasság támogatta. A tartalékok között a horvát, olasz, kozák lovasokon kívül magyarok is voltak, így elmondhatjuk, hogy honfitársaink mindkét oldalon harcoltak. Támadás helyett az óvatoskodó Bucquoy a cseh hadsereg megkerülését és előbb Prága elfoglalását indítványozta, de Miksa és Tilly a közvetlen összecsapás mellett döntött, mint hamarosan kiderült helyesen.

A bajor hadsereg

November 8-án a már említett sűrű köd leple alatt a császári csapatok észrevétlenül haladtak át az reménybeli védelmet nyújtó patak hídján, mivel az óvatlan cseh csapatok nem figyeltek fel a közelben zajló csapatmozgásokra. Így délben, mikor végre felszállt a köd a két hadsereget alig másfél kilométer és csak az elmaradt földmunkák miatt gyengén kialakított védelmi állásrendszer választotta el csak egymástól. Az ütközet 12.15-kor vette kezdetét ágyútűzzel, majd a bal oldalon a Katolikus liga katonáinak, míg a lankásabb jobb szárnyon a császári gyalogosok támadásával. Miközben a gyalogosok ütemesen meneteltek az ellenfél felé, mind a jobb szárny császári lovasai, mind a középső cseh lovas csapatok rátámadtak a szembenálló egységekre. A kezdetben jelentős sikert elérő cseh lovas támadást, amely megingatta a császári katonák balját sem a gyalogságuk, sem a magyar lovasok nem tudták időben megtámogatni, így hamarosan meghátrálásra kényszerültek, sőt vezetőjük, Anhalti Károly fia fogságba is esett. A támadók így rendezni tudták a soraikat, majd a gyalogság folytatódó nyomására a cseh első vonal bezuhant. A Thurn vezette gyalogság pánikba, feladta a küzdelmet, és menekülésbe kezdett Prága felé, miközben a császáriak a már elfoglalt ágyúikkal a saját hátukat lőtték.

A csata

A magyar lovasok ezt, illetve a feléjük induló 800 fős lengyel-kozák lovasságot látván szintén menekülni próbáltak, de oly sokan rohantak Prága városkapui felé, hogy számukra már nem maradt esély ezt az irányt választani. Ehelyett a környék kőbányái majd a sebes Moldva felé vették útjukat, ám a lovas átkelés közben a többségük vízbe veszett. A magyar lovasok megítélése utóbb kettős volt. Thurn Mátyás szimplán gyávának nevezte őket, amiért késlekedtek támadásba indulni, és ehelyett gyorsan eliszkoltak. Más vélemények szerint viszont az egységüket teljesen hibásan állították fel a hadszintéren, így esély sem volt a hatékony hadrafogásukra.

A Fehér hegy ma

A cseh hadsereg bal szárnyának elvesztését követően már csak a Schlick vezette jobb szárny állt a támadók útjában, de az sem sokáig. A Tilly vezette haderő nyomása alatt a gyalogosok megtörtek és ugyancsak menekülni kezdtek. Egyedül a vadasparkban rekedt szász-weimariak vártak tragikus sorsukra. A császári katonák hamarosan mindannyijukat le is mészárolták. A csata kezdetétől nem telt el két óra és minden eldőlt. Arra, hogy a csehek Prágába visszahúzódva rendezzék soraikat és hatékony védelemre álljanak át semmi esély nem volt. Hiába indult volna el a Pilsenben állomásozó tízezres haderő (persze ha erre Mansfeld egyáltalán hajlandó lett volna), vagy hiába érkezett volna már meg a várt, de késlekedő erdélyi támogatás (ezen a napon még Prágától keletre tartózkodtak) a katolikus haderőt nem győzhették volna le. A protestáns hadsereg katonái elmenekültek, Prága városa pedig további ellenállás nélkül kinyitotta Miksa előtt a kapuit.

A "téli király" bukása egy korabeli gyúnyrajzon

A csata pontos embervesztesége nem ismert, a protestáns oldalon vélhetően több ezren (forrástól függően 2-7 ezer ember) vesztek oda, míg a katolikus félnél néhány százan. A tragikus hírek hallatán a csata alatt Prágában székelő téli király sietve elindult, hogy elmeneküljön az országból, és meg sem állt Hollandiáig. A lázadó protestáns csehek így uralkodó nélkül, teljesen védtelen maradtak a rájuk váró kegyetlen megtorlással szemben. A fehérhegyi csatát a harmincéves háború folytatódása, a cseh protestáns ellenállás teljes leverése, kivégzések, erőszakos rekatolizáció, a sok évszázados cseh függetlenség felszámolása és nem utolsósorban az Osztrák Birodalom tartományaként totális Habsburg uralom követte, melynek csak háromszáz évvel később az I. világháború lezárulását követően az első Csehszlovák köztársaság kikiáltása vetett véget. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése