Cseh Filmkarnevál 2019 a Toldi moziban

A Staropramen támogatásával a Cseh Centrum szervezésében idén már hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Cseh Filmkarnevál, melyen ezúttal a 2018-as év legjobb cseh filmjeiből csemegézhetünk. Időpontja: 2019. február 13-17., helye a megszokott: a budapesti Toldi mozi. Ahogyan a szervezők jelezték, idén az új arcok éve lesz, így a filmes debütálások és műfaji kísérletezés kerül az előtérbe. A filmekben a család témája kap hangsúlyt, és azt vizsgálja humoros, vagy éppen tragikus módon. 



A Hétvégi ház eladó (Chata na prodej) című nyitófilm (II. 13. 19:30) a családi vagyon eladása ürügyén humorosan vizsgálja a megromlott családi viszonyokat. A család hétvégi háza kihasználatlanul áll az erdőben, ezért a szülők az eladását tervezik. Előtte azonban az anya egy utolsó rendes családi összejövetelt szeretne tartani. A család többi tagja nem lelkesedik, mert tudják, hogy semmi jóra nem számíthatnak. A nagyapa lélekben már egészen másfelé jár, az apa a műfajtól is rosszul van, a fiú pedig szeret a pohár fenekére nézni, ilyenkor pedig ironikusan regél környezetéről, és persze szétesőben lévő kapcsolatáról a barátnőjével. Nagymama specialitásai az ártatlan kérdések, amelyekkel a többieket az őrületbe kergeti. Kiegyensúlyozatlan lányuk sikeres német barátja egyedüliként örül a kiruccanásnak, de csak azért, mert nem tudja, mi vár rá. Hamar elillan a remény, hogy egy idilli hétvégét töltsenek együtt az erdőszéli nyaralóban, de az igazi kaland csak reggel kezdődik, amikor a család észreveszi, hogy a nagyapa eltűnt. A nyomok az erdőbe vezetnek…Rendező: Tomáš Pavlíček, főbb szereplők: Szereplők: Ivana Chýlková, David Vávra, Tereza Voříšková, Bárdos Judit. 

Hétvégi ház eladó
Az Adam Sedlák rendezte Domestik című cseh-szlovák film (II. 14. 19:30) a családalapításra való patologikus alkalmatlanságot elemzi. Roman, a profi kerékpáros balesete után kemény edzéstervvel és szigorú életvitellel próbál visszajutni a csúcsra. Hogy tovább javítsa a teljesítményét, a hálószobában felállított oxigénsátorban alszik. Ezt nehezen viseli a felesége, aki már régóta vágyik egy gyermekre. A kapcsolatuk minden oxigénsátorban töltött éjszakával változik. Vajon ebben a klausztrofób közegben sikerülhet még lélegzethez jutniuk? Szereplők: Tereza Hofová, Jiří Konvalinka, Miroslav Hanuš, Tomáš Bambušek. 

Domestik
A Szomorú férfiak mosolya (Úsměvy smutných mužů) című film (II. 15., 18:15) a függőség okozta családszétesést ábrázolja. Olyan sikeres férfiak történetét tárja elénk, akik a pohár sűrű emelgetésével olyan mélyre süllyedtek, ahonnan már csak felfelé vezet út. Az alkohol elleni harc közben Josef olyan emberekkel találkozik, mint az egykori válogatott biatlonista, aki részt vett a világ egyik legnehezebb versenyén, az Ironmanen, vagy Milan, a zseniális tanár és hivatalnok, aki viszont abban hisz, hogy a világűr küldötte. Van, akit elárult a felesége, van, aki német melegpornóban játszott, és ott van Tomáš is, aki túl messzire ment a mostohalányával ápolt kapcsolatban. A függőségből már nincs kiút, az alkoholt csak más függőséggel lehet helyettesíteni. Mondjuk egy maratonfutással? Rendező: Dan Svátek, Főbb szereplők: David Švehlík, Jaroslav Dušek, Ondřej Malý, Ivan Franěk, Marika Šoposká, Simona Babčáková, Michal Gulyáš, Taťjana Medvecká, Ha Thanh Špetlíková. 

Szomorú férfiak mosolya
A Miss Hanoi című filmben (II. 15., 20:00) azz észak-csehországi Varnsdorf városában Kříž rendőrkapitány egy gyilkossági ügyben nyomoz. Hamarosan kiderül, hogy a szálak a helyi vietnámi közösségbe vezetnek. Valaki azonban igyekezett eltitkolni az eredeti indítékot. Abban, hogy beleláthasson az üzleti érdekek és klánok mozgatta hierarchikus világba, az első vietnámi származású cseh rendőrnő lesz a segítségére. Az ellentmondásos páros – a fiatal, saját elképzelései szerint élő emancipált nő, és az idősödő, szarkasztikus nyomozó, akinek a munkája az élete – nem csak a bűntény titkaira derít fényt, hanem az egymás megismeréséhez és elismeréséhez vezető utat is keresik. De mindketten sorsdöntő elhatározás előtt állnak: a szigorú családi hagyományok tiszteletét vagy az igazságot válasszák. Rendező: Zdeněk Viktora. Főbb szereplők: Ha Thanh Špetlíková, David Novotný, Ján Jackuliak, Miroslav Hruška. 


