Nagykerekű velocipédfutam Prágában

Minden év november elején egy egészen különleges futamot rendeznek meg a prágai Letna parkban. A verseny résztvevőinek nem csupán a XIX. század végi stílusú öltözete meglepő, hanem az eszköz is, mellyel egymással vetélkednek. Ez a velocipéd, annak is a klasszikus, nagy első és pici hátsó kerekű változata.

Velocipédek a csodálatos Prágában

Azok számára, akik nem tudnák, hogy mit is jelent a velocipéd kifejezés, következzék egy kis magyarázat. Napjainkban a kerékpározás mindennapi tevékenység, de maga a lábbal hajtott bicikli alig 200 éves múltra tekint vissza. Az 1800-as évek elejétől évtizedeken át a kétkerekű, fából készült bicajt csak lábbal lökdösték előre, mivel a pedál feltalálására 1840-ig kellett várni. Ekkor Kirkpatrick Macmillan skót kovácsmester nem csupán megalkotta az első pedálhajtást, de egyben elkövette a világ első kerékpáros szabálysértését is. A kerékpárjával elütött egy gyermeket, amiért 5 schillinges büntetést szerzett magának. Persze az első, nagyon egyszerű meghajtású, két közel azonos méretű kerékkel készült bicajt nem túl hatékonyan tudták csak meghajtani, ám időközben rájöttek, hogy annál gyorsabban lehet haladni, minél nagyobb a közvetlenül meghajtott első kerék, és emellett a bringa a kátyús utakon sem zötyög olyannyira, mint a kiskerekű társa. Így 1870-1880 körül a nagykerekű velocipéd, angol nevén Penny-farthing lett a legnépszerűbb kerékpárfajta. Az angol elnevezés a nagyobb átmérőjű penny és a kisebb farthing pénzérmékre utal. 



Verseny a javából!
Mintegy két évtizeden át, elsősorban a jómódú nagypolgári, nemesi réteg tekerte töretlen lelkesedéssel a nagy első kereket, de a korántsem veszélytelen bicajozás közben nem ritkán zuhantak le a magasból. Végül 1885-ben előbb a hátsó kerék lánchajtása, majd Dunlop által feltalált felfújható tömlő, valamint a Rover-féle biztonsági váz egy csapásra megváltoztatta a kerékpár sorsát, és innentől kezdve a nagykerekű velocipédet már többnyire csak a gyűjtőknél vagy a múzeumi tárgyak között lehetett megtalálni. 




Ám hiába telt el 130 év, sokan a mai napig is nagy élvezettel birtokolják, sőt alkalomadtán tekerik is ezeket a ma már megmosolyogtató járgányokat. Ilyen alkalom az említett prágai „Egy mérföldes verseny”, melyet sok száz kerékpárrajongó követ a felettébb romantikus prágai helyszínen. A futam persze inkább hasonlít egy fesztiválra, mint viadalra, és nem is csak a győzelemről szól, ám a maga bolondossága ellenére egyáltalán nem komolytalan, sőt egyenesen veszélyes is! Egy pár évvel ezelőtt egy 71 éves versenyző oly szerencsétlenül esett le a velocipédjéről, hogy a könyökét törte (saját bevallása szerint az új cipőjének volt nem megfelelő talpa), de kisebb-nagyobb zuhanások, balesetek minden évben előfordulnak. De azért senki se riadjon meg a velocipéd verseny jövőbeni meglátogatásáról, hiszen az esemény bolondosan, vidám jellegét még az ilyen kis kellemetlenségek sem tudják elrontani.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése