2015. július 22., szerda

Nyári szünetelő – 2015

Kedves Csehország, cseh kultúra, történelem, cseh sör stb. rajongó olvasóink. Ismét eljött az idő, hogy mi, a Csehország, nem csak Prága, illetve az Irány, Csehország szerkesztői egy kis nyári szünetet tartsunk, és reményeink szerint sok energiával, valamint újabb csehországi ismeretekkel, tapasztalatokkal töltekezzünk fel. Ugyan előre láthatólag augusztus utolsó hetéig nem jelenik meg újabb cikkünk, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes a honlapjainkra ellátogatni. Az elmúlt három és fél év során több mint 400 cikket jelentettünk meg, és több ezer fényképet közöltünk a netmagazinunk és honlapunk virtuális hasábjain, így biztosak vagyunk benne, hogy mindenki talál még magának olyan olvasnivalót, amelynek megszemlélésére korábban nem tudott időt fordítani.


2015. július 17., péntek

Akkor és most 31. – Stárkov

Aki Észak-Csehországban, Adršpach-Teplice csodálatos sziklalabirintusaiban jár vagy a környéken tölti napjait annak ajánljuk, hogy egy rövid séta erejéig keresse fel Stárkovot ezt a kicsike városkát a Dřevíč-patak csöndes völgyében. A település az egykori Cseh Királyság határerdeiben fekszik. A cseh telepesek feltételezhetően valamikor a XIII. század elején alapították és a közelben a Sezema család még egy erődítményt is építtetett. Az idők folyamán Stárkov és a környékbeli birtokok sorra váltották tulajdonosait, túlélték a huszita háborúkat, majd a település1573-ban városi rangot kapott. 1673-ban Johann Franz von Kaiserstein vásárolta meg a birtokot és a nemes úr családja egészen 1924-ig tartotta tulajdonában. Neki köszönhető a ma is álló kastély épülete, valamint egy sörfőzde is de ez utóbbinak már híre-hamva sincs. A XVIII. század második felében a település a környező erdők letermeléséhez és bányászathoz értő német települések érkezésével bővült, akik csakhamar már a városka többségi lakosságát adták. Stárkov (német nevén Starkstadt) egyre fejlődött és adminisztratív központtá fejlődött.
1885

2015. július 14., kedd

Vendéglátó kisokos Csehországot járók számára II. - Étlap és étel magyarázat - Előételek

Cikkünk első részében a Csehországban található vendéglátóhely típusokkal ismertettük meg a nagyérdeműt, most pedig vágjunk bele az étlap és étel magyarázatokba. Ha betérünk egy vendéglátóhelyre, biztosak lehetünk benne, hogy az ital igényünkön túl azt is megkérdezik, mit szeretnénk enni. A pincér kínálni fogja a jídelní lístek-et vagyis az étlapot, amelyen az első helyen legtöbbször az előételek szerepelnek, ezeket a předkrm vagy předkrmy felirat alatt találjuk feltüntetve.
A cseh klasszikus előétel: nakládaný hermelín

2015. július 9., csütörtök

Cseh hírcsokor (2015.07.09.)

  • A Csehországban élő mintegy félmillió külföldi közül közel 300 ezer ember dolgozik jelenleg aktívan, és további 80 ezer rendelkezik egyéb vállalkozási engedéllyel. Az elmúlt 10 évben a külföldiek száma megduplázódott. A felmérések szerint akik hajlandóak a cseh nyelvet valamilyen szinten elsajátítani, azoknak minden probléma nélkül sikerül beilleszkedniük a cseh társadalomba. Azon külföldiek számára viszont akik nem rendelkeznek nyelvtudással, és a képzettségi szintjük is alacsonyabb, az élet itt sem válik könnyűvé.

2015. július 7., kedd

600 évvel ezelőtt halt mártírhalált Husz János

A XIV. század vége, XV. század eleje Európa késő középkori történelmében igen viharosnak bizonyult. A római katolikus egyház egyre nagyobb gazdasági és politikai hatalomra, s nem mellesleg vagyonra tett szert, ami mind a nemességet, mind a szegényebb alsópapságot felháborította. A szegényeket, parasztokat a rájuk kiszabott egyházi adókkal a végletekig kizsákmányolták, így egyre fokozódott a társadalmi feszültség. Ez az egyre elviselhetetlenebb helyzet a Cseh Királyságban sem alakult másképp. A kaotikus állapotok tovább feszültek az 1378-ban bekövetkezett egyházszakadással, amelynek köszönhetően egyszerre két, sőt később három pápa (XII. Gergely pápa és XIII. Benedek ellenpápa, majd 1409-től V. Sándor is) tekintette magát egyházfőnek. Az európai országok uralkodói az aktuális hatalmi játszmák keretében váltogatták, hogy éppen melyik pápát, a rómait vagy az avignonit, később akár a písait támogatják.
Husz János (Jan Hus)

2015. július 2., csütörtök

Csehország természet-, tájvédelmi területei XVII. - Lužické hory

Észak Csehországban, a német határ közelében, a világhíres Cseh Svájc Nemzeti Park mellett összesen négy egymással hosszabb-rövidebb szakaszon érintkező tájvédelmi terület alkot egy nagy összefüggő természet- , tájvédelmi tömböt. A legdélebbiről (Kokořínsko) már a sorozatunk egy korábbi részében írtunk, most a legkeletebbre eső tájvédelmi területtel a Lužické hory-val szeretnénk olvasóinkat megismertetni.
Lužické hory