Miss Hanoi
A Jan Palach címet viselő filmben (II. 16. 18:15) az 50 évvel ezelőtt mártírhalált halt hősre emlékeznek. 1969 januárjában az egyetemista Jan Palach felgyújtotta magát a prágai a Vencel téren, hazája 1968-as szovjet megszállása ellen tiltakozva. Palach Csehszlovákia nemzeti hőse lett. A film egy megalkuvást nem ismerő fiatal férfit mutat be, aki elment a végsőkig abban a reményben, hogy felrázza a megszállás után közönybe süllyedt ország lakosságát. Élete utolsó hónapjait követhetjük nyomon, ahogyan a szerető fiú, ragaszkodó barát és érdeklődő diák lélekben az „első számú fáklyává” válik. A megszállt Csehszlovákiában még ketten gyújtották fel magukat tiltakozásul. Húsz évvel később, 1989-ben a Palach emlékére szervezett tüntetések is hozzájárultak a kommunizmus csehszlovákiai bukásához. Rendező: Robert Sedláček. Főbb szereplők: Viktor Zavadil, Zuzana Bydžovská, Denisa Barešová, Kristína Kanátová, Jan Vondráček, Michal Balcar.  


Jan Palach
Az elárult arany (Zlatý podraz) című film (II. 16. 20:30) egy történet a szenvedélyes szerelemről, a kosárlabdáról és az életeket befolyásoló politikáról. A film története 1938-ban, Csehszlovákia német megszállása alatt kezdődik, amikor a kosárlabdaválogatott zsidó származású edzője egyik napról a másikra eltűnik. A háború után megrendezett genfi kosárlabda EB-n a fiatal jogász és élsportoló Franta megismerkedik egy lengyel emigráns táncosnővel, akivel végzetes szerelmi viszonyba kezdenek. Történetük, melynek alakulására a nagypolitikán kívül két egymással szemben álló alak, az egykori edző, Valenta és a sporthivatalnok, Hrabal is befolyással van, 1951-ben csúcsosodik ki, amikor Európát már hosszú időre kettéválasztotta a vasfüggöny. Rendező: Radim Špaček. Főbb szereplők: Filip Březina, Ondřej Malý, Stanislav Majer, Patrycja Volny, Zdeněk Piškula, Jiří Roskot, Chantal Poullain-Polívková. 


Az elárult arany
Az Egy kis időre (Na krátko) című filmdráma (II. 17., 18:30) főhőse egy kisfiú, Jakub, aki váratlanul rájön, hogy az egész eddigi élete hazugság volt. Kénytelen vagy azonnal felnőni, elfogadva az illúziói szertefoszlását, vagy… rosszul végezheti. Senki nem segíthet rajta. Az anyja sem, aki hazudott neki: ő találta ki a mesét az apukájáról, akit azért nem ismerhet, mert egy óceánjárón járja a tengereket. Az apja sem, aki egész életében rá se hederített, és most is csak azért akar gondoskodni róla, mert a házasságából származó „igazi” fiát nem érdekli. És a nővére sem, aki tizenhat évesen szintén arra a felismerésre jutott, hogy az élet teljesen más, mint amilyennek képzelte, és akinek ugyanúgy összetört a szíve. Rendező: Jakub Šmíd, Szereplők: Jindřich Skokan, Julia Issa, Petra Špalková, Marta Vančurová, Martin Finger, Jindřich Žampa. 

Egy kis időre
Végezetül A papa Volgája (Tátova volha) című filmben (II. 17. 20:30) a jelmeztervező Eva váratlanul megözvegyül. Férjének, Ludvíknak arra sem maradt ideje, hogy megossza feleségével a titkát: közös lányukon, Terezán kívül van egy Terezával egyidős, házasságon kívüli fia is. Legalábbis erre utal egy gondosan elrejtett és véletlenül előkerülő gyermekrajz. Eva úgy dönt, hogy nem foglalkozik a váratlan felfedezéssel, de Tereza, akinek éppen széthullóban van az élete, belekapaszkodik a féltestvér csodás felbukkanásába. Anyjával Ludvik veterán Volgájával a volt szeretők és régi barátok nyomába erednek, hogy felfedjék a titkot. Rendező: Jiří Vejdělek. Főbb szereplők: Eliška Balzerová, Tatiana Vilhelmová, Vilma Cibulková, Eva Holubová, Hana Maciuchová, Emília Vášáryová. 

A papa Volgája
A filmek eredeti nyelven, magyar felirattal kerülnek vetítésre. A vetítéseket követő beszélgetéseken három film alkotóit személyesen is köszönthetjük a Toldi moziban. A Hétvégi ház eladó után vendég lesz Tomáš Pavlíček rendező és Bárdos Judit színésznő, a Domestik után Adam Sedlák rendező, Jiří Konvalinka színművész és Jakub Jíra producer, a Miss Hanoi után pedig Zdeněk Viktora rendező és producer, valamint Ha Thanh Špetlíková színésznő. 

Aki további információkra kíváncsi azok keressék fel az alábbi honlapokat:
http://toldimozi.hu
http://budapest.czechcentres.cz
https://www.facebook.com/events/381168512640988/
Műsorfüzet: https://issuu.com/czechcentrebudapest/docs/cseh_filmkarnev_l_2019

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése