Cseh kisüzemi sörfőzdék 12 – Közép-Csehországi kerület 1.

Időben hosszúra nyúló sorozatunkban már csak két csehországi kerület (mondhatni megye) kisüzemi sörfőzdéivel nem foglalkoztunk. A kettő közül az egyik a csodálatos Prága városát körülölelő Közép-Csehországi kerület, a Středočeský kraj. Akárcsak a cseh fővárosban, úgy a közvetlen környezetében is gomba módra szaporodnak a kisebb-nagyobb sörfőzdék, jelenlegi számuk egész pontosan 43, amelyből 11 sörgyárnak minősül, míg 32 kisüzemi sörfőzdének. A nagyobb méretű sörgyárak a következők: Bakalář, Ferdinand, Herold, Hubertus, Klášter, Lobkowicz, Nymburk, Kozel, Podkováň, Únětický és a Královský pivovar, más néven a Krušovice. Ugye milyen ismerős nevek, nem csoda, hiszen a legtöbb sörgyár termékei megtalálhatóak egy-egy budapesti söröző stabil kínálatában is. De most ne foglalkozzunk velük, jöjjenek a kicsik, nagy számuk miatt természetesen több részletben.

Chýně - Pivovarský dvůr

Elsőként Prágától nyugatra járjunk egyet, ahol szinte pár lépés megtétele után rögvest egy „nagyöregnek” számító kisüzemi sörfőzdéhez jutunk. A Chýněben üzemelő Pivovarský dvůr (sörudvar) 1992 óta örvendezteti meg remek söreivel az itt sűrűn felbukkanó prágai kerékpáros seregeket és persze mindazokat, akik egy finom étekre vagy nedűre vágynak. Érdemes betérni az étterembe, ahol megcsodálhatjuk a sörfőző üstöket, és a bő ételválasztékból szemezgethetünk, de ugyancsak megéri leülni az épületegyüttes (van itt szállás és sörfürdő is) hátsó részén található kis kocsma részbe, illetve annak elő kerthelyiségébe is. Az alap sörválasztékban biciklista sörnek is hívott gyengébb ivó (10-es), egy erősebb (12-es) világos, valamint egy barna speciál sört főznek, de mindig akad valamilyen egyéb egyedi főzet is.

Starokladensky sörfőzde

Következő megállónk Kladno, ahol a belváros melletti lakótelep rengetege ad helyet a Starokladno sör forrásának. Kladno elsősorban a nehéziparáról vált híressé, és ahol szorgos fizikai munka folyik ott bizony a test megszomjazik. Ezért nem is csoda, hogy a 2009-ben alapított Starokladensky sörfőzde (U Kozlíků), felélesztve az egészen az 1631-es esztendőig visszanyúló sörfőzési hagyományokat, pillanatok alatt népszerű lett. De nem csak a lokálpatriotizmus tartja életében eme sörműhelyt, hanem az itt készülő kiváló minőségű sör is, amelyet széles választékban készíti a kladnoi polgárok nagy örömére. Főznek itt az egyszerűen nagyszerű 10,8-as (Balling-fok, nem alkohol) ivósörtől, a Starosty Pavlara elkeresztelt hidegen komlózott 12,8-as ležákon, a 14-es félbarnán, 12,8-as barnán és búzán át egészen a 16-os Dobrákig. Csak ajánlani lehet őket, főként ha helyben, a kellemes hangulatú sörözőben tudjuk elfogyasztani.
Antoš,
Tizenpár kilométerrel északabbra Slany városába térve már dupla sörös élményben lehet részünk, hiszen itt nem is egy, hanem már kettő kisüzemi sörfőzde üzemel. Közülük a régebbi és ezért nevesebb az Antoš, amely már 2010 óta főzi remekebbnél remekebb söreit. A 20-féle sörhöz közelítő szortimentjükben minden sör ínyenc megtalálhatja a magának valót, legyen szó klasszikus lágerekről, ale-ekről, stout-ról, vagy éppen bivaly erős, 20-as (!) IPA-ról. Az éttermük pazar ételválasztékról gondoskodik, elég csak az 1,3 kg-os barna sörrel készült sült csülökre gondolni egy kis 13-as félbarnácskával lekísérve, és máris rohannánk vissza. 
Továrna
Mintegy az Antoš sikerét megirigyelve idén februárban a Továrna szálló is nekilátott saját sörei elkészítésének. A választék ugyan szerényebb, de igazán remek darabokat tartalmaz. A 10-es Tovarenská, a 12-es Kruták, az ugyancsak 12-es barna Salzberg és a 15-ös Protektor IPA mind megéri a pénzét. Legújabb alkotásuk pedig a 11-es félbarna Altbier melynek elkészítéséhez négyféle malátát és kétféle komlót használtak fel.

A zichoveci sörfőzde
Sörtúránk egy kicsit nyugatabbra a kerület határán fekvő Zichovecbe vezet. A kis faluban 2012-ben alakítottak egy teljes kikapcsolódást szolgáló kis központot, szállásokkal, sportolási lehetőségekkel, étteremmel, és szinte természetes módon egy kis saját családi sörfőzdével. Nem főznek túl nagy mennyiségeket, inkább csak a saját vendégeiket próbálják meglepni és ez sikerül is nekik. A 10-es és 12-es, egyaránt Krahulik nevet viselő világos sörök mellett, egy finom 13-as barnácska, valamint a négyszer komlózott 15-ös félbarna Magor szerepel a választékban.

A Poddžbánský sörfőzde
Első közép-csehországi kisüzemi sörtúránk végállomásaként Mutějovice meglátogatása álljon, ahol 2009 óta üzemel a nehezen kiejthető nevű Poddžbánský pivovar. A Vítězslav Hrubý sörfőzőmester által jegyzett sörműhely sörei közül (akad 11-es, 12-es, 14-es világos, és 12es müncheni láger is), mi a Valkyr névre hallgató 14-es félbarna finomságot ragadnánk ki, melynek megkóstolása több mint javallott. És ha már egyszer ott járunk akkor nyugodtan melegedjünk is bele a sörök kóstolásába, iszogatásába hiszen a panziójuk igen baráti áron nyújt számunkra édes pihenést a sörözésben elfáradt, ám lélekben felfrissült testünknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése