Kvarglit vegyenek, kvarglit egyenek!

Előző cikkünkben a kvargli, azaz lošticei (olomouci) büdös sajt történetével ismerkedhettünk meg, most pedig szeretnénk bepillantást nyújtani a sajtunk forma és ízvilágába, a végén pedig megnézzük, mit is kezdhetünk ezzel a finomsággal a konyhában. Biztosíthatjuk önöket, hogy a belőle készült ételeknek még a szárnyaló fantáziánk sem szabhat határt.

A lyukas
A rudas

No, akkor sajtra fel! Ha valaki még sohasem ízlelte meg a kvarglit, annak mindenképpen ajánljuk megkóstolásra. Hogy mire számítson? Hm...egy karakteres ízű és illatú, vagy inkább szagú csodára. Ha elsőre nem is nyerné el a tetszésüket, ne adják fel! Lehet, hogy hangulat, sajt érettségi fok vagy sör mennyiség kérdése csak az egész. Aki nem szereti az érettebb ízt, annak érdemes minél frissebb állapotában kóstolnia a sajtot, ugyanis a kvargli „illatát” az érés során keletkező lebomló (sajt-) fehérjéknek köszönheti, így 4 hét alatt (még hűtőben való tárolás mellett is) az aranysárga színű korongokból narancssárgás színű, közepesen deformálódott, de egyre zamatosabb, lágyabb és persze szagosabb eledel képződik.

Amikor a korongok összeérnek
A kvargli igen egészséges, természetes étel, ezért aki alapból nem imádja, annak is érdemes megbarátkoznia vele. Teljes értékű fehérje, alacsony zsírtartalom jellemzi, tehéntúróból készül különböző tejkultúrák hozzáadásával. Ezt a hosszan érlelt sajtot adalékanyagok, aromák és állomány javítók nélkül, étkezési sóval készítik. Fogyasztását diétázóknak és lisztérzékenyeknek is ajánlják.

Készül a kvargli
Formáját tekintve kezdetben volt a korong, de egy idő után mind a fogyasztóknak, mind a sajtokat kézzel formázóknak valószínűleg kezdett unalmassá válni ez az alak, ezért talán véletlenül vagy egy merész ötlettől vezérelve kitalálták a lyukas közepű kvarglit, azaz a koszorút. Ha már a női princípium képviselve volt, kellett a férfi oldal is a rendszerbe, így elkészítették a kvargli rúd alakú változatát is, a Tyčinky-t. No igen, még a sajtok világában is meg kell lennie a jin-jang egyensúlynak! De a viccet félretéve még manapság is készítik ezeket a tradicionális formákat a lošticei sajtgyárban. A kiszerelések tekintetében létezik a 100 g-os kicsi vagyis Malé, van a 80 g-os Speciál, a 167 g súlyú nagy, azaz a Velké, a 125 g-os rúd alakú a Tyčinky, és a 100 g-os koszorú vagyis a Věnečky. Ezeknek a sajtoknak az íze, összetétele mind ugyanaz. A választék bővítése és a vevői igények követése miatt mintegy 26 -féle kiszerelésben és különböző ízesítéssel készülnek még sajtok. A darabolt Tvarůžkykat pirospaprikás, fokhagymás, köményes, vöröshagymás, zöldborsos változatban is meg lehet vásárolni.

Női, férfi, hagyományos és extra kvargli
Loštice igazi sajt fellegvár, aki arra jár a környéken, mindenképpen látogasson el erre a kis településre és természetesen a sajtgyárba is, itt ugyanis minden a sajtról szól. A gyár szaküzletében számos más sajtgyártók által készített finomságokat és különlegességeket is lehet kapni. A falu vendéglőiben a legtöbb fogás „olmützi” sajttal készül, és nem utolsósorban a legújabb, mondhatni gourmet büfében olyan különlegességeket lehet kóstolni, mint a kvarglis Hamburger, a palacsintába tekert tvarůžky rúd, a korong alakú tvarůžkyból készült édeskés-sós desszertek tejszínes sajtkrémmel és gyümölcsökből készített dzsemekkel. Egyszóval ez is maga a büdös sajt Kánaán.


Hot dog, hamburger, édes és sós sütik kvargliból!
Asztali sajtnak nevezik a kvarglit, de nagyon széleskörűek a felhasználási lehetőségei, hiszen a csirke-és sertéshúsokkal, sonkával, szalámikkal és egyéb felvágottakkal is nagyon jól harmonizál az íze. Hidegen és melegen egyaránt finom, kiránthatjuk, grillen becsomagolva és hagymákkal ízesítve olvaszthatjuk, húsokba töltelékként tehetjük, pácolhatjuk ugyanúgy mint a Hermelint, natúr vagy akár majonézes salátákat is készíthetünk belőle. Egyre azonban ügyeljünk, hogy az illatát főzés közben sem hagyhatjuk figyelmen kívül! Alábbi receptünk elkészítésénél is tegyük meg a megfelelő óvintézkedéseket a keletkező illatok elvezetésére! 

Rántott kvargli lepenicével, vagyis savanyú káposztás tört burgonyával

Rántott kvargli, főtt krumplival
Hozzávalók: 
8 korong Olmützi kvargli 
8 szelet Pick jellegű szalámi
1 tojás
2 evőkanál tej
liszt, zsemlemorzsa
olaj a sütéshez 

Lepenice hozzávalók: 
500 g burgonya
3 evőkanál tej
500 g savanyú káposzta
1 fej vöröshagyma
1 evőkanál zsír
marék petrezselyem
só, bors, kömény 

Elkészítés: 
Két sajtkorong közé tegyünk be két vékony szelet szalámit, illesszük őket össze, és szúrjuk át egy hosszabb fogpiszkálóval. Panírozzuk be a dupla korongokat alaposan úgy, hogy ne maradjon szabad felület ahol a sajt kifolyhatna, majd forró olajban süssük aranybarnára. Ezzel a rántott kvarglink el is készült.


Rántott kvargli lepenicével
A lepenicéhez a meghámozott burgonyákat egészben főzzük meg, közben kevés zsíron pároljuk üvegesre az apró kockára vágott vöröshagymát. Ezt követően a hagymához adjuk hozzá a majdnem szálakra szedett savanyú káposztát, ízesítsük borssal és köménymaggal ki-ki az ízlése szerint, majd kis ideig pirítsuk őket együtt. Mikor a krumpli megfőtt, még forró állapotban törjük össze durvább darabokra, adjuk hozzá a tejet, és keverjük bele a hagymás káposztát is, majd ízesítsük sóval. A végén szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel. Ez a régi, hagyományos cseh köret nagyon jól illik a rántott kvarglihoz. 

Dobrou chut' vagyis magyarul Jó étvágyat kívánunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése