Külföldiek Csehországban // Útkarbantartások // Külföldi fiatalok // Munkanélküliség // Sajtószabadság // Snězka //

  • A Cseh Statisztikai Hivatal friss jelentése szerint immáron több mint 440 ezer külföldi él Csehországban, ami lényegében az ország teljes lakosságának 4.1%-át jelenti. A külföldiek elsősorban a fővárosban telepedtek le, itt a népesség 13%-át alkotják. A nem cseh állampolgárok több mint fele állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik, és közel 60%-uk három országból (Szlovákia, Ukrajna és Vietnam) érkezett.
  • Nem csak nálunk, Magyarországon maradt el idén a megszokott tél, Csehországban is jóval enyhébbek voltak a leghidegebb hónapok, aminek köszönhetően egyedül a téli útkarbantartásokon 280 millió koronát tudtak megspórolni. Ez a megtakarítás elsősorban jeges utak ún. technikai sózásának kisebb mértékű szükségletéből adódott. Az el nem költött összeget nem költik el más célra, jól jön majd plusz pénzként a tavaszi útfelújítási munkálatokhoz.

  • Prágában rendszeres problémát okoznak a külföldi fiatalok (elsősorban britek és dánok), akik végletekig kiélvezvén az olcsó és jó alkohol lehetőségét vagy betegre isszák magukat, vagy törnek-zúznak-verekednek. A fiatalkorúak alkoholhoz jutását természetesen különféle eszközökkel próbálják megállítani, amely eszközök között a legújabb egy speciális karszalag volt. A szalagot a csoporttal érkező dán rendőrök a 18 évesnél fiatalabb dán fiatalokra csatolták fel, így próbálván megakadályozni, hogy a vendéglátóhelyeken kiszolgálják őket. Amennyiben a kocsmárosok, bártulajdonosok a szalag láttán is alkoholt adnának nekik, komoly büntetésben részesülnének. Sajnos a megelőző akciók még nincsenek jelentős hatással. Éppen a napokban szállítottak kórházba újabb hat részeg dán fiatalt az alkoholmérgezés különböző fázisában.
  • Miközben a makrogazdasági mutatók a cseh gazdasági válság végét mutatják, és az infláció is minimális szintet mutat, addig a munkanélküliségi ráta rekord magasságokba tört. Idén januárban minden idők legrosszabb foglalkoztatottsági adatai láttak napvilágot. Jelenleg a munkaképes korú lakosok 8,6%-a munkanélküli, ami 0,4%-al, azaz 32441 fővel több mint az egy hónappal korábbi szám. A kedvezőtlen adatokat az idényjellegű téli foglalkoztatásban való visszaeséssel magyarázzák.


  • Mialatt a Riporterek Határok Nélkül szervezet jelentése szerint Magyarország két év alatt 24 helyet esett vissza a sajtószabadság-ranglistán addig Csehország 2013-ban három hellyel tört előre, megelőzve Németországot. A 180 országot tartalmazó listán így a csehek jelenleg az élmezőnyben, pontosabban a 13. pozícióban állnak, ami kiváló eredménynek nevezhető (Magyarország a 64. helyen áll). A sajtószabadság tekintetében a legkedvezőbb a helyzet Finnországban, Hollandiában és Norvégiában van, míg a legsúlyosabb állapotok Türkmenisztánban, Észak-Koreában és Eritreában uralkodnak.
  • Csehország legmagasabb pontja a cseh-lengyel határvidéken emelkedő Óriás-hegységben található Sněžka. A tudósok mind ezidáig úgy vélték, hogy a magassága 1602 méter, azonban a cseh földmérők mostanában eltérő eredményekre jutottak. A Sněžka, mint hegycsúcs (pontosabban mint több kis csúcsból álló terület) legmagasabb pontja 1603,3 méteren van, de ez a pont a jelenlegi 1602 méteres földmérési ponttól távolabb, és már 3.5 méterrel Lengyelország területére benyúlva található. A felfedezésnek gyakorlati jelentősége minimális, legfeljebb a nemzeti büszkeség fogadhatja el nehezebben, hogy a legmagasabb cseh hegycsúcs legmagasabb pontja már lengyel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése