2018. február 20., kedd

A XXVIII. Arany Sörpecsét verseny – tovább erősödnek a kisüzemiek!

A múlt héten rendezték meg a Pivní pečeť (Sörpecsét) nevezetű nemzetközi sörminősítő versenyt, immáron huszonnyolcadik alkalommal. A helyszín, a tavalyi évhez hasonlóan most is České Budějovice városa volt, ám ezúttal nem a Vásárvárosban, hanem a Gerbera Kultúrház Budvar Arénája adott helyet az eseménybek. A szervezők idén már előre közölték a résztvevők számát, összetételét, így tudni lehetett, hogy összesen 245 sörgyár küldte el a vetélkedőre az összesen több, mint ezer palackozott sörét. A sörműhelyek többségét természetesen Csehország adta, ám ezúttal is valóban az egész világ képviseltette magát az eseményen, hiszen szlovák, német, spanyol, chilei, holland, osztrák, kazah, orosz, ukrán, ír, belorusz, lengyel, japán, belga, egyesült államokbeli, norvég sörfőzdék egyaránt szerepeltek a benevezett sörfőzdék között. És emellett természetesen Magyarország számos kisüzemi sörfőzdéje is próbára tette magát a versenyen, így a zsűri megkóstolhatta a Bigfoot, a Fóti, a Guri, a Kecskeméti Sörmanufaktúra, a Mályi, a Serforrás, a Stari, a Szarvasi, a Szent András, valamint a Vaskakas sörfőzdék söreit is.

Sörpecsét 2018

2018. február 13., kedd

Cseh és szlovák filmkarnevál – 2018 . február 21-25. - Beharangozó

A tavalyi év önálló Cseh Filmkarneválját követően idén újra együtt, Cseh és Szlovák Filmkarnevál keretében kerülnek bemutatásra a legújabb cseh, szlovák, vagy koprodukciós alkotások. Emellett Jiří Menzelt is köszöntik 80. születésnapja alkalmából, valamint megemlékeznek a közelmúltban elhunyt nagyszerű szlovák színészre, Marián Labudára is. A 2018. február 21-25. között megrendezésre kerülő, a Filmes utazás a cseh és szlovák történelemben alcímet viselő esemény főtámogatója, immáron hagyományosan a Staropramen sörgyár. A filmvetítésekre szintén a megszokott helyszínen, a Toldi Moziban kerül sor. 2018-ban a cseh és szlovák nemzet több fontos évfordulóra is emlékezik. Száz éve jött létre Csehszlovákia, nyolcvan éve írták alá a müncheni egyezményt, hetven éve történt meg a kommunista hatalomátvétel, ötven éve indultak el a prágai tavasz néven ismert politikai változások, illetve huszonöt éve született meg az önálló Csehország és Szlovákia, így nem csoda, hogy a filmesek is kiemelten foglalkoztak ezekkel a jubileumi témákkal.

Masaryk

2018. február 6., kedd

Idézet és pár kép XXXVI. - Egon Erwin Kisch: Prágai pitaval

A napokban egy antikvárium eldugott sarkában kutatva fedeztem fel egy 60 évvel ezelőtt kiadott könyvet, amely a furcsa Prágai Pitaval címet viseli. Szerzője a prágai születésű Egon Erwin Kisch, a híres „száguldó riporter”, kinek élettörténete bőven megér egy teljes cikket, így erre halálának közelgő 70. évfordulóján sort is kerítünk. Ám addig is tekintsünk bele az említett könyvébe. A címben szereplő Pitaval, teljes névvel Francois Gayot de Pitaval egy a XVII. század végén, XVIII. század elején élt francia író és jogtudós volt, aki a pitavalt, mint irodalmi műfajt megteremtette. De mi a szösz is a pitaval? Nos nem más, mint izgalmas bűnesetek, bírósági ítéletek leírásának gyűjteménye, mondhatni a későbbi krimik vagy még későbbi bűnügyi dokumentumfilmek elődje. Tulajdonképpen afféle szórakoztató szakirodalom, amely a XIX. században és a XX. század elején élte fénykorát.


Egon Erwin Kisch