2016. szeptember 2., péntek

A (dačicei) kockacukor története

"Hány cukorral a kávét?" - hangzik el nem csupán Tandori Dezső versében ez a rövidke kérdés, hanem nap mint nap sok százezer alkalommal a konyhában, ebédlőben, kávézóban, étteremben és megannyi más helyen. És ekkor még csupán Magyarországról beszélünk, hiszen szerte a világban felbecsülhetetlenül sokszor érdeklődnek ily módon az éppen kívánt cukor mennyisége felől. De miért is olyan természetes számunkra ez a hány cukorral kérdés, amikor alapvetően egy kristályos, mondhatni homok szerű anyagról beszélünk? A válasz persze egyértelmű, hiszen még a mai mézzel, mesterséges édesítőszerrel tarkított, kis porciókban zacskósított, a „fehér cukrot” amúgy is közellenségnek nyilvánított világunkban is a cukor egyik vezető „mértékegysége” a kocka. Bizony, bizony a kockacukor a mostani cikkünk témája, és hogy mi köze is van Csehországhoz arra hamarosan fényt derítünk. De előbb szóljunk egy pár szót magáról a cukorról, pontosabban annak történetéről.
Kockacukor emlékmű Dačicében


Mai elmével már szinte elképzelhetetlen, hogy a IV. - VII. század előtti időszakban olyan széles körben elterjedt édesítő anyag, mint a cukor gyakorlatilag nem is létezett. Ha valami édesre vágytak a szerencsésebbek és persze a tehetősebbek akkor nem volt más lehetőség, mint a jó öreg méz fogyasztása. Eleinte csak Indiában vette kezdetét a cukornádból kinyerhető cukor előállítása, Európának még sok évszázadon át várnia kellett addig, amíg az arabok közvetítésével el nem jutott hozzá ez az új finomság. Előbb a cukornád termesztésre alkalmas Szicíliában és Spanyolországban honosodott meg, de pl. Angliába az első hajórakomány cukor csak 1319-ben érkezett. Magyarországon Zsigmond király udvarában, 1419-ben született az első feljegyzés a cukorról. 

Andreas Sigismund Marggraf
A cukor elterjedéséhez szükség volt a nagy tengeri kalandozások, hajóutak korára is, hiszen Amerika „felfedezését” követően hatalmas cukornád ültetvények telepítésére nyílt lehetőség, és ettől fogva Európát már tengerentúli cukorral látták el. A XVI. században a gyarmatokról érkező cukrot már európai finomítókba szállították, de a szállítási költségek miatt a nádcukor továbbra is erősen drága mulatságnak számított, így elkezdték bőszen keresni az olcsóbb alternatíváját. Andreas Sigismund Marggraf német kémikus az európai növények cukortartalmának mérésével kezdett el foglalkozni, és 1747-ben megállapította, hogy a takarmányrépa ha szerényen is, de bővelkedik cukorban. Ezzel megnyílt a kapu a nádcukrot helyettesítő olcsóbb répacukor kinyerése előtt. Persze az út nem volt nyílegyenes, hiszen egyrészt nemesítéssel elő kellett állítani magasabb cukortartalmú növényeket, és persze meg kellett oldani magának a cukor kinyerésének a problémáját is. 

Franz Karl Achard
Margraaf fiatalabb kollégájának, Franz Karl Achardnak sikerült egy olyan növényt kinemesítenie, amely 5-6% cukrot (ma ez az érték 20% körüli) tartalmazott, és amelyből a minden cukorrépák atyja, a fehér sziléziai cukorrépa származott. Achard személy szerint mélységesen utálta a rabszolgatartásnak, a rabszolgák cukornád ültetvényeken való kiszipolyozásának még a gondolatát is, nem hogy a gyakorlatát, így ez az érzés további erős inspirációt adott munkája folytatásához. 1799-ben sikerült is egy ipari eljárást kidolgoznia a répacukor kinyerésére, amivel már meg tudta győzni III. Frigyes Vilmos porosz uralkodót a cukorrépa termesztés előnyeiről. Az uralkodó ezért elrendelte a cukorrépa termesztését, továbbá jelzálogkölcsönt biztosított a tudósnak, aki ebből az összegből építette fel a mai Lengyelország területén található Konary (régi nevén a sziléziai Kunern) városában Európa első cukorgyárát, amely 1801 és 1807 között üzemelt. 
 
A mai cukorrépa
És itt érkezünk meg végre Csehországba, ahol mindössze egy évvel később, 1802-ben a Beroun városának közelében fekvő Hořovicében megalapították a második európai cukorgyárat. Ez az üzem azonban nem bizonyult túl sikeresnek, kristályos cukrot nem is tudtak előállítani, így három évvel később be is zárták. De a répa alapú cukorgyártás sikertörténete ezzel már kezdetét vette szinte az egész kontinensen, így a cseh földeken is. Két évtizednyi manufaktúra jellegű cukor előállítást követően végül 1829-ben Kostelní Vydří városkában megnyílt az első valóban ipari méretű cseh cukorgyár, majd 1831-ben Dobrovicében az az üzem, amely a mai napig is üzemel! Csehországban az alapítási láz olyan méreteket öltött, hogy csak 1835 és 1838 között 53 új cukorgyárat építettek. Később pedig egészen 1945-ig összesen 323 (!) cukorgyárat létesítettek, persze ezek közül 168 db, át nem gondoltan létrehozott, vagy nem gazdaságosan üzemelő egység hamarosan be is zárt. A második világháborút követően a cukorgyártás erősen lehanyatlott, de még 1990-ben is mintegy 60 gyár működött. A rendszerváltást követően azonban a gyárak száma tovább csökkent egészen a mai hét üzemre. (Mint jól tudjuk, az elhibázott privatizáció és ki tudja még milyen okok miatt Magyarországon pedig csak a kaposvári cukorgyár maradt életben.) De túlságosan is előreszaladtunk az időben, térjünk végre rá a kockacukor születésének rövid történetére.
A dačicei cukorfinomító
Van mikor egy új felfedezéséhez egyszerű, hétköznapi események, akár balesetek vezetnek. Nincs ez másképp a kockacukor esetében sem. A XIX. század derekához közelítve a dél-csehországi Dačice városában is működött már egy cukorfinomító, de tulajdonosa, Karl Anton Dalberg nemes úr nem volt megelégedve sem a színvonalával, sem a termelékenységével. Ezért Bécs városából elcsábította a cseh felmenőkkel is büszkélkedhető svájci Jakub Kryštof Rad nevű úriembert, mai szép magyar szóval élve menedzsert, aki addigra már jelentősebb tapasztalatokra tett szert a cukorgyártás területén. 

Juliana és Jakub Kryštof Rad
A történet szerint 1841-ben Rad felesége, Juliana egy alkalommal, miközben az akkortájt még csak tömbökben, cukorsüvegekben kapható cukorból próbált késsel egy kisebb adagot kinyerni csúnyán megvágta magát. Ez a fajta malőr, pontosabban konyhai baleset akkortájt nem ment éppenséggel ritkaság számba. A hölgy fájdalommal vegyes dühében kifakadt az urának, hogy ideje lenne már valamiféle kisebb méretű, adagolható cukor kitalálására, mert a végén vagy ő, vagy a lányaik egyike még az ujját is lemetéli. Juliana azonban nem is sejtette, hogy ezt a kósza beszólást Rad úr nagyon komolyan is veszi. Alig három hónap alatt kifejlesztett egy kézi préselő berendezést, és 350 db kockacukorral lepte meg a feleségét. 
Kockacukor prés
A kockacukor ötlete hamar népszerűvé vált, de Radnak még részben tovább kellett fejlesztenie a kockacukor gyártó gépét, részben komoly harcot kellett vívnia a bürokráciával ahhoz, hogy végre nekiláthasson a tömeges előállításhoz. 1843-ra azonban elhárult már minden akadály, és a dačicei gyár végre piacra bocsáthatta új termékét, amely megkezdte a világot meghódító útját. Dačice városában már rég óta nincs cukorgyár, de gondosan őrzik a kockacukor születésének emlékét. A helyi múzeumban kis kiállítás szól a neves eseményről, továbbá a városka egyik kis parkjában 1983-ban emlékművet is emeltek a kockacukor tiszteletére. Emellett a település több pontján egy-egy kis műalkotás formájában is rábukkanhatunk a pacik körében is közkedvelt kockacukorra. 
Cukor kiállítás Dačicében



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése