2015. június 15., hétfő

Idézet és pár kép XXVIII. - Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél (a recenziók tükrében)

Az Idézet és pár kép sorozatunkban ezúttal rendhagyó módon foglalkozunk egy cseh író művével. Nem magából a regényből közünk egy rövidebb-hosszabb szövegrészletet, hanem a mű recenzióiból, magyarul könyvismertetőiből idézünk. Tesszük ezt azért is, mert az 1966-ban kongói apától és cseh anyától született Tomáš Zmeškal Az ékírásos szerelmeslevél című művéről számos neves magyar irodalmi lap írt remek recenziókat, amelyek egyrészt önmagukban is tanulságosak, szórakoztatóak, másrészt kellő inspirációt adnak magának a műnek az elolvasásához. Így, ha áttételesen is, de mégis csak az eredeti mű áll a középpontban.

Tomáš Zmeškal
Lássunk tehát néhány részletet az ismertetőkből. Elsőként lássuk mit is írt Gyürky Katalin az Élet és Irodalom hasábjain: „Az első látásra meglehetősen eklektikusnak tűnő Ékírásos szerelmeslevél című kötet eklektikája mögött nagyon is egységes, mély attitűd, a rendszerváltást megelőző cseh társadalom rendszerellenes attitűdje húzódik meg. A szerző, a prágai író, műfordító és angoltanár Zmeškal, aki maga is „eklektikus”, hisz kongói apától és cseh anyától származik, regényében a klasszikus családtörténet hagyományait rúgja fel akkor, amikor Josef Černý családjának eseményeit nem öncélúan, nem önmagukért vázolja, hanem keretként. Egyfelől a senki „nem azt látja, amit lát, és hogy amit néz, arról csak azt gondolja, hogy látja” mondattal fémjelezhető, szovjet tankokkal körülvett abszurd kommunista világ ábrázolásául szolgáló keretként, amelyben a család élni kénytelen. Másfelől ez a keret annak a túlélési stratégiának a bemutatását segíti elő, amely minden szereplő életét meghatározza. (…)

Zmeškal szereplőinek tragédiája, hogy nem értik, nem érthetik egymás világát. Mindenki annyira sajátos, annyira különleges s annyira be van zárva saját magába, hogy ezek között a világok között az átjárás lehetetlen. A különböző világokban élők azonban – s ezt mintha cseh nemzeti sajátosságként tárná elénk a szerző – egyáltalán nem élik meg tragédiaként az „elbeszélünk egymás mellett” állapotot.”



Jóval személyesebben fogalmaz Petrőczi Éva a Nagyvilág folyóiratban: „A cseh irodalom és a cseh filmek elkötelezett barátjaként, aki – mint generációm legtöbb tagja – Prágában esett át a külföld-élmény tűzkeresztségén, már az első oldalak után azt ismételgettem magamban: ez a könyv Jiři Menzel rendezői talentuma után kiált. Mert világa igazi, hamisítatlan „Menzelland”. Az 1940-es és 90-es évek közötti koncentrikus házassági-szerelmi-történelmi epizódok, egy család két generációjának históriája olyan, mint egy végtelenített „Hóvirágünnep”-parafrázis, csak éppen falusi környezetből a cseh fővárosba telepítve, s a hóvirágok szerény illata helyett rózsák tengerébe fullasztva minden örömet és keservet. Egyszóval, mindazt, ami az első generáció, a hettita-mániás Josef-Květa pár, s egy szem leányuk, Alice és férje, Maximilián osztályrésze lesz, lehet, Csehszlovákia és Csehország, vagyis a legyőzhetetlenül színes és élni akaró „Bohémia” hol andalító, hol rémisztő díszletei között. A főszereplő házaspárok körül – mint egy meg nem álló körhinta utasai – hrabalian bolond és bolondos mellékszereplők kavarognak, hol kedvesek, mint Svoboda, a szerelmi bánatától dilis tortaszobrász, olykor tortagyilkos. Hol meg egyenesen ijesztőek, mint a hiénanevű Hynek, aki pártfunkcionáriusként és elutasított gavallérként tíz évig a brutálisan kínzó és zsaroló „harmadik” szerepét játssza majd a bibliai nevű és szelídségű mérnök, Josef és virágnevű felesége, Květa életében. És itt már el is érünk az engem, s vélhetőleg számtalan sors- és olvasótársamat rabul ejtő másik szálhoz Zmeškal könyvében. Esetemben ráadásul egyenesen kísértetiesek a párhuzamok. Apám nagyon hasonló koncepciós pere, bebörtönzésének körülményei – röviddel a keresztelőm után, hajszálra úgy, mint Zmeskalnál – s ráadásul a második keresztnevem is Alice lett, mint Svobodáék lányáé… Csak egy évvel később, 1951-ben. Mindezek a magánéleti tények azonban nem érnének meg többet egy „ahá”-élménynél, egy villanásnyi ráismerésnél, ez még nem tenne „Az ékírásos szerelmes levél” elkötelezett olvasójává, ajánlójává. Legalábbis, akkor nem, ha Zmeškal nem lenne olyan bravúros mestere anyanyelvének – s ez, Csoma Borbála virtuóz fordításának köszönhetően, nem jönne át tökéletesen a rivaldán.”


Végezetül egy kis idézet Kepics Boglárka recenziójából a Száv Textus irodalmi blogról: „Ennek tükrében két szereplőt vizsgálhatunk, akik akaratuk ellenére rákényszerítettek arra, hogy életük két külön világgá váljon. A cseh irodalomban már számtalan módon dolgozták fel az aktuális rendszer okozta családi és emberi tragédiákat, ahogy látjuk azt Jiří Weil, Jáchym Topol, Ladislav Fuks, Milan Kundera munkásságában, hogy csak néhányat említsünk. Tomáš Změskal viszont nem érte be ennyivel, művét gazdagon meghintette megválaszolatlan kérdésekkel, misztikával (esküvői tortává varázsolt hármas-elosztású világkép) pszichológiával (idézem: „Pavlov híres kutyás kísérlete”), filozófiával (a reprodukált Hitler és a botanika kapcsolata), és elmaradhatatlanul egy ősi, holt nyelv felfedezése köré csavarintotta, ahogy a vattacukrot szokás. Hogy mi értelme azt hazudni, hogy Hitler génjeiből reprodukáltak, hogy hogyan lehet rávenni valakit különös szexuális aberráltságokra, hogyan lesz a gondoskodó férjből bántalmazó, miért lesz egy nyilatkozatból önéletrajz nem kapunk választ, de hogy hogyan lehet egy elkésett szerelmi vallomásból 344 oldalas könyv, azt e regény elolvasása után garantáltan megtudhatjuk. A történet tanulsága pedig, hogy a több néha kevesebb és soha ne késsünk el őszintének lenni magunkhoz és másokhoz.”



A három kitűnő recenzió más-más módon foglalkozott a cseh író 2008-ban megjelent, Škvorecký díjjal és Európai Unió Irodalmi díjjal kitüntetett regényével, de szinte bármelyiket is olvassuk el, egy biztos. Nehezen állhatnánk csak ellen, hogy ne vegyük kézbe a színes bőrű, lelkében ízig-vérig cseh művész alkotását. Így ne is tegyük, az ellenállás úgyis reménytelen.



Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél, Fordította: Csoma Borbála, Typotex Kiadó, 2013

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése