A XXX. Sörpecsét verseny eredményei!

2020. február 17–22. között jubileumi 30. alkalommal rendezték meg a Pivní pečeť (Sörpecsét) nevezetű nemzetközi sörminősítő versenyt. A helyszín természetesen idén is České Budějovice, annak is a Vásárvárosa (Výstaviště) volt. Idén a résztvevők száma elérte a 260 sörgyárat/sörfőzdét és az eseményen rekord számú, mintegy 1300 PET-be vagy üvegbe palackozott sör került megkóstolásra. A sörműhelyek többségét természetesen a hazai ország azaz Csehország adta, de ezúttal is a világ számos más országának főzdéje képviseltette magát az eseményen. A 17 szlovák, 12 német, 8 orosz, 6 ukrán főzde mellett 5 magyar sörfőző műhely is szerepelt a rangos eseményen. De szép sikerrel szerepelt egy-két lengyel, brazil, svájci, belga, fehérorosz, kazah, brit sőt taiwani sör is.





A mintegy 500 kóstoló zsűritag a megszokottak szerint, több napon át, egymást követő számos fordulóban kóstolgathatták a söröket, illetve a cidereket, pontozva a színüket, ízüket, illatukat és megannyi más jellemzőjüket. Ezen pontokat összesítve hirdettek kategóriánként győzteseket és helyezetteket. A tavalyi évhez képest egyel bővült a kategóriák száma. Idén 35 különböző kategóriában (közte 2 cider és 2 ásványvíz) állapították meg a sorrendet, melyek közül nyolcat kizárólag a kisüzemi sörfőzdék számára hirdették meg. A többi kategória is nyitott volt a kisebbek számára, akik számos alkalommal múlták felül a multi társaikat. A verseny utolsó lépéseként a különféle kategóriák érmeseit vetették össze, és kihirdették az összetett bajnokot, a Világ Sörpecsét díj nyertesét.




Ahogyan azt évről évre tesszük idén is körbenézünk az egyes sörkategóriák nyertesei és helyezettei között. Egy.egy kevésbé érdekes (pl. cider, sörkoktél) kategóriát ugyan kihagyunk, de a lényegről beszámolunk. A végén pedig eláruljuk, hogy idén, immár harmincadik alkalommal kit is jutalmaztak Világ Sörpecsét díjjal. Ahogyan azt minden évben leírjuk, az eredmények idén sem nélkülözik a meglepetéseket, és nem feltétlenül egyeznek meg a sörszerető közönség ízlésével, vagy éppen a saját véleményünkkel, de ez minden sörminősítő verseny sajátossága. Kezdjük a sort a legalacsonyabb alkoholtartalmúakkal, az igazi fűnyíró sörökkel, majd haladjunk az erősebbek és egzotikusabbak felé.

A 3,5% alatti alkoholtartalmú sörök között a tavalyi és tavaly előtti bajnok Malý Rohozec kedvelt Skalák söre idén a második helyre szorult. Az első helyet ezúttal a tavalyi bronzérmes, a České Budějovice egyik kisüzemi sörfőzdéjének (Výzkumný a výukový minipivovar) Čtyrák 7° nevű félbarna söre szerezte meg. Az idei harmadik helyezett a prágai COBOLIS könnyed, 6 Balling fokos Diabolic Rouge nevezetű Summer Ale-je lett. Bizony a felsőerjesztésű sörök már ebbe a kategóriában is felbukkantak. A 7 és 11 Plató-fok közötti ivósörök legjobbjai idén teljesen újak lettek a tavalyi nyertesekhez képest. Az első helyezett a rakovníki sörgyár Pražačka söre lett megelőzve a Březňak 10-est és a Staropramen tízesét. A 11-12-es világos ležákok kategóriájában idén a Litovel Premium nyert a Březňák 11-ese és a poličkai Otakar előtt. A 12-13 Balling fok világosok között a bajnok a Zubr Gradus söre lett, őt rakovníki Černovar világos és a rohozeci 12-es követte. Új kategóriaként jelent meg az India Pale Lager melyet a Topolsky sörfőzde Věnceslav 13-asa nyerte, megelőzve a píseki sörfőzde 12-es single hop ale sörét és egy fehérorosz versenyzőt. A legalább 13-as világos sörök között az első helyezettnek a tavalyi bajnok nymburky Bogan ezúttal leszorult a dobogóról. Az arany 16-os Primátort, az ezüst a lengyel Zwierzyniecet míg a bronz a žateci Sedmy Schodot illette meg.




2019-ben a legjobb félbarnának a Chotěboř POLO-ja győzött a Březnák és a nymburki félbarna előtt. A maximum 11-es, azaz gyengébb barnák győztese a barna idén is a Zlatý Bažant lett, őt a sorban a slavkov u brna tízes barnája és holtversenyben a Rohozec X és a Bakalář zizes barna követte. A legjobb barna ležáknak idén is a humpoleci Bernard Černý ležákját szavazták meg, ezúttal a nymburki barna és a Bohemia Regent barnája előtt. Az erős (speciál) barnák kategóriájában a tavalyi lengyel bajnok, a Perla - Browary Lubelskie Perla Kozlak söre, a dalešicei 13-as Fledermaussal közösen csak a harmadik helyen végzett. Az aranyérem a poličkai Eliška sörnek jutott, míg az ezüstöt Náměšť na Hané város Jadrníček sörfőzdéjének 13-as Jadroš barnája érdemelte ki. A 8% alkoholtartalom fölötti extra erősek között meglepetésre egy ukrán sör győzedelmeskedett, a Svijany 20-as söre és a vjkovicei Koníček 24-es söre előtt. A legjobb búza kategóriájában a 13-as Kocour ezúttal megelőzte a sokszoros nyertes, de idén csak harmadik náchodi Primátor búzát és az ezüstérmes ctiněvesi Podřipské 12-es búzát.



Lássuk a felső erjesztésű sörök meglepetésekkel teli világát: A zsűri szerinti legjobb APA (American Pale Ale) a prágai Cobolis 13-as Independence NEIPA-ja lett a kyjovi 13-as Mosaic és a vrchlabí Pivovarska Bašta 11-es Early Evening Ale-je előtt. Az American IPA kategóriában a prágai Vinohradsky sörfőzde 14-es Ipa-ja nyert, és ezt érdemes külön megjegyeznünk! Az ezüstérem a kunraticei főzde 14-es Muflon NEIPA-jának jutott, míg a harmadik meglepetésre egy brazil söré lett. Az American Imperial IPA kategóriában mind az első, mind a harmadik helyen az ukrán Hucul sörfőzde egy-egy söre végzett, míg az ezüst ismét a vinohradskynak főzde DIPA sörének jutott. Az ún. English Style Ale kategóriában idén pribřami Hulvát nyert, a nupaky-i GWERN EPA és egy fehérorosz versenyző előtt. A Brown Ale kategóriában a tavalyi évhez hasonlóan a kunraticei főzde 13-as Muflon Red ale-je nyert, őt idén Rudohor sörfőzde 13-as Winter Red Al-je és egy lőcsei sör követte. A Black IPA kategóriában a nepomuki Zlatá Kráva 14-es Black IPA-ja diadalmaskodott, egy ukrán sör és prágai Hostivar 14-es black ale-je előtt.




A stout és porter sörök között idén ismét a prágai Bad Flash Torpind Mind Imperial Stoutja diadalmaskodott, megelőzve a tavaly is ezüstérmes kunraticei Muflon Tramvajt. A bronzot a lobeči Imperial Stout érdemelte ki. A zsűri szerinti legjobb élesztős idén ismét újból a Primátor 11-ese nyert, a pardubicei Pernštejn és a Holba kvasnicové előtt, míg a szűretleneknél a česky krumlovi 12-es nyert a lyer, a nymburkiak egy söre és vele holtversenyben a krumlovi 11-es előtt. Az alkoholmentes kategóriában a Litovel – Bohemia Regent - Chodovar hármas érdemelte ki a díjakat. Az Európai – Bécsi Láger kategóriában, amelyet a prémiumhoz hasonló 11-13-as, de sötétebb színű (EBC 18-30) világos sörök számára írtak ki idén is a szlovák Račišdorfer mögött a píseki a kunraticei sörfőzde egy-egy söre végzett. A sour, azaz savanyított söröknek az arany és ezüst a Zichovecnek, míg a bronz a Cobolisnak jutott.




Most pedig következzék a kizárólagosan kisüzemi sörök kategóriái. Az ivósör kategóriában (výčepní) Brno egyik legújabb sörfőzdéjének (U Tomana) Emanuelova 10 söre nyert a sokolovi Permon és a hlavatcei Transformátor tízeskéje előtt. A ležákok győztese litoměricei Szent István püspöki főzde 11-es Děkanja győzött, az ezüstérem a česky kumlovi 11-esé, míg a bronz a brnói Moravia 11-es sörének jutott. Az egy fokkal magasabb alkoholtartalmú világos prémium sörök között ismét a tišnovi 12-es Tišnovan nyert a modravai Lyer 12-ese, a brnói Hauskrecht 12-ese előtt. A legalább 13%-os Balling fokú világos speciál sörök között a győztes a prágai Hostivar nyert a Zlosín mézes 13-asa és az Antoš Zlaty Kozákja előtt.



A legjobb kisüzemi kisebb alkohol tartalmú félbarna sör a Máša sörfőzde 12-es Don Cichot félbarna söre lett, az ezüstöt a Zlosin 12-es, míg bronzot a Zlatá Kráva 13-as Jiskra söre kapta. A speciális, ütősebb kisüzemi félbarnák első helyezettje a tavalyi ezüstérmes a tišnovi Abatyše Barbora lett. Őt a tavalyi bajnok slavkovi sör követte, míg a harmadik helyet a Jadrníček sörfőzde 14-es Kotelník söre szerezte meg. A 13-asnál gyengébb kisüzemi barna söröknél idén a Jadrníček sörfőzde söre nyert a Volt sörfőzde Pozitron söre és a kladnói Černy havíř előtt. Az erősebb kisüzemi barna söröknél a bítovi 13-as Černy tesák nyert az idén remeklő vinohradiak 14-es barnája és prágai hajó-sörfőzde Lod' 13-as Monarchie söre előtt.



És hogy ki is nyerte idén az Arany Sörpecsétet, azaz a Világ Sörpecsétet? Nem kis meglepetésre az előbb említett prágai Vinohradsky sörfőzde, a DIPA sörükkel! Az ezüstöt némi meglepetésre a Zubr Gradus, míg a bronzot az élesztős Holba kapta. Hogy miért pont ezek a sörök? Arra idén sem tudjuk a választ. Mi mindenesetre gratulálunk valamennyi győztesnek és helyezettnek!

2 megjegyzés: