Karácsonyi hagyományok Csehországban

A karácsony az év legszebb ünnepe, a cseh karácsonyok egyediségét és különlegességét pedig az adja, hogy a keresztény hagyományok mellett a mai napig jelen vannak ennek az időszaknak a pogány időkből fennmaradt népi tradíciói is. A templomok népszerű karácsonyi miséi és koncertjei mellett ma is jól megfér a mágia, a jövendő-mondás, az egészség varázslás karácsony idején.
Hagyományos cseh karácsonyi kellékek

A tradíciókban az a jó, hogy emelik az ünnep hangulatát, összekötnek bennünket a régmúlt időkkel, generációról generációra öröklődnek. Valószínűleg mindannyiunknak van olyan szokása amelyet a szüleitől vagy netán a nagyszüleitől vett át, amely nélkül nem karácsony a karácsony. Legyen az egy dísznek az elkészítése vagy egy finom ünnepi fogás a hagyományos családi recept alapján, netán egy elmaradhatatlan program. Csehországban ezekből a tradíciókból bőségesen válogathatunk. Ismerjünk meg közülük néhányat.

Mikulás fonat
Elődeink az adventi időszakban készültek fel a karácsonyra. Meg kell hagynunk, ideálisan nekünk is ezt kellene tennünk, hogy ne az utolsó pillanatban kapcsoljuk ki a porszívót, díszítsük fel a lakást. Ők ezeket a feladatokat elosztották decemberben, hiszen ekkor már nem dübörgött náluk a munka. A karácsony hangulatának megteremtéséhez sok kézzel készített díszítést alkalmaztak. Főleg különböző szárított gyümölcsökből gyártottak asztali díszeket vagy olyan alkalmatosságokat, amelyeket felakasztottak a ház különböző pontjain vagy kitettek az ablakokba. Ezek illatukkal, színeikkel emelték a ház, pontosabban a benne élők hangulatát. Népszerű volt a Mikulás fonat (Mikulášsky vrkoč), amelynek alapját egy kelt tésztából készített koszorú adja. Ebbe szúrtak pálcikákat, amelyekre szárított gyümölcsöket húztak fel. A pálcikák egy pontban végződtek, ahol egy piros almát helyeztek el, majd az almába rövidebb pálcikákat szúrtak, végeire pedig apró díszeket tettek, például mákgubókat, csipkebogyókat, „kismadarakat“, amelyek szintén természetes anyagokból készültek. Ha lehetett, akkor még arany színű lánccal is körbefonták a mikulás fonatot. Az alkotóelemek szimbolikus jelentéssel bírtak, az egészséget, a termékenységet, a bőséget jelképezték. A mikulás fonatnak egyszerűbb formája is létezett, ezt a mai napig is sokan elkészítik. Egy kerámia bögrében, - amelyet lehet akár még a dédnagyanyától örököltek - helyezik el a feldíszített ágakat, majd szalagokkal, örökzöldekkel csinosítják.
Karácsonyi süni
Ezekhez hasonló a dél-cseh vidéken elterjedt Világ – király (Svět – král), amely igen erőteljes szimbólum. Egy gömbbe szúrják bele a gyümölccsel gazdagon díszített pálcikákat, mely egy valóságos paradicsomkert, majd az egészet megemelve három lábra erősítik, a gömb aljára pedig egy szép almát kötnek. Piros és arany színekkel díszítik fel. De itt a kis sündisznó, a Ježek is, amelynél a díszes pálcák a sün tüskéit alkotják. Egy kis kelt tésztából készített, enyhén kiszárított cipóba szúrják bele a tüskéket. Előfordul, hogy ezt is három lábra emelik, az aljára pedig aszalt szilvát függesztenek. A sün szimbólum a modern cseh karácsony része is, jelen van az igen népszerű aprósütemények (Vánoční cukroví) között.
Ördögök fogságában
Advent és karácsony idején jellegzetesek még a jelmezek, amelyek a korai kereszténység idejéből származnak. Ekkor ugyanis a pogány hagyományokat az egyház igyekezett teljesen elnyomni, de ez mint manapság is látszik, nem sikerült maradéktalanul. Csehországban egy igazán egyedi összetétele alakult ki a hagyományoknak és a kosztümöknek, ugyanis keveredtek a pogány idők jelmezei, mint például a különböző állat és félelmetes ördög jelmezek a keresztény szentek, Szent Miklós, Szent András, Szent Borbála, Szent Luca jelmezeivel. Ilyenkor a téli napforduló idején sok helyszínen tartanak különböző szertatásokat, amely a sötétség elűzésére, az új élet várására és megszentelésére irányulnak. Ilyen jelentős helyszín a zlíni kerületben levő Rožnov pod Radhoštěm település skanzenje is, ahonnét a mellékelt fotóink származnak. A szentek és a pogány figurák az ünnepi asztalokon sütemény formájában is megjelentek mézeskalács vagy kelt tésztából készült sütemények formájában.
Betlehem
Egyik másik, mai napig fennmaradt karácsonyi hagyomány a Betlehem állítás, a Három Királyok ünnepe. Szinte alig van olyan település, ahol ne állítanák fel ilyenkor a betlehemet. Népszerű ezek látogatása, sőt országszerte több olyan, múzeumban elhelyezett nagy alapterületű, már-már műalkotásnak is beillő betlehem is létezik, amelyeket fából faragott, mozgó figurák alkotnak. Vannak akik otthonra gyűjtögetik évről évre ezeket a figurákat, és felállítják a saját betlehemüket, így ápolva a hagyományokat. (Cikkünk forrását Kamila Skopová etnográfus munkái adták.)

Ezzel a kis írással kívánunk minden kedves Olvasónknak és családjának meghitt, békés, a családi hagyományokat is ápolgató karácsonyt, és vele együtt egy fantasztikusan jó új esztendőt!
Veselé Vánoce!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése