2017. február 14., kedd

Cseh Filmkarnevál - 2017 - beharangozó

A szervezők idén már negyedik alkalommal és immáron négy helyszínen várják a cseh filmek rajongóit a hagyományos Cseh Filmkarneválra, ahol ismét megtekinthetők a legfrissebb és legtöbb figyelmet keltő alkotások. A drámától a dokumentumfilmen keresztül a vígjátékig minden megtalálható, kinek-kinek ízlése szerint. Szintén hagyományosan a Cseh Filmkarnevál főtámogatója a Staropramen, szakmai partnere a Budapest Film mellett a budapesti Toldi mozi, a miskolci Művészetek Háza, Béke Art-mozi, a szegedi Grand Café és a debreceni Apolló mozi.




A Filmkarnevált Petr Václav társadalmi drámája, a cseh határvidéken játszódó Sosem vagyunk egyedül (Nikdy nejsme sami) nyitja. A periférián élő emberek sorsával foglalkozó rendező korábbi, Kiút című filmjét két évvel ezelőtt szintén a Filmkarnevál keretében mutatták be. A Sosem vagyunk egyedül című filmben egy paranoid börtönőr és családja egy kies főút mellett elnyúló faluba költözik, ahol összebarátkozik új szomszédjával, a munkanélküli hipochonderrel, akit a helyi vegyesboltban dolgozó felesége tart el. A megfáradt nő szemet vet az éjszakai klub kidobófiújára, de az a sztriptíztáncos csajt szereti. Ő azonban gyermeke apjára vár, aki épp a közeli börtönben hűsöl, ahol a börtönőr is dolgozik.





Az Én, Olga Hepnarová (Já, Olga Hepnarová) című dráma egy megtörtént esetet dolgoz fel. Olga volt Csehszlovákiában az utolsó halálra ítélt és kivégzett nő. A főszereplő tette hatalmas döbbenetet váltott ki a maga korában. 1973-ban beült egy teherautóba, és Prága belvárosában halálra gázolt nyolc embert. Tettére személyes bosszúként tekintett, amellyel megfizetett az élete során őt ért sérelmekért. 1975-ben ő volt az utolsó nő, akit Csehszlovákiában kivégeztek. Feljogosíthatja-e a legmélyebb személyes megalázás érzése az embert arra, hogy más életére törjön? A cseh filmkritikusok ennek a cseh-lengyel-francia-szlovák koprodukcióban készült filmnek és elsőfilmes rendezőinek ítélték a legtöbb elismerést a 2016-os év terméséből. 

 



A foci gyakori téma Csehországban is, bár az FC Roma csapata még nem gondolkodik nagyobb stadion építésén, egyelőre az emancipáció és önmaguk elfogadtatásának göröngyös útját járják. A filmben egy új csapat indul a legalacsonyabb osztályban. Az FC Roma, mint a děčíni járási bajnokság csapatát többségében roma játékosok alkotják. A potenciális ellenfeleik többsége bojkottálja a roma csapatot, így néha játszanak meccset, gyakrabban nem és ilyenkor játék nélkül nyerik a meccseket. Az FC Roma focistái számos atrocitást élnek át, ám a táblázatban egyre magasabbra kerül a csapat. Sikerülhet magasabb osztályba jutni a játékosoknak, és meggyőzni a környezetüket, hogy ők nem egy agresszív banda, egyszerűen csak focizni szeretnének? A vetítés után vendég lesz a film két rendezője, Rozálie Kohoutová és Tomáš Bojar.





Az emancipáció nemek közti mellékhatásait próbálják feltérképezni a Tigris elmélet (Teorie tygra) alkotói, a film főszerepét, a „féktelen tigrist” nem más, mint a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Jiří Bartoška alakítja. A komédiában az állatorvos Jannak hirtelen mindenből elege lesz. Az utolsó cseppet apósa halála jelentette, akinek elfogyott az ereje és türelme, mert életéről és haláláról is a felesége döntött abban a hiszemben, hogy ő tudja a legjobban, mi a jó és helyes, nem respektálva férje egyetlen óhaját vagy kérését sem. Jan a temetésen döbben rá, hogy ha nem tesz semmit, ugyanúgy végzi, mint az apósa, hiszen őt is hasonlóan rövid pórázon tartják. Vajon feléleszthető még a megfélemlített házinyúlban a féktelen és szabad tigris?





A budapesti vetítéssorozatot Jan Hřebejk cseh-szlovák koprodukcióban készült filmje, A tanítónő (Učitelka) zárja, melynek története a manipuláció művészetébe avatja be a nézőt. Bár a történet a 80-as években játszódik, a film megtekintése során sokszor érezhetünk párhuzamot az adott kor és napjaink történései között. A történet szerint egy általános iskola igazgatónője rendkívüli szülői értekezletet hív össze, mert az a pletyka terjed, hogy a kedves és empatikus osztályfőnök benyomását keltő új tanítónő a diákjain keresztül manipulálja a szülőket. A kisebb szívességektől a komolyabb anyagi ellenszolgáltatásokon át a lehetséges szerelmi viszony víziójáig sok minden felmerül. Bár a történetet a csehszlovákiai szocializmus késői időszakában játszódik, a manipuláció művészetének árnyalt bemutatása univerzális érvényességű.





Budapest: Toldi mozi: Sosem vagyunk egyedül: 02.22. 19:00, Én, Olga Hepnarová: 02.23. 19:00, FC Roma: 02.24. 19:00, Tigris elmélet: 02.25. 19:00, A tanítónő: 02.26. 19:00 

Miskolc / Művészetek Háza, Béke Art-mozi: Sosem vagyunk egyedül: 03.03. 18:00, Tigris elmélet: 03.04. 18:00, A tanítónő: 2017.03.05. 18:00

Szeged / Grand Café: Sosem vagyunk egyedül: 03.08. 19:00, Én, Olga Hepnarová: 03.09. 19:00, A tanítónő: 03.10. 19:00

Debrecen / Apollo mozi: A tanítónő: 03.12. 19:30, Tigris elmélet: 03.13. 19:30, Sosem vagyunk egyedül: 03.14. 19:30

1 megjegyzés:

  1. Legjobb a cseh filmfesztivál a világon a weboldal-juk csodás.
    Köszönöm előre!

    VálaszTörlés